Index Vakbarát Hírportál

Újra megjelentették a Mohamed-karikatúrákat egy norvég lapban

2010. január 8., péntek 10:50

Újra megjelentette az eredetileg a Jyllands-Posten dán napilapban 2005 szeptemberében megjelent Mohamed-karikatúrákat az Aftenposten című norvég napilap. A karikatúrák első megjelenése után a világ muzulmán országaiban zavargások robbantak ki, több nyugat-európai ország nagykövetsége ellen is támadásokat hajtottak végre.

Az egyik karikaturistára 2010. január 1-én saját házában támadt rá egy, az al-Kaidával is kapcsolatot tartó szomáliai férfi. A támadót végül a kiérkező rendőrök agyonlőtték.

Az Aftenposten főszerkesztője azt írta a cikkben, hogy a rajzok szerzőjét ért agresszív támadás tükrében "természetesnek és indokoltnak" tartják az alkotások újraközlését, amelyek az ügy hátterében állnak. Az Aftenposten 2005 őszén, a rajzok keltette botrány kezdetén egyszer már leközölte a 12 karikatúrát. A legismertebb rajz az iszlám prófétáját egy bombával a turbánjában ábrázolja.

Rovatok