Index Vakbarát Hírportál

Karácsony reméli, hogy maradnak az ideiglenes kerékpársávok

DMARC20200425011
2020.04.25. 18:58

"Bár a kerékpársávokat ideiglenesen, a járvány idejére hoztuk létre, bízom benne, hogy minél több állandóra is megmaradhat közülük" – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester az elmaradt budapesti biciklisfelvonulás, az I bike Budapest napján közzétett Facebook-bejegyzésében.

"Sajnos, mint annyi más izgalmas program, ez is elmarad a járvány miatt. A kerékpáros élet viszont nem áll meg a fővárosban, sőt, éppen az egészségügyi veszélyhelyzet adott lökést a kétkerekű fejlesztéseknek. (...) Azzal, hogy a budapestiek jelentős része fegyelmezetten otthon maradt, az autósforgalom visszaesett a városban. Ez pedig lehetőséget teremtett arra, hogy megtervezzük és meg is valósítsunk egy komoly kerékpárúthálózat-fejlesztést" – írja szombati posztjában a főpolgármester.

Korábban az Index is beszámolt róla, hogy a koronavírus-járványhoz kapcsolódó munkahely- és iskolabezárások után töredékére esett a budapesti járműforgalom, a korábbi csúcsidőkből eltűntek a dugók, a BKK járatainak utasszáma mintegy tizedére csökkent, miközben a kerékpáros forgalom jelentősen megnőtt a fővárosban. A Magyar Kerékpárosklub is azt javasolta, hogy akinek mindenképpen mennie kell valahová, az lehetőleg biciklit használjon a tömegközlekedési eszközök helyett.

Hamarosan megtudtuk: Budapest áprilistól hozzálát a kerékpáros hálózat gyors bővítéséhez, megkezdték az új kerékpáros útvonalak kiválasztását, az ideiglenes beavatkozások előkészítését. "Budapest előtt nagy lehetőség áll: ideiglenes felfestéssel, a lámpaprogramok módosításával és jelzőtáblák kihelyezésével hetek alatt létrehozhatja azt a régóta hiányzó kerékpáros főhálózatot, ami átjárhatóvá teszi a belvárost és összeköti azt a külsőbb kerületekkel" – írta Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója is.

A kerékpározás iránti megnövekedett igény miatt Karácsony Gergely a koronavírus-járvány miatt lefújt budapesti biciklisfelvonulás napján leszögezte: a kerékpáros fejlesztések folytatódnak – például a Nagykörúton –, továbbá azt szeretné, hogy az ideiglenes kerékpársávok közül a későbbiekben minél több állandó legyen. "A fejlesztések célja, hogy megkönnyítsük azok dolgát, akik a járvány idején egyszerre biztonságos, a távolságtartásra alkalmas és klímavédelmi szempontból is fenntartható módon kívánnak közlekedni."

Karácsony a posztban részletesen is beszámol a fejlesztésekről:

Első lépésként a Bartók Béla úton, a Móricz Zsigmond körtér és Tétényi út közötti szakaszán, második lépésként a Tétényi úton, a Bartók Béla út – Etele út között kezdődött el a munka, harmadik lépésként pedig az Üllői úton alakítottak ki új kerékpársávot a Budapest Közút munkatársai. Így immár a Kálvin tér és a Könyves Kálmán körút között is biztonságosabban lehet kerékpározni. Tervezünk és dolgozunk tovább: felkészül a Nagykörút. Az elmúlt hónapokban 27 ponton alakítottunk ki úgynevezett B+R parkolókat, amelyek összekötik a kerékpáros és a közösségi közlekedést. (...) A koronavírus-járvány számos dolgot megváltoztat az életünkben, a szokásainkban; vélhetően közlekedni is másként fogunk, mint korábban.

A BKK egy áprilisi posztjában szintén azt írta: az ideiglenes forgalmi állapot várhatóan szeptemberig marad fenn, de ha a későbbi tapasztalatok kedvezők lesznek, az ideiglenesen kialakított sávok egy része a járvány után akár véglegessé is válhat.

(Borítókép: ideiglenes kerékpársáv az Üllői úton . Fotó: Mónus Márton/MTI)



Rovatok