Kiváló cikksorozatot írt Brückner Gergely a hazai oligarchisztikus kapitalizmus kiépüléséről, de úgy érzem nem volt benne eléggé hangsúlyos a bankrendszer-gazdaság összefüggésének kibontása, nevezetesen az, hogy az ilyen rendszerekben - és az elmúlt évtizedekben jó néhány nemzetközi példát láttunk ezekre - a nyereséget az oligarchák aratják le, míg a veszteségeket a bankrendszerek összeomlásakor az adófizetők állják.

Mind Ázsiában, mind Latin-Amerikában több olyan rendszer volt az elmúlt évtizedekben, ahol politikailag irányított alapon került kiosztásra a bankhitel (egyébként részben ilyen most a kínai gazdaság is) a kivételezett szereplőknek, államilag birtokolt vagy irányított bankok által. Ennek a kockázata egyértelmű.

Ha egy bank döntéseinél nem a nyereségesség az elsődleges, ha nem vizsgálja meg kellő alapossággal azokat az üzleti terveket, amiket hitelez, ha nem kér kellő biztosítékot, hanem a döntés részben vagy egészében politikai alapú, akkor ez azt jelenti, hogy ezek a projektek "sima" banki finanszírozásban nem részesültek volna, mert túl kockázatosak vagy nincs kellő fedezet mögöttük vagy nem valószerű a nyereséges működés.

Természetesen a politikailag támogatott szereplők számára teljesen racionális a kockázatos beruházásaik során a bankhitel minél nagyobb mértékű igénybevétele, ezt elég könnyű egy egyszerű példán belátni:

Ha van 1 forintom, de kaphatok mellé 9 forint nagyon kedvezményes (mondjuk legyen nulla a kamata) hitelt egy olyan befektetéshez, ami 10 forintba kerül, és 50% eséllyel 3 év múlva 15-öt ér, 50% eséllyel pedig nullát, akkor természetesen a hitel felhasználásával be kell fektetnem ebbe a lehetőségbe. Jól látható, hogy bankhitel nélkül, saját tőkéből ezt senki sem csinálná meg, a befektetés várható értéke ugyanis negatív (mivel saját tőkéből megcsinálva 50% eséllyel nyerek 5-öt, 50% eséllyel bukok 10-et).

Ugyanakkor hitelből teljesen más a helyzet. Amennyiben a befektetés bejön, akkor 3 év múlva 15-öt fog érni, visszafizetem a 9 hitelt, és lesz 6 forintom, tehát nyertem 5-öt. Amennyiben nem, akkor elbuktam a belerakott 1 forint tőkémet. Ez egy racionális befektetés, ki ne akarna olyan lehetőséget, ahol 50% eséllyel nyer 5 forintot, és 50% eséllyel bukik 1-et?!

Látni kell viszont, és ez az egész történet lényege, hogy amennyiben a befektetések nem jönnek be, akkor én, mint befektető bukok 1 forintot, de 9 forintot bukik a hitelező bank, aki a hitelt folyósította nekem. Ha egy bank kellően sokat bukik a hitelein, akkor természetesen csődbe megy, és nagyjából például ez is történt volna a magyar bankszektorral is a 2008 utáni svájci frank hiteles összeomlás időszakában, ha nem külföldi kézben lettek volna, és a külföldi tulajdonosok a hiányzó sok száz milliárd forintos összeget nem pumpálták volna bele leánycégeikbe évről évre.

Amennyiben valamikor, valamiért (politika irányváltás vagy szimplán csak gazdasági recesszió miatt) a politikai alapon kiosztott hitelek egy része bedől, akkor az a folyósító bankok tőkéjét könnyedén mínuszba viheti.

Ebben az esetben két lehetőség lesz: vagy a banktulajdonosok állják a veszteségeket, vagy az állam, ugyanis a betétbiztosítási rendszer miatt a betétesek nagyon nem sérülhetnek. Mivel ezek a bankok jellemzően nem külföldi, hanem hazai tulajdonban vannak, ezért tulajdonosaik vélhetően egy ilyen kimenet esetén nem lesznek képesek a szükséges hiányzó hatalmas összegeket bepakolni.

Márpedig a pénzt valakinek be kell majd raknia, mert különben a betétesek elveszítenék megtakarításaikat, ami egyrészt a modern betétbiztosítási rendszerekben nem lehetséges, másrészt gazdaságpolitikailag sem elfogadható. Tehát teljesen egyértelmű, hogy ha/amikor a fenti eseményekre sor kerül, akkor majd a magyar államnak kell állnia a cechet, mint ahogy például pár éve Szlovéniában a szlovén államnak kellett az állami bankok veszteségeit rendezni, ami az államadósság nagyarányú megugrását okozta.

Lefordítva tehát:

Van még egy érdekes vetülete a fenti történetnek: amennyiben olcsón kaphatok hitelt a nagyon kockázatos/nem túl nagy megtérülésű befektetéseimhez, akkor érdemes ezekből minél többet megcsinálnom, ami azt jelenti, hogy az ilyen hitelekkel kitömött szereplők vásárlóereje megugrik, és "mindent" meg tudnak venni, akár a többi szereplő számára nem túl racionális árakon is.

Magyarul ez a hazai eszközök (ingatlanok, cégek) árának gyors felfutását segíti elő, eszközárinflációt gerjeszt, ami természetesen a következő ciklikus visszaesés idején a visszaesés erejét fogja növelni, ugyanis a fedezetek értéke többet fog esni a túlpumpált állapotból, mint az természetes esetben történne, tehát az ilyen rendszerekben megnő a gazdasági ciklus amplitúdója: nagy fellendülések válthatják a nagy összeomlásokat. Habár ennek még úgy tűnik nincs itt az ideje, és van pár évünk, azért érdemes észben tartani!

Az eredeti írás Zsiday Viktor blogján jelent meg.