Index Vakbarát Hírportál

A Google lett a világ legértékesebb márkája

2010. április 28., szerda 16:07 | tizennégy éve frissítve

A világ száz legnagyobb márkájának pénzügyileg kifejezhető értéke meghaladja a 2 billió dollárt. Az 5 évvel ezelőtti összértékhez képest ez az érték 40 százalékkal magasabb, a vezető márkanevek tehát úgy tűnik ellenállnak még a recessziónak is.

A világ legértékesebb márkaneve a Google, ami 114 milliárd dollárt ér - derül ki a Millward Brown piackutató vállalat szerdán közzétett, több mint egymillió fogyasztó véleménye alapján készített BrandZ elnevezésű márkaerő listájából.

A fogyasztói preferenciákat pénzügyi mutatókkal kombináló kutatás a dobogó második helyére az IBM-et juttatta, a bronzot pedig az Apple vihette el. Ez utóbbi egyébként sokat erősödött az elmúlt évben: 83 milliárd dolláros értéke 32 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Az Apple növekedése azonban nem egyedüli, a felmérésből kiderül: a válság ellenére a vezető márkák együttes értéke folyamatosan növekszik, a Samsung márkanév például egyenesen 80 százalékkal ér többet, mint 2009-ben.

A listát alapvetően a technológiai cégek uralják, de azért az első tíz helyezet között találjuk a Marlboro-t, a Coca-Colát és a McDonald's-ot is. Meglepőbb lehet ezeknél a China Mobile szép eredménye, a kínai mobiltársaság ugyanis bár valamelyest gyengült tavalyhoz képest, még így is a világ nyolcadik legerősebb márkájának bizonyult. Felkerült a listára az első indiai márka: a 45. helyen debütáló ICICI még 1955-ben jött létre közép és hosszú távú projektek finanszírozására . Ezzel egyébként olyan márkákat utasított maga mögé, mint a Canon, a Nivea, a Yahoo és az Ikea, amelyek idén már be sem kerültek a száz legerősebb közé.

Eileen Campbell, a Millward Brown vezérigazgatója szerint ez a rangsor megmutatja, hogy a világ legnagyobb vállalatai számára milyen sokat ér a márkanév. Szerinte a vezérigazgatóknak, és a pénzügyi vezetőknek azt a kérdést kellene feltenniük a marketingosztályoknak, hogy hogyan hasznosítsák úgy a márkanevet, hogy az részben konzerválja, részben növelni is tudja az üzleti eredményességet.

Rovatok