"Az eddig látott óriási volatilitás jellemző lehet az előttünk álló időszakban is, a befektetői bizalom alakulásának megfelelően. Továbbra sem számítunk azonban arra, hogy a forint elszállna." - olvasható a Raiffeisen Bank szerda este kiadott heti devizapiaci elemzésében.
A bank szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel ma az elmúlt egy hét során már másodszorra is a 270-es szint felett járt a forint/euro árfolyam, történetének legvolatilisebb hetét tudhatja maga mögött a magyar fizetőeszköz.
Az extrém volatilitás azzal függ össze, hogy a forint teljes mértékben ki van téve a nemzetközi hangulat változásának. A befektetők bizalma nem túl erős Magyarország iránt, amit az is jelez, hogy Izlanddal egy lapon emlegetnek minket, mint az IMF segítségét szükség esetén igénybe vevő ország - olvasható a jelentésben.
A továbbiakkal kapcsolatban a bank elemzői arra számítanak, hogy a korábbi ingadozási sáv közepén (282) nem lép túl a forint/euro árfolyam. Szükség esetén nemzetközi segítségre is számíthatunk: az IMF, valamint az Európai Központi Bank is támogathatja Magyarországot - teszik hozzá. "Középtávon továbbra is azt várjuk, hogy a jelenlegi pánik elmúlik, a befektetői hangulat fokozatosan javulni fog, a forint pedig visszatér egy 250 körüli szűkebb kereskedési sávba."
(Portfolio)A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa hétfőn jóváhagyta a Pakisztán megsegítését célzó új hitelprogramot. Az IMF 7,6 milliárd dollár kölcsönt nyújt Pakisztánnak, ebből mintegy 3,1 milliárd dollár azonnal lehívható. Ezt követően negyedévente veheti fel Iszlámábád a kölcsön további részleteit, miután a valutaalap ellenőrizte, hogy teljesíteni tudta-e a hitelnyújtásért vállalt feltételeket.
A hitelkamat 3,51 és 4,51 százalék között mozog. A 23 hónapra szóló készenléti hitelt Pakisztán arra fordíthatja, hogy helyreállítsa fizetési egyensúlyát. Hivatalosan két célt nevezett meg az IMF: Pakisztán makroökonómiai stabilitásának helyreállítása és a társadalmi stabilitás támogatása, a legrászorultabbak megsegítésének révén.
Pakisztánnak azonnali hatállyal szüksége van négymilliárd dollár hitelre, hogy kifizesse importszámláit és időben rendezze adósságait. Az ország a hónap elején 200 millió dollár hitelt kapott az Iszlám Fejlesztési Banktól, míg Kína - várhatóan rövid időn belül - 500 millió dolláros kölcsönt nyújt neki. (MTI)