Világszerte egyre többen hívják fel a figyelmet arra, hogy a milliókat kereső profi sportolókat idejében fel kellene készíteni a civil életre. Nem pusztán pszichológiai, hanem pénzügyi szempontból is, ugyanis tucatszám tudnánk felsorolni olyan, egykoron professzionális sportolókat, akik a karrierjük befejezése után néhány évvel csődbe mentek. 

A magyar példa azt mutatja, idehaza ebből a szempontból katasztrofális a helyzet, sem a szakszövetségek, sem a klubok nem foglalkoznak azzal, hogy a versenyzőket időben felkészítsék a lehetséges problémákra. A futball itthon – a fizetéseket tekintve is – más kategóriába tartozik, mint bármely másik sportág, mi két kosárlabdázóval ültünk le beszélgetni a sportolók pénzügyi tudatosságáról: Czank Tímea sokszoros válogatott magyar bajnokkal, illetve Károlyi Andrea 150-szeres válogatott, már visszavonult játékossal, aki jelenleg annak a 3×3-as kosárlabda-válogatottnak a szövetségi kapitánya, amely az elmúlt években Európa-bajnokságot, illetve világbajnoki ezüstöt is nyert.

Első körben arra voltunk kíváncsiak, gyerekként megfordult-e a fejükben, hogy a profi sportnak a megannyi siker mellett van még egy óriási vonzereje, méghozzá annyi pénz, amennyit civil foglalkozással nem igazán lehet megkeresni. Két interjúalanyunk egyöntetűen úgy nyilatkozott, hogy tizenévesen ilyenre nem gondoltak, ráadásul az 1980-as, ’90-es években még egyáltalán nem volt jellemző, hogy a kosarasok itthon milliókat keressenek. Akkoriban még kellően nagy rang volt egy profi csapathoz való tartozás, a válogatottba való bekerülés, senkinek sem a zsíros szerződések lehetősége volt az elsődleges.

Friss profiként csak egy utalvány járt

Első klubomban, a BSE-ben kétezer forint összegű Julius Meinl-utalványt kaptam, ez volt a fizetésem 18 évesen profiként. Ezt anyu beváltotta, ő az utalványt elvásárolta, én meg elvoltam a készpénzből hónap végéig

– mondja Károlyi Andrea, aki 1995-ben igazolt át a Ferencvárosba, ahol már annyival előrébb voltak a játékosok, hogy havi szinten minimálbért kaptak, és negyedévente volt egy nagyobb bónusz, amely körülbelül 600 ezer forintot tett ki. Ez akkor nagyon nagy pénz volt – hangsúlyozza Károlyi, aki elmondta azt is, hogy még ezekben az években sem foglalkoztatta különösebben a pénz, mindig is eredményorientált volt. Az első nagy ugrás anyagilag akkor történt, amikor a Fradi után a PVSK-hoz szerződött, ott Rátgéber László csapatánál az első szerződése évi 6 millió forintról szólt. S bár ez hatalmas összegnek tűnik – az is volt –, ez azért nem mindegy, mert a kosárlabdázókkal általában 10-12 – sőt manapság már 8-9 – hónapra kötnek szerződést, tehát a nyári hónapok során a játékosok nem keresnek pénzt.

Czank Tímea Vasas-nevelésként ösztöndíjas rendszerrel kezdett, 30 ezer forint volt az induló bére a piros-kékek játékosaként. Emellett utánpótlásedző is volt a klubnál, amiért szintén 30 ezer forintot kapott – tehát 60 ezer forint volt a fizetése 22-23 éves korában. Egy elképesztően jó szezon után, ahol 20 pont feletti átlagot dobott, az első nagy előrelépést anyagilag a soproni szerződés hozta, 300 ezer forintos bérével egy új világ, új perspektívák nyíltak meg Czank előtt.

A milliós fizetés kinyírja a fiatalok motivációját

A Sopron Basket Czank és Károlyi szerint az egyetlen olyan profi klub, amely a fizetéseket illetően helyén kezeli a fiatalokat. Manapság nem ritka, hogy 18-19 éves kosaraslányok keresnek 1 millió forint felett, ám ez interjúalanyaink szerint rendkívül káros. Az ifjú játékosoknak ilyen fizetések mellett a világon semmilyen motivációjuk nem marad, simán hátradőlnek a 700 ezer és 1,2 millió forint között mozgó fizetésükkel.

Én őszintén nem tudom, hogy manapság mi motivál egy fiatal sportolót – teszi fel a költői kérdést Károlyi. – Az a gyanúm, hogy leginkább a pénz, ugyanis ha már 18-20 évesen félmilliót viszel haza, akkor kicsit hanyatt dőlhetsz, hogy ehhez a pénzhez ez a teljesítmény is elég, nem kell feltétlenül kidolgozni a beledet.

Jó néhány példa van a jelenlegi mezőnyből, aki 1 millió felett keres fiatalként, de szeretne klubot váltani, mert már unja magát, vagy szeretne mondjuk a patinás soproni csapatba menni. Elvinné a Sopron, aki meg beárazza, hogy „kislány, csak 600 ezret érsz, lehet, 3 év múlva már 1 milliós játékos leszel”. Ilyenkor a játékos felteszi magának a kérdést: „eligazolok, mert még fiatal vagyok, és jó játékosok mellett szeretnék fejlődni Sopronban, de most akkor 600 ezret fogok csak keresni?”

Ez az U20-as szabály az egyik hátulütője – mondja nagy egyetértésben Czank és Károlyi. Ugyan ezzel a szabállyal az utánpótláskorú játékosok, ezáltal a válogatottak előrelépését segítenék, jelenleg úgy néz ki, hogy van 5 hely a pályán, amiből a legtöbb csapatban 3 helyet elvisznek a légiósok, kell egy U20-as és egy normális minőségű magyar felnőtt játékos. Emiatt értékelődik fel az U20-as játékos ára, ezért keresnek néhányan havi 1 milliót 19 évesen. Amikor viszont elérik a 20 év + 1 napos kort, onnantól kezdve vége is lehet a dalnak. Amennyiben viszont valaki U20-asként meg tudja állni a helyét a felnőttcsapatban, annak viszonylag biztos jövője lehet szakmailag és anyagilag is. Sok csapatnál azonban csak darabszámra rakják be az U20-as játékost a csapatba, „állj ott a sarokban, nagy bajt ne csinálj” felkiáltással. Emiatt rengeteg pályafutás megy tönkre a 21 éves kor elérésével.

Elszáll-e az ember, ha hirtelen milliós havi bevétele lesz?

Czank Tímea a 30 ezres Vasas-fizetéstől az évi többmilliós szerződésig jutott el pályafutása csúcspontján a stabil teljesítménye eredményeként. Elmondta, hogy eleinte nem nagyon tudott mit kezdeni ezzel az összeggel, leginkább csak költötte a pénzt, de azért azt soha nem lehetett elfelejteni, hogy 10 hónapra kapta ezt a fizetést, így gondolni kellett arra, hogy a nyári hónapokra tartalékolni kell, főleg, amikor még fiatalként a csúcspontot a fesztiválszezon és a nyaralások jelentették.

Károlyi karriercsúcsa anyagi értelemben az évi 15 millió plusz áfa volt, amely felfoghatatlan összegnek minősült a 2000-es évek elején. Ez annak a folyamatnak volt a kicsúcsosodása, amikor a PVSK az Euroligában (ez a kosárlabda-Bajnokok Ligája – a szerk.) a harmadik helyen végzett, és a lehengerlő egyéni teljesítmények okán az európai topcsapatok lerabolták volna a játékoskeretet, ha a pécsi klubvezetés nem száll be az árversenybe.

A kétszeres Euroliga-bronzérmes egykori játékos elmondta, akkortájt ez olyan magas összegnek számított, néha komolyan kellemetlenül érezte magát, hogy sporttal ennyit lehet keresni. Ennek ellenére anyagilag nem szaladt el vele a ló – legalábbis úgy érzi.

Sok mindent megengedtem magamnak, de az, hogy vettem egy autót, vagy édesanyám szülinapjára vettem egy használt autót, nem gondolom, hogy meggondolatlan beruházások lennének.

Elvégre nemcsak a sportolók vesznek autót maguknak, és ezek kizárólag alkalmi kiadások voltak, az ilyen vásárlások nem képezték a mindennapos életem részét csak azért, mert havi másfél milliót kerestem” – közölte Károlyi. Elmondása szerint a Pécsett töltött 5 évéből ráadásul az első volt csak az, ahol szezon végén maradéktalanul minden ki volt fizetve. A harmadik idény végén úgy rakták le a labdát csapattársaival, hogy 10 hónappal tartoztak nekik, tehát egyéves fizetésüket tartotta vissza a klub. Amikor 2005-ben átigazolt Sopronba, 3,7 millióval tartozott neki a Pécs, aztán egy hosszas megállapodás végén végül 3 milliót kapott meg a tartozásból.

„Emlékszem, Sopronban”

Czank és Károlyi mindketten lehúztak néhány évet Sopronban, és végtelen tisztelettel beszéltek interjúnk során a klubról. Már fentebb is kiderült, hogy nem pusztán a fiatalok fizetési igényét próbálják kontroll alatt tartani, hanem a felnőtt játékosok bérezésében sem voltak őrületes összegek. Mindkét interjúalanyunk csodaszámba menő jelenségként beszélt arról, hogy Sopronban soha nem csúsztak a fizetések, és annak ellenére, hogy nem a hűség városában keresték pályafutásuk során a legtöbb pénzt, mégis úgy emlékeznek vissza, hogy ez volt az egyetlen hely, ahol soha semmiben nem szenvedtek hiányt, és mindenre odafigyelt a klub. Kőkeményen elvárták a profi teljesítményt, cserébe a klub is profi teljesítményt nyújtott.

S hogy ez miben nyilvánul meg? A csapatnál mindig odafigyeltek arra, hogy a játékos az ott-tartózkodása alatt ki legyen szolgálva, minden el legyen intézve. Hiába kerestek valamennyivel kevesebbet, mint egy másik klubnál, de fizették a lakásukat, a rezsijüket és az edzések közti étkezést. Ezekkel a pluszjuttatásokkal meg már bőven lehet, hogy többet is kaptak, mint ami máshol az alapfizetés volt. S bár lehet, hogy a hazai olvasónak ez elsőre furcsának tűnik, ezek a juttatások az európai profi sportban teljesen természetesek, csak Magyarországon dívik az a jelenség, hogy a légióst a hazai játékos elé helyezik.

Több lábon kell állni

„Az első klubom a Diósgyőr volt, ahol már olyan pénzt kerestem, amiből azért lehetett félretenni, és ekkor jött el az a pont is, amikor elkezdtem érezni, hogy ennek a karriernek egyszer vége lesz, nem sportolhatok örökké, ki kell találni, hogy ezt a sok pénzt mibe rakom” – meséli Czank Tímea. Ekkor kezdte el a lakástakarék-pénztárt és a nyugdíj-megtakarítást is intézni. Amikor Győrben játszott, egy ingatlant is vásárolt magának a városban. Azért ott, mert arra volt pénze, állítása szerint a fővárosi lakásokat a jelenlegi árak mellett hitel nélkül még sportolói fizetésből sem lehet megvenni. A lakást azóta kiadta, ebből jó kiegészítő jövedelem jön, amit félre tud rakni.

Czank Tímeának a testvérével van egy cukrászvállalkozása is, amelyben egyelőre csak a húga dolgozik százszázalékosan, de hosszú távon az a cél, hogy ez egy jól futó családi vállalkozás legyen. Emellett évek óta power plate edzést tart azokon a napokon, amikor nincs délelőtti edzés vagy hétvégén meccs. További lábakat is próbál növeszteni a biztos jövőhöz, hallgatója a Testnevelési Egyetem kosárlabda-szakedzői képzésének, ahol vagy utánpótlásedző, vagy erőnléti edző irányba megy tovább. „Az erőnléti edzői szakmával talán kicsit nagyobb előnyöm lenne a munkaerőpiacon, ugyanis Magyarországon nem sok helyen alkalmaznak – főleg a kosárlabdában – erőnléti edzőket vagy például táplálkozási tanácsadókat, pedig a világon szinte mindenhol felismerték már, hogy a sport tudomány is, nem elég csupán arra tanítani a játékost, hogy miként pattogtassa a labdát” – hangsúlyozza az irányító.

Károlyi Andrea úgy fogalmazott, ő nem az a személyiség, aki retteg attól, hogy mi lesz holnap. Van egy életbiztosítása, amiből 20 év után tudott kiszedni 2 milliót, azonban ezenfelül nem nagyon fektetett be semmibe – leszámítva a férjével vásárolt telket és az arra épített házat.

Andrea is elvégezte a kosárlabda-szakedzőit a TE-n, és jelenleg a 3×3-as válogatott szövetségi kapitánya, illetve tagja a Kiemelt Edzői Programnak.

A biztosítás nem befektetés, hanem biztonság

Czank kiemelte, hogy a sportbiztosítás ma már egy nélkülözhetetlen eszköz ebben az iparágban. Amíg el nem szakadt a térdében a keresztszalag, addig nem is foglalkozott ezzel, ám ekkor rájött, hogy ha a klub nem fizetne neki, nem lenne bevétele. A klubok egy sérülés esetén 90 napig fizetnek a játékosnak, ezért kiemelten fontos, hogy a sportoló magára is kössön biztosítást. Az irányító úgy fogalmaz, hogy ez nem feltétlenül befektetés, hanem inkább pénzügyi biztonságot ad arra az esetre, ha sérülés miatt a játékos kiesik sok időre. Csonttörés, szakadás, műtét esetén már egészen korrekt összegeket fizet a biztosító – persze ez a csomag milyenségétől is függ.

Senki sem szólt, hogy mire figyeljenek

Beszélgetésünk apropója a sportolók pénzügyi tudatossága volt, így azt is fontosnak tartották elmondani interjúalanyaink, hogy életük során

Mindkét játékos egyedül az édesanyját említi, aki idejekorán próbálta féken tartani a költekezési lendületet, pedig egyik hölgy sem tartja magát vásárlásmániásnak – főleg már most nem. Czank Tímea hangsúlyozta, hogy egy ideje már tudatosan próbálja több oldalról is körbebástyázni magát, tisztában van vele, hogy a test nem bírja örökké, nem fog mindig ennyi pénzt keresni.