A különböző változások, gazdasági válságok, természeti katasztrófák vagy járványok végigkísérték az emberiség történetét, gyakran komoly zűrzavart és visszaesést okozva. Az emberiség fejlődése mindig arról szólt, hogyan alkalmazkodunk ezekhez a kihívásokhoz. Azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni a hosszú távú kontextust és természetesnek vesszük, ami jól működik.

Az ilyen jól működő dolgok egyike a stabil és sokoldalú távközlési infrastruktúra Magyarországon, amely segít nekünk a járványt és a fizikai távolságtartást átvészelni.

Gondoljunk csak bele, hogyan éltük volna meg a karantént és a beszerzési láncok leállását 30 évvel ezelőtt? Hogyan láthatta volna a család többi részét egy kisgyerek, vagy hogyan tanult volna mást is, mint amit a TV-ben vagy a rádióban közvetítenek? A mai hálózatok és a rájuk épülő digitális szolgáltatások azonban kellően fejlettek ahhoz, hogy a társadalom egy jelentős részének a szórakozás, kapcsolattartás, tudásmegosztás, de sok esetben a munka sem jelent különösebb gondot.

És bár nem teljes az élmény, de a gazdasági és személyes tevékenységeknek egy szignifikáns része működhet tovább komolyabb teljesítményvesztés nélkül. Van esély arra, hogy online távoktatásban folytatódjon a diákok tanéve (akkor is, ha ez nem mindenhol sikerül). Van esély arra, hogy a fizikai korlátozások ellenére ne teljesen álljon le a fogyasztás, beleértve a kultúrát is és bizonyos értelemben még közelebb is kerültünk egymáshoz.

A nélkülözhetetlen szerep nem a Covid-19-nek köszönhető és nem is új jelenség. A digitális szolgáltatások folyamatosan nyertek teret az elmúlt időszakban, miközben a hálózat is folyamatosan fejlődött. Olyannyira, hogy hiába növekedett meg a hazai internetforgalom 25 százalékkal (vagy bizonyos csomópontokban ennél is nagyobb mértékben), a hazai hálózat ennek a kiugró terhelésnek a kétszeresét is elbírná.

Az, hogy ilyen biztonsággal tudunk támaszkodni a digitális rendszerekre nem vészhelyzeti intézkedés, hanem többségében jóval korábban meghozott stratégiai döntések és az azokat követő operatív lépések sorozatának eredménye. Több, mint 20 éve stratégiai kiemelt cél a nagy kapacitású hálózatok fejlesztése és az egészséges verseny feltételeinek megteremtése a távközlési piacon. Ugyan időközben fejlődött a technológia, de a piac, az állami fejlesztések és a szabályozói környezet is abba az irányba haladt amely most lehetővé teszi, hogy több millió magyar állampolgár nyugodtan dolgozhasson és tanulhasson otthon.

Ezért is van az, hogy míg az internetforgalom mostani hirtelen 20-40 százalékos növekedése drasztikusnak tűnhet, mindez 10 éves távlatban csak egy kisebb kiugrás. Pontosabban az organikus növekedés (ami általában is évi 30-60% között mozog) előbbre hozása 0,5-1 évvel. Míg a hazai interneten 2010-ben 100 petabyte körüli összforgalmat mértünk, 2019-re ez tizenkétszeresére nőtt, 2030-ra pedig még ez is három-ötszörösére növekedhet a jelenlegi becslések szerint. A mobilforgalom ennél is extrémebb mértékben, ötszörösére nőtt 2015 és 2019 között. A mobilhálózat egy-egy fesztiválon sokkal intenzívebb terhelést kap, mint amivel most kellett szembenéznie úgy, hogy közben a Skype 70 százalékos forgalomnövekedésről számolt be és a Zoom felhasználók száma 10 millióról 200 millióra ugrott néhány hét alatt.

Mindez azonban nem véletlen és nem is csak szerencse kérdése. A technológiai és távközlési iparág rendszerszinten így működik, a hosszútáv ezen a területen az alapvető mentalitás.

Amikor 2004-ben a munkám részeként, akkor még kísérleti technológiaként, de már napi szinten videotelefonáltam Finnországban és csatlakoztam a WiFi-re mobiltelefonnal még nem voltak ennyire pontos adataink, de biztosak voltunk benne, hogy ezek a technológiák idővel meghatározóak lesznek. A fordulat azonban nem azonnali volt, a vízió 10-15 év alatt szépen lassan változott valósággá, amit folyamatosan támogatott a piaci- és technológiai fejlődés, illetve a szabályozási keretek fokozatos alakítása is.

A mostani időszak sémái emlékeztetnek arra a 2004-es élethelyzetre amikor a kezünkben tartottuk a jövőt, de még nem értettük, hogy pontosan mit is jelent. Ami akkoriban kevés emberrel történt meg (és történik meg ma is más technológiákkal), most a mindenki megtapasztalhatta: milyen idő előtt találkozni a saját jövőnkkel (persze csak a jó részével, természetesen).

Egy évtizeddel ezelőtt értelmetlennek tűnhetett egy olyan terv, ami gigabites sávszélességet ígért a legtöbb lakásba. Hiszen akkor nem vetődött fel, hogy 2020-ban 1,7 millió diáknak és szüleinek egyszerre kell majd videókonferenciáznia. Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban is, hogy van-e értelme egy országos lefedettségű 4G hálózatnak, de nem számítottak rá, hogy 2020-ban százezres számban költöznek az emberek a vidéki házaikba, nyaralóikba a nagyvárosokból és onnan is szeretnének irodai munkát végezni. 1999-ben elképzelhetetlennek tartották, hogy mobilkészüléken filmet nézzünk, ma pedig az Európai Unió arra kéri a Netflixet és a YouTube-ot, hogy korlátozza a filmjeik felbontását 4K-ról a krízis idején, miközben felhasználók nagy része nagyképernyős mobilon vagy tableten fogyasztja a videótartalmat. Ugyan ez a tendencia nem végleges, de számos eleme a pandémia után is velünk marad.

Hozzá kell tenni, hogy mi, akik a távközlésben dolgozunk, többnyire büszkén bevalljuk, hogy mindezt mi sem tudtuk pontosan előre. Viszont láttuk a fejlődés irányát és nem zártuk ki azt, ami akkor lehetetlennek látszott.

A távközlésben és a technológiai iparágakban a jövő mindig bizonytalan, hiszen folyamatosan 3-5-10 évre előre kell gondolkodunk. Egyszerre adunk választ a mostra, miközben figyeljük az új technológiák fejlődési görbéjét és azok piaci vagy társadalmi befogadását. Nem meglepő, hogy a digitális iparág és a távközlési cégek gyorsan képesek voltak teljes erőbedobással reagálni a mostani helyzetre is, hiszen az alapokat már jóval régebben lerakták.

A fejlődés pedig most sem áll meg és jövőre való felkészülésben továbbra sem szabad a jelenlegi esettanulmányokra korlátozódni. Például a jövő nagy sebességű hálózatai (5G és 6G, Gigabites optika) felhasználási területeit sem tudjuk ma még biztosan, de az elmúlt 20 év tapasztalata alapján biztosak lehetünk benne, hogy szükség lesz a nagyobb kapacitásra. Ma azt gondoljuk, hogy az önvezető közlekedés, a távműtét és a virtuális valóság lehetnek a húzó területek, de számítunk váratlan fordulatokra is.

Még erősebb infrastruktúra, még nagyobb kapacitások, viszont könnyű és gyorsan mozgó szolgáltatók várhatóak, melyek képesek rugalmasan kezelni az ügyfelek igényeit. A koronavírus ehhez csak egy újabb lökést ad: a digitális szolgáltatások még inkább a hétköznapok részeivé válnak, amihez modern és jövőálló infrastruktúra kell. Ez arra a szakértői szinten már szintén jól ismert trendre is rámutat, hogy a kettőt (szolgáltatás és infrastruktúra) egyszerre versenyképesen csak nagyon kevés cég lesz képes nyújtani. A jövő még nagyobb versenyt fog kikényszeríteni szolgáltatás szinten, miközben az infrastruktúra területén, ami ugyancsak gyors fejlesztést és hatékony üzemeltetést kíván majd meg, további konszolidáció várható. Azaz bármelyik irányt is választják, a jövő távközlési cégeinek és a hálózatoknak is moduláris, skálázható működést kell elérniük. A távközlés, mint lélegeztetőgép velünk marad, sőt, nem csak a felépülést segíti majd, de a gazdaság további erősödést is.

És itthon mindez mit jelent? Infrastruktúra oldalon erőteljes 5G fejlesztéseket, kis cellákat a városi területeken, még több optikai fejlesztést, az állami szerepvállalás további erősödését, leginkább szabályozással és fejlesztési támogatással. Esetleg hatékonyabb, megosztott és fajlagosan környezetbarátabb infrastruktúrát, vélhetően jóval kevesebb és fókuszáltabb üzemeltetővel.

A másik oldalon egy hosszútávon megerősödött és biztos lakosságit és üzleti felhasználói bázist, de közben folyamatos próbálkozásokat az értékteremtő szolgáltatások területén, beleértve a régi-új piaci szegmensekre (üzleti kommunikáció, 5G ipari megoldások, IoT) szakosodott innovatív szolgáltatók megjelenését. Ez pedig hozzájárul a gazdaság és a társadalom (újra)fejlődéséhez.

Mi, akik ebben az iparágban dolgozunk hozzá vagyunk szokva a monumentális kihívásokhoz és a változó körülményekhez. Vihar mindig volt és mindig lesz, de mindig véget is ér egyszer. Azok a döntések, amelyeket előre meghozunk segítenek átvészelni a nehezebb időket, amit pedig most tanulunk, hosszú éveken keresztül elkísér minket. Mindig „most” kell megalapozni a távoli jövőt és elképzelni a jövő lélegeztetőgépét, amelynek az elődje épp most bizonyítja igazán a nélkülözhetetlenségét és teszi elviselhetőbbé a megszokhatatlant.

(Borítókép: A karantén ideje alatt otthonából dolgozó férfi Németországban 2020 márciusában - fotó: Sebastian Gollnow / picture alliance / Getty Images)