Index Vakbarát Hírportál

Szép az új bringaút, de hová lettek a fák?

2018.11.05. 13:41

Zalakaroson szeretik a bringásokat, ehhez nem fér kétség, elég sok fejlesztés volt ott az utóbbi években, de a bringások szeretik a fákat. Már csak azért is, mert nyáron jobb árnyékban tekerni, mint a tűző napon, így érthető a felháborodás, de hogy egy új bringaútnak egy kettős diófasor is áldozatul esett. 

A Balatoni kerékpárút tett ki a Facebook-oldalára egy akkor és most képpárt, ami mellett azt olvashatjuk, hogy a Zalakarost és Garaboncot összekötő kerékpárút mellett tavaly 750 méter hosszan még kettős diófasor húzódott, idén viszont már csak a préri maradt.

Egyelőre nem tisztázott, hogy miért estek áldozatul a fák, valószínűleg most szélesebb a bringaút, de innen úgy tűnik, hogy az egyik oldalon így is megmaradhatott volna a fasor. 

Frissítés: Zalakaros polgármestere, Novák Ferenc kérdésünkre megírta, miért volt indokolt a fák kivágása:

„A rossz állapotban lévő kerékpárutat felújítottuk és kétirányúvá tettük. Bővítése csak keleti az irányban történhetett, és a fák a kerékpárút szélét érintették. A nyugati oldalon - a későbbiek során a fák növekedésével a kerékpárút nyomvonala is sérült volna. A közúthoz közel ültetett diófák pedig akadályozzák a magasabb gépjárművek közlekedését is (erre jó példa a szomszédos Garabonc település). Véleményem szerint hibás gyakorlat volt korábban ilyen terjedelmes lombkoronájú fák ültetése az említett helyeken. Az önkormányzat a 122 db diófa kivágására engedélyt kapott, és annak birtokában vágta ki. A kivágott fákat is önkormányzatunknak kell pótolni.

A kerékpárút szélesítését követően a keleti oldalon megkezdődött a fák pótlása, mivel az ingatlan sávszélessége csekély, olyan fákat telepítettünk, melyek gyökérzete a későbbiek során nem károsítja annak burkolatát."

A fák bringautak miatti pusztítása nem egyedi jelenség, korábban is írtunk már ilyenekről. Sárvárnál is áldozatul esett egy fasor.

Neked is van bringád? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?



Rovatok