A főbb orosz tőzsdéken az árfolyamok már délelőtt kétszámjegyű eséseket szenvedtek el, ezért a Moszkvai Bankközi Valutatőzsdét (MICEX) és a devizalapú Orosz Kereskedelmi Rendszert (RTS) keddig, illetve további intézkedésig bezárták. Az RTS 17:05-ig működött, a nap folyamán a mutatója 13,68 százalékkal 549,33 pontra zuhant. Pénteken a legtöbbet az állami Sberbank részvényei vesztettek értékükből: az RTS-tőzsdén 22,6 százalékot, a MICEX-en 22,8 százalékot, és nagyot esett a VTB bank, a Gazprom, a Gasprom Neft, a LUKOIL, a Norilsk Nickel, a Rostelecom, a Rosneft, a Surgutneft és több más kőolajipari konszern részvénye is.
A szakértők szerint egy hosszabb tőzsdei szünet kedvező hatással járhat, de csak ha az újranyitásig hathatós intézkedések születnek: ha pénz áramlik a rendszerbe, átstrukturálást hajtanak végre, vagy új szabályozást vezetnek be. Ebben az esetben lehet értelme a szünetnek, "mivel ismeretes, hogy a mozdonyt menet közben nem lehet szerelni", vélekedett pénteken egybehangzóan Roman Gorjunov, az RTS és Alekszej Ribnyikov, a MICEX vezérigazgatója. (MTI)
Közel négy dollárral csökkent a kőolaj ára csütörtökön kora este New Yorkban elsősorban amiatt, hogy a jelentősen lassuló globális gazdaságnövekedés miatt mérséklődik az energiahordozó iránti kereslet.
Árcsökkentő tényező volt továbbá az a szerdán ismertetett hivatalos adat, hogy a múlt héten ismét nőtt az amerikai olajtartalék.
Röviddel 19 óra előtt a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 3,74 dollárral (10,03 százalékkal) 33,54 dollárra esett a New York-i árupiacon (NYMEX) februárra.
(MTI)
A gazdasági visszaesés és az olaj árának csökkenése miatt 2006 októbere óta a legalacsonyabb szintre mérséklődött az infláció az euróövezet országaiban. Decemberben 1,6 százalék volt a drágulás üteme, ami jelentős esés a novemberi 2,1 százalék után. Az Európai Unió egészében 2,2 százalékkal emelkedtek az árak decemberben éves szinten, novemberben még 2,8 százalék volt a tizenkét havi drágulás.
Az infláció Luxemburgban (0,7 százalék,Portugáliában (0,8 százalék) és Németországban(1,1 százalék) volt a legalacsonyabb. A legnagyobb drágulást a balti államokban jegyezték fel: Lettországban (10,4 százalék), Litvániában(8,5 százalék) és Észtországban(7,5 százalék. Magyarországon decemberben 3,4 százalékkal, novemberben 4,1 százalékkal nőttek az árak az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)