Mostanában egyre sűrűbben kerülnek nyilvánosság elé sajtóban ügyek, amik a járdán vagy éppen a gyalogátkelőn való kerékpározással, az ebből származó konfliktusokkal kapcsolatosak. Persze nemcsak a cikkek száma, hanem a tényleges konfliktusoké is nő rendületlenül. Gyalogosok és bringások, biciklit és autót vezetők között, legutóbb már a rendőrök és járművezetők között is. Érdemes és fontos tehát végiggondolnunk, hogy mik okozzák ezeket a konfliktusokat, milyen következményei vannak e helyzetnek a közlekedés - és ezen belül a kerékpáros közlekedésre, mit kell tennünk rövid és hosszú távon.

Miért alakult ki az a helyzet, hogy az emberek nagy része a gyalogosok helyét használja kerékpározásra is?

A sok ok közül a legfontosabb, hogy hosszú évtizedek óta tartja természetesnek a közlekedési szakma, hogy a kerékpár egy közlekedést zavaró izé, nincs helye az úton, ha már nem lehet betiltani, haladjon a járdán. Ennek következménye, hogy ma szinte minden épített kerékpáros létesítmény a gyalogúton van. (Csak illusztrációként: a 2007-2014-es időszakban épült összes belterületi kerékpáros létesítmény 30%-a gyalog- kerékpárút, a korábban épülteknél meg még sokkal rosszabb a helyzet.)

És ezt a súlyos tervezési hibát tetézve a tervezők - hogy a maguk felelősségét elhárítsák - a járdán vezetett kerékpárutak majd’ mindegyikénél a kereszteződések előtt kitetették a „gyalog-kerékpárút vége” táblát.

Természetesen a tervezők is tudják, hogy ez a gyakorlatban betarthatatlan szabály, a kerékpárok vezetői nem fognak pár száz méterenként leszállni és tolni a biciklit, de ez már nem az ő dolguk.

Részben azért, mert a fenti típusú útépítés (már ha ezt annak lehet nevezni) azt sugározza a kerékpározni szándékozónak, hogy menjen a járdán, mert ott biztonságban van, részben azért, mert az emberben természetes félelem van az erősebbtől, kerékpáron közlekedve konkrétan az autóktól, szóval ezek miatt ki is alakult a kerékpáron közlekedőkben a határozott tudás, hogy a járdán biztonságban van (hogy ez nem is valódi biztonság, arról később).

Végül még egy fontos ok, ami a mai helyzethez vezetett: az össze-vissza jogszabályok, sok féle módon értelmezhető KRESZ paragrafusok, amik finoman szólva nem segítik a közlekedést, arra viszont lehetőséget teremtenek, hogy minden résztvevő a maga (vélt) érdekének megfelelő értelmezések szerint közlekedjen vagy éppen bírságoljon, mint történik mostanában gyalogos átkelőknél.

Mi az így kialakult helyzet következménye a közlekedés egészére?

A kerékpár vezetője a járdán kialakított kerékpáros utakon – mint korábban írtuk – biztonságban érzi magát, ennek a vélt biztonságnak hatására lazul a figyelme, a sebessége megfelelő csökkentése nélkül megy át a kereszteződéseken, radikálisan nő a baleseti kockázat. Ezt mutatják is a statisztikák: Budapesten a kerékpáros balesetek 70%- a (!) ilyen kereszteződésekben történik.

Hála a slampos jogi környezetnek, az összevissza jelöléseknek (példák százait lehetne sorolni olyan táblázásoknak, amik maguknak is ellentmondanak), kialakult az a helyzet, hogy a közlekedés résztvevői tökéletes magabiztossággal tudják a jogi helyzetet, mármint azt, hogy adott helyen nekik van előnyük, és ezzel élnek is, alkalmanként könyörtelenül. A jobbra kanyarodó jármű vezetője nem gondolja, hogy a gyalogátkelőn a bringás egyáltalán áttekerhet, nem hogy elsőbbsége lenne. A járdán kialakított kerékpáros infrán haladó biciklis meg éppen abban biztos, hogy a kereszteződésben simán áttekerhet, sőt, előnye van.

A rendőrség sem tudja, mi a teendő, ezért – látva a veszély kialakulását – minden esetre elkezdte büntetni a zebrán áttekerő kerékpárosokat országszerte. Hogy ez semmit sem old meg, csak a gondokat növeli, arról ők nem tehetnek. 

Az egész összevisszaság már önmagában is elijeszti az embereket a kerékpáros közlekedéstől (minek, ha mindig le kell szállnom a kerékpárról, és még büntetnek is), és ez igaz olyan tradícionális „kerékpáros” településeken is, mit Békéscsaba, Szeged, stb).

És végül, de nem utolsó sorban: a leggyengébb résztvevő, a gyalogos már ki sem mer lépni a házából, rettegve, hogy egy bringás elüti, a gyerekét meg aztán tényleg nem engedi a járdán szaladgálni, a szülő szorítja a kezét, igyekszik minél hamarabb túlesni ezen a vesszőfutáson. Hol van már, amikor a járdán sétálni, beszélgetni lehetett!

Mi a teendő?

Legszívesebben azt írnám (ami a fent leírtakból is egyértelműen következik), hogy azonnal felül kell vizsgálni az összes gyalog-kerékpárutat és kereszteződéseit, és ahol nem lehet biztonságosan és akadálymentesen kerékpározni, ott a mai helyzetet meg kell szüntetni, helyette mást kell kialakítani. Igen, ez sok pénz és idő, de talán nem kellene emberéletek árán spórolni!

Neki kell állni a jogszabályok felülvizsgálatának, egyértelműsítésének. A KRESZ ma nálunk szinte hetente változik, egyre áttekinthetetlenebb, paragrafusainak megértéséhez (értelmezéséhez!) ügyvédek segítségét kell igénybe vennünk.

Tudom, hogy sem az utak átépítése, sem a jogszabályok korszerűsítése nem megy egyik napról a másikra. Ezért átmeneti megoldást kell találnunk a mai helyzetben való közlekedésre. Ez a megoldás csak a közlekedésben résztvevők viselkedésének változtatásával születhet meg. Talán sokaknak furcsa és először érthetetlen, de minden módon csökkenteni kell a járművezetők biztonságérzetét, bizonyosságát a maga igazáról, magyarul – elsősorban a kereszteződésekben – növelni kell a bizonytalanságot. Ha úgy közelítünk a kereszteződéshez, hogy nem vagyunk biztosak az ottani elsőbbségi viszonyokban, akkor lassítani fogunk, alaposan körülnézünk, és magunk hozunk a látottak alapján döntést (és nem értelmezhetetlen szabályokra hagyatkozunk). Ezt a célt csak megfelelő kommunikációval, tanítással érhetjük el. Minden olyan lépés, ami ezzel ellentétes irányba visz (egyoldalú rendőri intézkedések, egyik vagy másik jogi értelmezésnek mint igazságnak a nyilvános hangsúlyozása, stb) káros és veszélyes.