"Az eddig látott óriási volatilitás jellemző lehet az előttünk álló időszakban is, a befektetői bizalom alakulásának megfelelően. Továbbra sem számítunk azonban arra, hogy a forint elszállna." - olvasható a Raiffeisen Bank szerda este kiadott heti devizapiaci elemzésében.
A bank szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel ma az elmúlt egy hét során már másodszorra is a 270-es szint felett járt a forint/euro árfolyam, történetének legvolatilisebb hetét tudhatja maga mögött a magyar fizetőeszköz.
Az extrém volatilitás azzal függ össze, hogy a forint teljes mértékben ki van téve a nemzetközi hangulat változásának. A befektetők bizalma nem túl erős Magyarország iránt, amit az is jelez, hogy Izlanddal egy lapon emlegetnek minket, mint az IMF segítségét szükség esetén igénybe vevő ország - olvasható a jelentésben.
A továbbiakkal kapcsolatban a bank elemzői arra számítanak, hogy a korábbi ingadozási sáv közepén (282) nem lép túl a forint/euro árfolyam. Szükség esetén nemzetközi segítségre is számíthatunk: az IMF, valamint az Európai Központi Bank is támogathatja Magyarországot - teszik hozzá. "Középtávon továbbra is azt várjuk, hogy a jelenlegi pánik elmúlik, a befektetői hangulat fokozatosan javulni fog, a forint pedig visszatér egy 250 körüli szűkebb kereskedési sávba."
(Portfolio)Újabb mentőövet dobott az amerikai kormány a pénzügyi gondokkal küszködő Citigroupnak. Hétfő reggeli bejelentés szerint az amerikai állam 20 milliárd dollár értékben részesedést vásárol a bankban. Ezen felül 306 milliárd dollár értékben garanciát vállal a Citigroup kinnlevőségeire. A döntést a pénzügyminisztérium, a jegybank (Fed) és a szövetségi bankfelügyelet (FDIC) együttesen jelentette be. Egyidejűleg jelezték, hogy mindent megtesznek az amerikai bankrendszer megerősítése céljából. A pénzügyminisztérium a 20 milliárd dollárt a kongresszus által néhány hete elfogadott és George Bush elnök által aláírt 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőöv összegéből használja fel.
Október végén az amerikai állam elsőbbségi részvénycsomagot vásárolt az ország kilenc vezető bankjában 125 milliárd dollár értékben. Akkor a Citigroup 25 milliárd dolláros tőkeinjekciót kapott, hasonlóan, mint a JPMorgan és a Wells Fargo. A Bank of America 15 milliárd, a Goldman Sachs, a Merrill Lynch és Morgan Stanley 10-10 milliárd dollárt kapott. (MTI)A felzárkózó piacok némi fellendülése, ha lesz is, kifulladhat a héten, mert a befektetők továbbra is óvatosak a nagyobb kockázatokkal szemben. Ez nyomni fogja a részvényeket és a magas hozamú kötvényeket, magával húzva a valutákat, habár a tőkekiáramlás üteme csökken, írta a vasárnapi előrejelzésében a Reuters hírügynökség. Pénteken a Morgan Stanley kezelte MSCI felzárkózó piaci részvénymutató 467 pontra csökkent, ez csak 22 ponttal magasabb a négyévi mélypontnál. Közben a Wall Street 11 éves mélypontra esett.
A most kezdődő héten a befektetők rövid távú jó híreket remélnek az Egyesült Államokból, esetleg egy autóipari mentőterv formájában, és számítanak a pénzügyi részvények fedezet nélküli tőzsdei eladásának újabb betiltására, ami talán stabilizálhatja az amerikai piacokat, és részleges javuláshoz segítheti a felzárkózó piacokat is.
A héten kamatértekezletet tart a mexikói, a szlovák, a lengyel, a magyar, a szerb, az izraeli és a malajziai központi bank, és közülük legalább néhányan hajlamosak enyhítésbe kezdeni a következő három hónap során. Erre mindenekelőtt Mexikóban és Lengyelországban van esély. (MTI)