Index Vakbarát Hírportál

Bánj úgy a bringással, mintha ló lenne

2017.11.23. 16:21

Egy kerékpárosra úgy kéne tekinteni az autóvezetőknek, mint egy lóra. Na nem kell kockacukorral tömni vagy lecsutakolni, de amikor az úton előzik a bringást, akkora darabnak kéne képzelniük, mint egy lovat, és akkor talán meg is adják neki a biztonságos oldaltávolságot. A skót reklám elég szemléletes, de az a kampány is hasznos lehet, amit a Tour de France főigazgatója hirdetett meg, és most a magyar kerékpáros szervezetek is magukévá tettek. Ha autózol, a városban egy, azon kívül másfél méterre kerüld a kerékpárost előzés közben.

Magyarországon elég sokan bringáznak, de még többen használnák napi szinten kerékpárt, ha nem félnének, mondta Kürti Gábor a Magyar Kerékpárosklub elnöke a Közeledhetnek az autósok a bringásokhoz? sajtótájékoztatón. Legtöbben az autósoktól félnek, és mivel mindenhol nem lehet kerékpárutat építeni, érdemes más eszközökkel fokozni a biztonságérzetet.

Az egyik egyszerű módja az, ha előzéskor elég helyet hagynak a kerékpárosoknak. Ez elvileg most is biztosított, de elég nagyvonalúan fogalmaz az érvényes KRESZ: Előzéskor megfelelő oldaltávolságot kell tartani.

Ez így kicsit gumiszabálynak tűnik, mert mindenki máshogy ítéli meg a megfelelőt. Van, aki szerint 30-40 centi is pont jó, de egy kátyúkerülésnél egy másodperc alatt elfogyhat ez a távolság. Arról nem beszélve, hogy a nagyobb sebességgel közlekedő teherautók olyan örvényeket is keltenek, amelyek könnyen kibillenthetik a kerékpárost, ha túl közel mennek hozzájuk.

A Tour de France igazgatója, Christian Prudhomme a verseny bemutatóján kiállt amellett, hogy a városokban egy, azokon kívül másfél méter legyen az oldaltávolság. „Meg kell állítani az utakon folyó mészárlást" – mondta. A 2018-as Touron ezért a biztonságos távolságért is fognak kampányolni. Ahogy a Tour de Hongrie-n is. Utóbbi esemény főszervezője, Eisenkrammer Károly elmondta, csatlakoztak Prudhomme kezdményezéséhez – a TdF igazgatója videóüzenetben üdvözölte ezt – , így az augusztusi versenyen két magyar csapat mezén is ott lesz a biztonságos oldaltávolságot hirdető embléma. Eisenkrammer szerint nagy szükség van a szemléletformálásra, mert az évi 3300 magyarországi bringásbalesetből 1900 esetben a kerékpárosok vétlenek.

Ne maradjon le semmiről!

Révész Máriusz a Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmondta, megkezdték az egyeztetéseket az Autóklubbal, és úgy látja, hogy a 2018-as választások után a KRESZ-be is bekerülhet ez a módosítás. Ilyen szabályt már több országban alkalmaznak, például Romániában, Spanyolországban vagy Portugáliában. 

Az már más kérdés, hogy ezt a szabályt hogyan lehet betartatni, mert nyilván nem colostokkal fognak centizni az autósok előzés közben, a rendőrök is leginkább baleset utáni helyszínelésnél tudnak méricskélni. Azért vannak módszerek a távolságmérésre, Kürtiék az Országos Közlekedésbiztonsági Tanáccsal összefogva monitorozzák is majd, hogy most mit éreznek megfelelő oldaltávolságnak az autósok, és lesz-e a változás a kampány után. 

Révész szerint lehet, hogy szükség lesz büntetésekre, de nem ez az elsődleges cél, hanem az, hogy vizuális eszközökkel minél több autóst megtanítsanak arra, hogyan kell biztonságosan kerékpárost előzni. Akit persze se lónak, se szamárnak nem kell nézni. 



Rovatok