Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő helyzetek alakulnak ki a budapesti utakon

Íme egy pompás olvasói teszt a teljes kilátástalanságról

2017.05.24. 08:46

Hűséges olvasónk Eszti K. nagyon érdekes fejtörőt eszelt ki. Öt különös helyszínt fotózott Budapesten, amelyről egyáltalán nem könnyű eldönteni, hogy behajthatunk-e, elsőbbséget kell-e adnunk és hasonlók. Mivel egy-egy ilyen szituáció értelmezésén nem csak az önérzetünk és a vérnyomásunk, de esetenként az életünk is múlhat, egyáltalán nem mindegy, hogyan döntünk. Persze ezzel együtt, ami most következik, az csak játék, de figyelemfelkeltésnek tökéletes, és rengeteget tanulhatunk is belőle. 

Az egyszerűség kedvéért olyan problémákat dolgozott fel, amelyek korábban már szerepeltek a Járókelő.hu oldalán, ahol olykor olvasható az illetékes szervek (többnyire Budapest Közút, röviden BK) válasza, valamint a helyzet megoldása is, ha van, és a pontos helyszín is be van jelölve térképen. Egy részük szerencsére mára megoldódott, de tanulságosnak ma is tanulságosak. 

Át is adom a szót Esztinek. Válaszait a kattintás után legördülő dobozban olvashatjátok.

1. A kerékpárúton haladva a képen látható kereszteződéshez érsz. Elsőbbséget kell-e adod a keresztirányú forgalomnak?

a) Igen, mert kihelyezték a kerékpárút vége és az elsőbbségadás kötelező táblákat.

b) Nem, mert a kerékpárút vége és az elsőbbségadás kötelező táblák át vannak húzva.

c) De mégis, mert az áthúzott táblák is pont ugyanúgy néznek ki hátulról, ezért joggal feltételezhetik, hogy érvényben vannak.

MEGVAN A VÁLASZOD? AKKOR KATTINTS!

Szerintem: "c". Így néz ki a tábla hátulról:

2. A kerékpársávon az egyirányú utca végéhez érsz. Továbbhajthatsz-e egyenesen, és milyen jelzést kell adnod közben a karoddal?

a) Nem, a kötelező haladási irány tábla szerint csak jobbra szabad továbbhaladni, jobbra is kell jelezni.

b) Igen, nyugodtan továbbhaladhat egyenesen, ezért jeleznie sem kell.

c) Nem, először jobbra jelezve jobbra kell kanyarodnia, majd kinyújtott bal kézzel balra fordulnia a kötelező haladási irány táblánál a kerékpárúton, és végül jobbra jelezve jobbra kanyarodni a zebra melletti átvezetésnél.

d) Igen, továbbhaladhat egyenesen, miután balra jelezve elhagyja a kerékpársávot, és megpróbál nem elesni a dézsa körüli sziget ferde peremén.

e) Nem, először balra kell kanyarodnia a szembeirányú kerékpársáv szélesítésére, majd figyelmen kívül hagyva a dézsán látható táblát, azt balról megkerülve lehet az átvezetésre kanyarodni.

MEGVAN A VÁLASZOD? AKKOR KATTINTS!

A BK válaszát nem értem teljesen, de talán a "b", "d", és "e" is helyes lehet szerintük.

3. A kerékpárúton haladva a fényképen látható tábla mellett haladsz el. Elsőbbséget kell-e adnod a következő kereszteződésben?

a) Igen

b) Nem

MEGVAN A VÁLASZOD? AKKOR KATTINTS!

Helyes: "b". A BK szerint "Az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla a közúti forgalom számára van kihelyezve és azért került a kerékpárút jobb oldalára, mert a kerékpárút és az útpálya között a jelzőtábla kihelyezésére nem volt elegendő hely." A következő kereszteződésben a keresztező forgalomnak vannak elsőbbségadás kötelező táblái. Lásd

4. Az Alkotmány utca kerékpársávján a Kossuth térhez érsz. Betekerhetsz-e a térre?

a) Nem, mert „Mindkét irányból behajtani tilos”.

b) Igen, mert nincs „Mindkét irányból behajtani tilos, félszemű robotos kiegészítővel” tábla, így nem jelent semmit.

c) Nem, mert akkor csak a kiegészítőt nem kell figyelembe venni.

d) Igen, mert „Gyalogos és kerékpáros övezet (zóna)” kezdődik, onnantól csak a szürke megfelelő árnyalatán, csak a kerékpárosok közlekednek.

e) Nem, mert a záróvonalon kellene áthajtani.

f) Igen, mert a kerékpáros nyom a záróvonalon keresztül vezet.

g) Nem, mert középen megint van egy „Mindkét irányból behajtani tilos”, kiegészítők nélkül.

Megvan a válaszod? Akkor kattints!

Helyes: ¯\_(ツ)_/¯ Jelenleg mindenki megy mindenhol, mintha egy tábla sem lenne.

5. A képen látható útszakaszhoz érve hol kell a szembejövő kerékpárosokra számítani?

a) A korlát mellett, mert a tábla ezt jelzi.

b) A korlát mellett, mert elválasztás nélkül a jobbra tartási kötelezettség érvényes.

c) A kerékpáros és gyalogos forgalmat elválasztó láthatatlan vonal mellett.

d) A szellőzőrács melletti kerékpáros piktogramon, ezért meg is kell állnia, ha jönnek szembe.

e) Az úttesten, mivel szemből nincs kerékpárút tábla.

f) Az úttesten, mivel a folytatás nem is kerékpárút, csak megfordította valaki a táblát (ezért van az út bal oldalán), és itt kezdődik visszafelé. 

Megvan a válaszod? Akkor kattints!

Helyes: a "b" és "e", attól függ, szemből milyen útvonalon érkezünk, láthattunk-e korábban táblát. A BK szerint "Jelen esetben a kezelő kérésére került piktogram a járdára, a javasolt használandó felületet."

Ismersz hasonló kerékpáros KRESZ-fejtörőket Magyarországon? Küldd el nekünk! És persze kövesd a Kerékagyat a Facebookon!



Rovatok