2018 szokatlanul eseménydús év volt. Egy olyan év, amikor a hosszú békeidők után, amelyben a fejlődés volt a természetes, egyre inkább a jövőnkkel kapcsolatos pesszimizmus lett a meghatározó és egy a mostaninál kevésbé vonzó világ képe kezd kirajzolódni. Egyesek szerint a változások oka, hogy lassan kihal az a generáció, akiknek az első vagy a második világháború még személyes élmény volt.

Velük együtt tűnik el ezeknek a tragédiáknak a tanulsága és megoldásai is: az emberi jogok fontossága, az igazság kiderítésére törekvő párbeszéd, a jogszabályok sérthetetlenségének elve vagy éppen az állami ellátórendszerek fontossága, amelyek segítenek megőrizni az emberek méltóságát és esélyt adnak, hogy a szegények kitörjenek jelenlegi helyzetükből. És ha mindez nem lenne elég egyre közelebb kerülünk egy környezetvédelmi krízishez, a világgazdasági rendszerek pedig átalakításra szorulnak, hogy végre ne növeljék, hanem éppen ellenkezőleg: csökkentsék a jövedelmi különbségeket.

Az én generációm feladata, hogy ezekre a kihívásokra válaszokat találjunk és inspirációt adjunk. Nekünk kell majd odaállni gyermekeink elé és megmagyarázni, miért engedtük, hogy a világ rossz irányba induljon ezekben a sorsfordító években. Ez óriási felelősség, azonban sokszor éppen a legnagyobb kihívás segít abban, hogy világosan lássuk a fontos dolgokat és új, pozitív irányok felé induljunk el. Én elsősorban ezekről a kérdésekről gondolkodtam idén, amelyben a következő könyvek segítettek. Mivel, én Svédországban nőttem fel és a nyelvet csak a szüleimtől tanultam, ezért sajnos magyarul nehezebben írok és olvasok, mint angolul. Ezért, elnézést kérek mindenkitől, de a könyvek is angolul vannak.

A léleknek

Meggyőződésem, hogy az életünk alakulása fejben dől el. Az dönt, hogy milyen világot, milyen jövő képzelünk el saját magunknak. Ez persze nem azt jelenti, hogy elég csak valamire gondolni az meg is fog történni vagy, hogy ne lennének kudarcok az életben. Viszont, csak azt tudod kiadni magadból, csak olyan világot tudsz magad körül teremteni, ami benned van. Ha valakiben sok a keserűség és a csalódottság, még egy jókedvű, energiával teli beszélgetést is nehéz vele folytatni, hát még nagyobb dolgokat megvalósítani. Minden változás belül kezdődik és először a saját gondolkodásunkat és hozzáállásunkat kell rendbe tenni, utána tudunk csak sikerrel bármibe belefogni.  

Ehhez fontos, hogy legyenek olyan biztos pontok, amelyekhez akkor is fordulhatunk, amikor éppen nehezebben mennek a dolgok. Ezért tartom az év egyik legfontosabb írásának, Steven Pinker Enlightment Now című könyvét. Ebben arról ír, hogy a felvilágosodás, az ész, a tudomány és a humanizmus megjelenésével mennyi fejlődést hozott a világnak. Adatokon keresztül (nem pedig vélelmekre alapozva) mutatja meg, hogy a felvilágosodásnak köszönhetően mekkorát nőtt a világon, a jólét, a biztonság, az egészség, béke és a boldogság.

Ez a megközelítés segít, hogy a meglévő problémáink mellett (vagy éppen ellenére) tudjuk értékelni, hová jutottunk. Ahhoz, hogy legyen egy pozitív alapvetés a világgal kapcsolatban a fejünkben fontos tudni, honnan indultunk és azt is, hogy mit értünk el eddig. Ez a könyv ezt mutatja be és azt is, hogy milyen értékek kellettek ezekhez a pozitív változásokhoz.

Legalább ennyire fontos, hogy rendben legyenek az otthoni és a baráti kapcsolataink, hiszen ők az első számú támaszaink, amikor valamilyen nehézséggel kell szembenéznünk. Ehhez jól kell tudni kommunikálni velük. Thich Nhat Hanh buddhista szerzetes, a kommunikáció művészete című könyvében arról ír, hogyan lehet jó megoldásokat találni. Van egy csomó kommunikációs mintánk, amelyeket többnyire gyerekkorunkból hozunk. Például, hogy hogyan beszéltek egymással a szüleink és ezek öntudatlanul jelen vannak a mi beszélgetéseinkben is. Ez a könyv segít, hogy ezen továbblépjünk és új beszélgetéseket hozzunk létre. Ha olyan kapcsolatban élsz, amelyben sok a szeretet, az rengeteg energiát ad, amit a feladataidra tudsz fordítani.

A munkának

Ahhoz, hogy valamit felépítsünk először helyes célokat kell meghatároznunk. Magyarországon kevesen tudják, de az egyik legnépszerűbb célmeghatározásra használt módszert egy magyar, Gróf András, vagy ahogy az Intel meghatározó vezetőjeként világhíres lett:  Andy Grove fejlesztette ki. Az OKR (Objectives and Key Results) módszert a Szilícium-völgy olyan sikertörténetei, mint a Google tették népszerűvé. Ez segít a döntéshozóknak abban, hogy azzal foglalkozzanak, ami igazán számít. A módszer egyik legérdekesebb része, amikor a munkatársak és vezetők összeülnek megbeszélni, hogy mivel kellene foglalkozni a következő három hónapban. Követve a módszert könnyebben összeállnak az összefüggések és már ilyenkor sokszor kiderülnek, hogy milyen irányokba nem érdemes elindulni, amivel egy csomó időt és frusztrációt lehet megspórolni a cégnek. Kell némi gyakorlat ahhoz, hogy ezt a módszert jól használja az ember - a Prezinél egy ideje bevezettük és még tanuljuk - de ebben sokat segít András egyik közvetlen munkatársának, John Doerrnak, a Measure what matters című könyve.

Ha megvannak a helyes célok, a következő lépés a jól működő, hatékony csapat felépítése. Azontúl, hogy kiket választunk magunk mellé, ezt elsősorban őszinteséggel tudjuk elérni. A kérdés persze az, hogyan lehet ezt jól csinálni? Kim Scott, Radical Candor című könyvében a legsikeresebb üzletemberek tapasztalatai alapján arra jut, hogy ehhez elsősorban két dolog számít: őszintén törődni kell az embereiddel és egyenesen kell velük beszélni. Könyve egy praktikus, jól használható leírása annak, hogyan lehet a beszélgetéseket és meetingeket ügyesen vezetni. A könyv arra is ad eszközöket hogy hogyan kell csapatokat építeni, amelyek jól működnek egymással valamint képesek jól fogadni és jól adni visszajelzéseket egymás között. A Preziben minden évben kiválasztunk négy könyvet, amit a felsővezetőkkel közösen elolvasunk és megbeszélünk. Idén nekem az volt a kedvencem, mert ez közös nyelvet adott a csapatnak, amivel őszintébben tudunk dolgozni, ami segíti a hatékonyságot.

A világnak

A néma forradalom ami valójában nem könyv, hanem egy film - bár az alapjául szolgáló könyvet németül el lehet olvasni - egy Kelet-német gimnáziumi osztály történetét mutatja meg az ‘56-os magyar forradalom idején. A diákok a budapesti felkelés hírére úgy döntenek, hogy szolidaritásból két perces csöndet tartanak, ami persze nem marad következmények nélkül. A film megható leírása annak, hogy a két világháború pusztítása után, milyen nehéz volt újjáépíteni Európát.

De miért olyan nehéz tisztán látni, hogy mi a probléma, és ami még fontosabb, megegyezni abba, hogy mit kezdjünk vele? Idén a New York Times állt elő az év egyik legfontosabb újságírói teljesítményével. A témája a dezinformáció. A 45 perces dokumentumfilm nagyon világosan leírja, hogy komoly politikai okai vannak a nagyobb tömegek megtévesztésének, és annak, hogy az egyszerű tényekben is kételkedjenek: ha ugyanis a tényekben sem tudunk megegyezni, akkor a problémákat és megoldásokat sem találjuk meg. Ez a dokumentumfilm kötelező, ha meg akarod tanulni, hogyan kezeld a dezinformációt.

Jaron Lanier, az internet egyik atyjaként is emlegetett programozó azonban legújabb könyvében már nem is arról ír, hogyan tanuljuk meg használni a közösségi médiát, hanem arról, hogy miért  töröljük onnan magunkat. Szerinte ugyanis nem működik az a modell, hogy a közösségi média (látszólag) ingyen van és a hirdetések működtetik a rendszert. Én ugyan még nem töröltem magam, de azt látom, hogy az algoritmus a szenzációhajhász, megtévesztő, közepesen szórakoztató vagy éppen szorongást okozó tartalmakra optimalizál.  Én emiatt tudatosan egyre kevesebbet használom.

Lanier szerint a Facebooknak nem is az a legnagyobb baja, hogy sok időt töltünk vele, hanem amit a demokráciával tesz. Mivel az algoritmus lényege, hogy az agyat klikkelés függővé tegye ezért alig jelenik meg rajta a párbeszéd, a másik oldal megértése vagy éppen az értelmes vita. És mivel az algoritmust arra optimalizálták, hogy pozitív megerősítést adjon a felhasználóknak az egyszerűsítés miatt többnyire nem kapunk mély és tartalmas élményeket.