A nyugdíjrendszer előre jól tervezhető. A NAV-hoz befutó havi adó- és járulékbevallásokból pontosan, évekre előre megállapítható a nyugdíjba lépők száma és életútjuk jövedelme. A tervszámokból így könnyen kikövetkeztethető, hogy a kormány nem akar változtatásokat bevezetni a kifizetői oldalon.

Nem tesz kísérletet arra, hogy felszámolja a nyugdíjrendszer jelenleg fennálló igazságtalanságait, mert:

• nem korrigálja a régen megállapított nyugdíjak és az újonnan belépők juttatása közötti feszültséget az eltérő számítási módok miatt;
• nem a nyugdíjas fogyasztói kosár szerint számítja az infláció-kiegészítést;
• nem tompítja a növekedési különbségeket a bérek és a nyugdíjak között;
• nem számol a munkavállalók számának növekedési határával;
• nem veszi figyelembe, hogy kifulladóban vannak a gazdaság (extenzív) növekedési lehetőségei.

A nyugdíjakat teljes mértékben a megfelelő helyről, a Nyugdíjbiztosítási Alapból (a továbbiakban: Ny. Alap) finanszírozzák, ahogy ezt a 2012-es reformintézkedések ígérték. Ny. Alap feltöltésének tényleges és tervezett alapszámait az alábbi táblázatban mutatom be:

Így alakulnak a költségvetések nyugdíjkiadásai, valamint azok aránya a GDP-hez képest:

A GDP növekedési ütemét nem követte a Ny. Alap bővülése, 2019-ben már csak a GDP 7,9%-át tette ki (jobb oldali tengely).

Mechanikus és leegyszerűsített szemléletet tükröz az, hogy a kormány 2070-ig (sic!) évi 1,7%-os kiadás-növekménnyel számol a nyugdíjkiadásokra, ezzel itt is spórol a jóléti kiadásokon.

A Ny. Alap fő fedezetéül szolgáló szociális hozzájárulási adó (a későbbiekben: szocho) évenkénti csökkentése (az 1. táblázat első sora) magában hordozza a Ny. Alap jövőbeni fenntarthatatlanságát. A versenyképességi szempontokból végrehajtott szocho mértékének 2017-től indított csökkentése a V4-országokhoz mérten nemhogy indokolatlan (lásd a 2. ábrát, amihez csak a 2015-ös értékeket találtam meg), hanem lehetetlenné is teszi a válság előtti, most még prosperáló gazdaság számára a Ny. Alap előzetes tartalékképzését.

A szocho mértékének 2%-pontos csökkentése ugyan 1,7%-kal csökkenti a bérköltségeket, viszont 14,4%-kal érinti hátrányosan a Ny. Alapot, amelynek egyensúlyát jelenleg csakis a keresetek gyors emelkedése biztosítja. A világgazdaság lassulásával, a munkanélküliség megugrásával elzáródnak a bevételek csapjai, és talán már jövőre a nyugdíjak kifizethetetlenné válnak jelentős költségvetési támogatás nélkül.

Az 1. táblázat munkáltatói részéből nem derül ki, hogy a szocho befizetésből mennyi is kerül ténylegesen a Ny. Alapba, mert az arány (a későbbiekben: faktor), ami az adó felosztását mutatja a Ny. Alap és az Egészségbiztosítási Alap között, állandóan változik (lásd alábbi diagram narancssárga vonalát).

A kormány társadalmi kontroll nélkül, lopakodóan, reformméretű változtatásokat hajtott végre e téren. A költségvetési törvények minden évben újra meghatározzák ennek a faktornak az értékét, ami manapság erős csökkenő tendenciát mutat a Ny. Alap feltöltésének rovására. Ez a tendencia és a szocho mértékének csökkentése hatásukban erősítik egymást (lásd oszlopdiagram):

A faktorral önkényesen beállítható a Ny. Alap egyenlege, jelenleg a kiadásokhoz képest alig érzékelhető veszteség kimutatásával. A későbbiekben ez érv lehet a nyugdíjemelés igényének elvetésére, mivel a Ny. Alap 2018. óta veszteségessé vált:

Ennek a faktornak folyamatos változtatása politikai szándékot tükröz, ennek különös közgazdasági indoka nincs. Megtehetné a kormány a faktor minimális mértékű növelésével, hogy nullszaldósra állítsa be a Ny. Alapot (ehhez 2019-ben 70,22% helyett 71,32%-ot kellett volna választania).

A kormány önkényesen kezeli a Ny. Alapot, pedig ez a pénz nem is az övé, hanem az állampolgáré és a munkáltatóé. Felhasználásába mégsem lehet érdemileg beleszólni. A fenti hatások átalakítják a Ny. Alap bevételi forrásainak arányát (lásd vonaldiagram, amivel a személyi levonások arányát jelenítem meg):

Míg 2009-ben és 2010-ben 5,7-szer annyit fizetett a munkáltató a Ny. Alapba, mint a munkavállaló, addig 2019-ben már csak 1,3-szerest.

Az 5. ábra azért csalóka, mert a munkáltatói befizetések egyéb jogviszonyból (pl. ekho) is származnak. A bérből és fizetésből élők jövőre már 10%-kal többet fizetnek a Ny. Alapba, mint a munkáltatójuk.

Mint minden más területről, az állam innen is kivonul, egyre jelentősebbé válik a munkavállalók részesedése. A növekvő egyéni finanszírozás aránya vajon eredményezi-e a lakosság tudati hozzáállásának megváltoztatását, hiszen ezt a levonást zsebből fizetjük, a saját pénzünket kapjuk vissza nyugdíj formájában?