Index Vakbarát Hírportál

Negyedével emelkedhet egy céges rendezvény ára a farsangi szezontól

2022.02.21. 19:38

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.
A vállalatok még óvatosak, ha rendezvényekről van szó, az iskolákban, óvodákban viszont már buliznának a gyerekek. S míg az ovisok, sulisok szülei átlagosan 10 ezer forintot szánnak a gyerekek jelmezére, addig a cégeknek fájhat a fejük, ugyanis 20-25 százalékos emelkedés jön a céges rendezvények piacán.

A farsangi szezon kellős közepén felmerül a kérdés, vajon a vírushelyzet miatt elmaradt karácsonyi partikat pótolják-e az évnek ennek a szakaszában, amikor már a koronavírus-fertőzöttek száma is meredeken csökken. A jelentések szerint tavaly karácsonykor a céges ünnepi rendezvények alig 20 százalékát tudták megtartani.

A nemzetközi hátterű és multinacionális cégek többsége a vírushelyzetre való tekintettel szigorú – a kormányzati intézkedéseknél jellemzően szigorúbb – intézkedéseket vezetett be. A rendezvények megtartását a legtöbb cég ezekben a hetekben vizsgálja felül – nyilatkozta lapunknak a Hello Agency ügyvezetője. Erdős Ákos hozzátette, hogy tapasztalataik szerint az óvatos nyitás megkezdődött. Várhatóan – ha marad a javuló vírushelyzet – tavasszal elindulhatnak a hagyományos rendezvények. Tematikus (így farsangi) rendezvényeket az év első felében ritkábban szerveznek a cégek, az első igazi „felpattanásra” a májusi konferenciaszezonban számítanak.

A 2019-es időszakkal összevetve látható, hogy a jelentős költségemelkedés elérte a rendezvénypiacot is. Az áremelkedés mértéke 20-25 százalék is lehet az elmúlt évekhez képest. Amennyiben egy partnerünk csapatépítés jelleggel farsangi rendezvényt tartana – ami nagyobb cégek esetében nem jellemző –, a fenti költségnövekedéssel kell számolnia

– folytatta Erdős Ákos; tehát az inflációs hatásokkal a rendezvényszervezés piacán is számolni kell, és ha a 25 százalékos prognózis bejön, alaposan ki kell nyitniuk a vállalatoknak a pénztárcájukat.

A Hello Agency ügyvezetője szerint az online események a jövőben is velünk maradnak, a szakmai események – például konferenciák, sajtótájékoztatók – ezáltal költséghatékony módon megvalósíthatók. Véleménye szerint a tematikus eseményekre és a csapatépítésekre is kiváló online megoldások vannak, de úgy gondolja, a vírushelyzet elmúlásával ezek jelentősége visszaszorul majd.

„Egy tízest” szánnak a szülők jelmezre

Vagy otthon, vagy az iskolában, de mindenképpen megtartanák a szülők a farsangi mulatságot. A Regio Játék felmérése szerint 10-ből 8 oktatási intézményben tartanak majd farsangi bulit – legyen szó óvodáról vagy iskoláról.

A kutatásban részt vevők fele készen vásárolja meg gyermeke számára a jelmezt, negyedük saját maga varrja, ám akadnak olyanok is, akik csak valamilyen kiegészítővel küldik a gyereket a farsangi bálba.

„Értékesítési adataink alapján egy-egy kosztümre 7500 forintot költenek a vásárlóink online, míg áruházainkban 9000 forint az átlagos kosárérték. A jelmezt sokan egy-két kiegészítővel is megtoldják, amelyek átlagosan 1500-2500 forinttal növelik a végösszeget” – mondta el Gyaraki Dávid, a Regio Játék marketingvezetője.

Elza még mindig a csúcson

A cég felmérése szerint az idei vásárlások alapján a trendek a következőképpen alakulnak:

Top 3 lányjelmez 2022-ben:

  1. Elza (Jégvarázs)
  2. Skye (Mancs őrjárat)
  3. Hercegnő

Top 3 fiújelmez 2022-ben:

  1. Rendőr
  2. Pókember
  3. Tűzoltó

Top 3 kiegészítő 2022-ben:

  1. Cicafül, cicafarok, csokornyakkendő
  2. Darth Vader-maszk és -köpeny
  3. Unikornishajpánt és -farok

A felmérések szerint tehát az idei szezonban a cégek még óvatosak, nem merik még összeereszteni a teljes munkavállalói állományt, a közoktatási intézményekben azonban a megfelelő járványügyi korlátozások betartása mellett mindenképp szeretnék feldobni a februárt.



Rovatok