Az etikai forró drót a nagyvállalati compliance management rendszerek egyik alapköve, azonban a közérdekű bejelentők törvényi védelme viszonylag újkeletű jelenség, csupán az 1970-es évek végén jelent meg az első ilyen önálló törvény az Egyesült Államokban. Napjainkban is csupán tíz EU tagállamban, – Magyarországon, valamint egyebek mellett Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában és Szlovákiában – van érvényben átfogó szabályozás.

A többi európai országban legfeljebb az állami szektorra vagy a pénzügyi szolgáltatókra kiterjedő szektorális szabályok vannak, vagy semmilyen releváns jogszabályi védelem. A 2019. december 17-én hatályba lépett uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló európai uniós irányelv (whistleblowing irányelv) komoly előrelépés a közérdekű bejelentők védelme, és az egységes európai joggyakorlat kialakulása szempontjából.

De mit is jelent ez Magyarország szempontjából?

Az adatvédelemhez hasonlóan, a közérdekű bejelentők védelme terén is progresszív volt a hazai jogalkotás. A 2013 óta hatályos Panasztörvény, illetve a korábbi, 2009-es hasonló jogszabály révén már eddig is védelmet élveztek a közérdekű bejelentők, és ez a védelem – a közvélekedéssel ellentétben – nem csak közigazgatási intézmények dolgozóira vonatkozik. Közérdekű bejelentéssel, panasszal jelenleg is bárki fordulhat az eljárásra jogosult szervhez, mind az állami, mind a magánszektorban.

Többek között a kellően hatékony védelem és megfelelő vizsgálati módszerek hiányában a Panasztörvény sem hozott áttörést az állampolgárok aktivitása terén. Csak példaképpen, az Állami Számvevőszékhez 2012-ben 348, míg 2019-ben mindössze 238 közérdekű bejelentés és panasz érkezett.

A 2021 decemberéig a nemzeti jogba is átültetendő whistleblowing irányelv egységes, és Magyarországon az eddiginél szigorúbb minimumszabályokat vezet be a közérdekű bejelentők védelme terén. Szélesen határozza meg a hatálya alá tartozó visszaélések körét, számos releváns területet érintve mind az állami szervezetek, mind a magánvállalatok esetében (lásd keretes írásunkat). A legfontosabb változás a Panasztörvényhez képest, hogy

Az irányelv könnyítésként lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy mentesítsék a 10 000 főnél kevesebb lakosú önkormányzatokat vagy az ötvennél kevesebb munkavállalót foglalkoztató önkormányzatokat és állami szervezeteket. A magánszektorban visszaéléseket bejelentő munkavállalóknak nem kell először a belső csatornát használniuk, hanem fordulhatnak közvetlenül az illetékes hatósághoz is.

A nyilvánosságra hozatal, információk kiszivárogtatása a sajtónak azonban csak szigorú feltételek mellett élvez védelmet. Míg ez mindenképp üdvözlendő fejlemény, önmagában semmiképp sem helyettesíti a jól menedzselt vállalati compliance management rendszer révén biztosított prevenciót, amely által elkerülhető, hogy a hatóságok beavatkozzanak a vállalat életébe.

Hogyan készüljünk fel a változásokra?

Régiónkban európai viszonylatban magas a visszaélések kockázata, különösen a gazdasági bűncselekmények terén. Ennek ellenére a vállalatok aránylag keveset tesznek a megelőzésért, és az EY felmérése szerint közel 80%-uknál nincs semmilyen mód a visszaélések bejelentésére.

Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a rövid távú plusz teher ellenére ez hosszabb távon megtérülő befektetést jelent. A visszaélések által okozott kár átlagosan a vállalatok éves árbevételének 5%-át teszi ki, ami hatékony prevencióval jelentősen csökkenthető, és ezáltal a gazdasági társaságok magasabb profitrátával tudnak működni. A visszaélés-bejelentési rendszer ennek a legköltséghatékonyabb módja, – működtetésével a visszaélések megelőzhetők vagy sokkal előbb napvilágra kerülnek, így lényegesen kisebb az okozott kár, mint a véletlenül vagy külső ellenőrzés által feltárt ügyek esetén.

Ahhoz, hogy a bejelentő rendszer bevezetése a vállalati működést előmozdító tényező legyen, a jogszabályi megfelelés mellett a munkavállalók bizalma is nélkülözhetetlen. Az alábbi öt tényező elősegíti mindkettő megalapozását:

1. Vezetői elkötelezettség: A vezetőségnek rendszeres kommunikációval kell demonstrálnia, hogy a legfelső szinten is fontosnak tartják a bejelentett panaszok és visszaélések kezelését.
2. Oktatás és dolgozók tudatossága: A munkatársak ténylegesen ismerjék a rendszer működését, a szervezet elvárásait és kötelezettségeit, gyakorlati példákat a bejelentendő esetekről, valamint értsék, hogy miért fontos ez a compliance és a vállalati kultúra szempontjából.
3. Anonimitás: Ugyan a whistleblowing irányelv csak az azonosított bejelentők védelméről rendelkezik, fontos, hogy a szervezet biztosítson lehetőséget név nélküli bejelentésekre is. A munkavállalók jelentős része az anonimitást választja, ha lehetősége van rá, mivel ezáltal kevésbé kell tartania retorziótól.
4. Szakértelem és objektivitás: A visszaélés-bejelentő rendszer kiépítését, üzemeltetését, a bejelentett esetek kivizsgálását szakmailag és technikailag felkészült, tapasztalt szakembereknek kell végeznie.
5. Rendszeres ellenőrzés: A rendszer működését, a dolgozók tájékozottságát és véleményét belső ellenőrök vagy külső szakemberek segítségével érdemes rendszeresen felmérni.

A vállalatok számára az is fontos, hogy időben megkezdjék a felkészülést, és szakszerűen alakítsák ki a whistleblowing-hoz kapcsolódó keretrendszerüket. Az irányelv a bejelentések belső vizsgálatát (ún. internal investigation) is megköveteli, ezért célszerű ezek számának várható növekedésére is felkészülni.