Schmitt Pál után szerdán választottak köztársasági elnököt Németországban, míg Lengyelországban vasárnap derül ki Lech Kaczynski utódjának személye. Az elnökválasztások hetén körképünkben megnéztük, hogy a környező országokban kik töltenek be nagyrészt szimbolikus, valódi hatalommal nem rendelkező államfői posztot. Kiterjedt jogköreik miatt éppen ezért listánkban nem szerepel Traian Basescu román, sem pedig Borisz Tadics szerb vagy Viktor Janukovics ukrán elnök.
Több közeli országban nemrég választottak államfőt, Németországnak szerda óta, Lengyelországnak pedig várhatóan vasárnaptól lesz új
köztársasági elnöke. Az államfői pozíció más országokban sem jár
nagyobb politikai hatalommal, mint Magyarországon, a személy
kiválasztása mégis mutat valamit az ország politikai viszonyairól és
saját identitásáról. Több rendszerváltó országban is előfordul, hogy
az államfő már az előző érában is aktív, sőt valamilyen szempontból
kedvezményezett volt, többen pedig pártpolitikusként nyerték el a magas közjogi méltóságot.
Rögtön egy kakukktojással kezdünk, mivel a lengyel elnökválasztás vasárnapi második fordulójának esélyese, Bronislaw Komorowski csak ideiglenes államfő, ráadásul a lengyel elnöki hatalom viszonylag erős. Ugyanakkor megválasztása esetén a kormányzó Polgári Platform jelöltjeként Komorowski várhatóan nem nagyon áll majd az útjába annak, hogy Donald Tusk miniszterelnök jócskán megnyirbálja az elnöki jogköröket. Komorowski útja egy ponton megegyezik a kedden köztársasági elnökké választot Schmitt Pál karrierjével, ő is közvetlenül házelnökből léphet elő államfővé. A Szejm elnöke a szmolenszki tragédia után ideiglenes köztársasági elnök lett, az alkotmány szerint ugyanis a választásokig a házelnök lép az elhunyt Lech Kaczynski elnök helyére.
Az elszegényedett grófi családba született Komorowskit az 1970-es években a szocialista rezsim nagy bírálójaként többször is letartóztatták rendszerellenes tüntetéseken. 1989 után parlamenti képviselő lett, a házelnökség mellett eddigi legmagasabb közjogi funkciója a védelmi miniszterség volt 2000-2001-ben. Különösebb ambíció nélküli politikusnak tartják, aki nem akadályozza majd a kormánypárt reformjait. Lech Kaczynski korábban az egészségügyi-, a média- és a nyugdíjreformot is megvétózta, a Komorowski ellen induló testvérétől, Jaroslawtól hasonlóan konfrontatív politikát várhatunk az államfői székben.
A nagy helyezkedő Ivan Gasparovic szintén megjárta már a házelnökséget 1992 és 1998 között a Meciar-kormány alatt. A független személyiségnek korántsem nevezhető szlovák elnök feltétel nélkül támogatta Robert Fico Irány-Szociáldemokrata Pártját. Szlovákiában csak 1999 óta választanak közvetlenül köztársasági elnököt, amelynek célja éppen az volt, hogy az államfő ne függjön a mindenkori parlamenti többségtől. Gasparovicra ez nem volt feltétlen jellemző az elmúlt ciklusban, és az sem elképzelhetetlen, hogy a következő időszakban a most felálló négypárti koalíciós kormány akadályozásával lesz elfoglalva. A választás után a legnagyobb párt vezetőjeként Ficónak adott kormányalakítási megbízást, de annak kudarcával már nem állt a korábban legyőzött elnökjelölt Iveta Radicová útjába.
Gasparovic 1968-ban belépett a Szlovák Kommunista Pártba, hogy segítse a Prágai tavaszt, ugyanakkor a felkelés leverése után kizárták. A nagypolitikába ténylegesen csak az 1989-es rendszerváltás után került be, Vladimir Meciar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmának tagjaként és parlamenti képviselőként aktív szerepet játszott a Meciar-kormány sokat vitatott intézkedéseiben. A parlament elnökeként 1998 márciusától októberig Meciarral együtt ügyvezetőként az államfői feladatokat is ellátta. Az ekkor kiadott elnöki döntésekkel a gyakorlatban büntetlenséget biztosítottak az előző évek törvénysértéseit elkövetőknek. Gasparovic 2002-ben szakított korábbi mentorával, akivel szemben 2004-ben a surranópályán sikerült megnyernie az elnökválasztást. 2008-ban Fico teljes támogatásával ő lett az első szlovák államfő, akit újraválasztottak.
A környező országok közül Heinz Fischer személyében Ausztriában is egy egykori házelnök tölti be az államfői posztot. Az állandó mosolyról könnyen felismerhető, veterán szociáldemokrata politikus 2004-ben még szoros küzdelemben nyerte el a legtöbb szavazatot, azonban 2010 áprilisában éppen a magyar parlamenti választások második fordulójával egyidőben könnyedén újrázott. Bírálói túlságosan is konfrontációkerülőnek tartják, és Fischer valóban nem keresi a feltűnést. Az osztrák elnök szinte egész életében politikus volt, 1971-től egészen elnöki megválasztásáig a Szociáldemokrata Párt képviselője. Betöltötte a tudományos miniszteri posztot is, mielőtt három cikluson át a parlament elnöke lett, onnan pedig a köztársasági elnöki hivatalba vezetett az útja.
A környező országok államfői közül a cseh Václav Klaus nem éppen szokványos pályafutás után lett köztársasági elnök, hiszen előtte már a miniszterelnöki posztot is megjárta, ami meglehetősen ritka jelenség. Elnökként sem engedett feltűnést keltő stílusából, előszeretettel vétózott meg törvényeket, és a globális felmelegedésről alkotott egyedi nézetei is elhíresültek. Klaus külföldön is felzúdulást keltett, amikor az EU-integráció régi kritikusaként csak hosszas huzavona után írta alá a Lisszaboni Szerződést, nélküle pedig megbukott volna az EU-alapokmány.
A rendszerváltás előtt akadémikusként és gazdasági szakemberként dolgozó Klaus 1989-ben került aktívan a politikába, és az első kormány pénzügyminisztere lett. Két évvel később aztán pártjának élén megnyerte a választásokat, viszont 1997-ben a gazdasági helyzet és botrányok miatt lemondásra kényszerült, majd 2002-ben sem sikerült győznie a választáson. A párt éléről eltávolított Klaus ekkor döntötte el, hogy a köztársasági elnöki posztot célozza meg, amit sokan egyfajta visszavonulásnak fogtak fel. A veterán politikus erre alaposan rácáfolt. Az eddigi három elnökkel szemben Csehországban nem közvetlenül, hanem parlamentben tartott titkos szavazáson választják meg az államfőt. Klaus 2003-ban a lehető legkisebb különbséggel nyert, de 2009 elején már biztosan újraválasztották.
A szerdai német elnökválasztáson csak harmadik nekifutásra sikerült megválasztani a kormányzó konzervatív-liberális kormánykoalíció jelöltjét, Christian Wulffot. Az 51 éves politikus Klaushoz hasonló erős ember, hiszen Alsó-Szászország tartományi miniszterelnök és a CDU alelnöke. Egyértelműen párpolitikai jelölt volt szemben az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek által támogatott volt keletnémet ellenzéki vezetővel Joachim Gauckkal, aki az újraegyesülés után a volt NDK-s állambiztonsági minisztérium, a Stasi megmaradt iratait kezelő szövetségi hivatalt vezette, és nagy érdemeket szerzett a múlt feldolgozásában. A közvélemény-kutatások alapján Gauck volt a népszerűbb, az államfőt azonban Németországban sem közvetlenül választják, hanem a Bundestag és a tartományok küldötteiből álló szövetségi gyűlés. Bár a gyűlésben a kormánypártoknak megvolt a többsége, kormánypárti képviselők fontos figyelmeztetést küldtek Angela Merkelnek azzal, hogy közülük többen az első két fordulóban az ellenzék jelöltére szavaztak, így Wulffnak nem volt meg az abszolút többsége.
Christian Wulff egyébként az egyik legnépszerűbb konzervatív politikus Németországban, sokan Angela Merkel lehetséges utódának is tartották. 2003-ban már Alsó-Szászország tartomány miniszterelnöke lett, és a szabad demokratákkal alkotott koalíciós kormányt. Jól dolgozott, mert 2008-ban újraválasztották. Nemrég azzal keltett feltűnést, hogy a tartomány integrációs miniszterének egy török származású politikus hölgyet kért fel. Mindezzel párhuzamosan a CDU-ban is az egyik legbefolyásosabb politikusnak számított, halk szavú volt, de véleményére mindig odafigyeltek. Bár pártpolitikus lett az államfő, senki sem számít arra, hogy a kormánypártok alárendeltje, kiszolgálója, netán szócsöve lenne, ez ugyanis ellentétes az államfői tisztség ellátásának eddigi hagyományaival Németországban.
Georgi Parvanov bolgár köztársasági elnök a nagyrészt szimbolikus funkció ellenére szintén aktív politikai szerepkörnek fogja fel hivatalát, amelybe a Bolgár Szocialista Párt elnökeként és frakcióvezetőjeként választották meg közvetlen szavazással. 2007-es újraválasztása után több botrány miatt is a figyelem középpontjába került, de egyik ügy sem befolyásolta döntően megítélését. Először egy lehallgatási ügyben vádolta azzal az ellenzék, hogy politikai ellenfeleire gyűjtött terhelő információkat, majd az ország kommunista időszakát vizsgáló bizottság állította, hogy a rendszerváltás előtt együttműködött a titkosszolgálatokkal és rendszeresen jelentéseket készített. Parvanov szerint történészként mindössze egy könyvről írt kritikát megbízója számára, akiről később kiderült, hogy a titkosszolgálat tisztje. Az ország EU-csatlakozását szorgalmazó Parvanov 1981-ben lépett be a Bolgár Kommunista Pártba, amely 1990 után Bolgár Szocialista Párt néven folytatta működését. 2001-es államfővé választása előtt pártelnökként elsődleges feladatának tekintette, hogy a korábbi kommunista szavazótábor megtartásával szélesítse ki a szociáldemokratává alakuló párt támogatottságát.
A szlovén Danilo Türk az eddigi elnökökkel szemben a diplomatavonalat képviseli, több évtizedet töltött külföldön, mielőtt a szlovén belpolitikában viszonylag ismeretlenként 2007-ben megnyerte az elnökválasztást. Az akkor ellenzékben lévő, azóta kormányra kerülő baloldali pártok támogatásával megválasztott politikus 1991-ig Jugoszlávia ENSZ-nagykövete volt, majd 1992-től a Jugoszláviából kivált Szlovénia képviselője lett a világszervezetben. Karrierjéből is adódik, hogy nem fajsúlyos szereplő, beiktatásakor megígérte, hogy elődjével szemben nem konfrontálódik feltétlenül az akkori konzervatív kabinettel.
Egyrészről régi motoros, másrészről azonban szlovén kollégájánál is kívülállóbb a politikában a 2010 januárjában megválasztott Ivo Josipovic horvát elnök. A színtelen politikusnak tartott egykori jogászprofesszor és zeneszerző néhány extrém lépésével keltett feltűnést. A kampány alatt megígérte, hogy elnökként komponál egy operát John Lennon meggyilkolásáról, június végén pedig azzal került be a hírekbe, hogy szinkronszerepet vállalt a Toy Story 3-mal együtt vetített animációs rövidfilmben. Josipovic 1980-tól elősegítette a Horvát Szociáldemokrata Párt kialakítását. 1994-ben azonban otthagyta a politikát, és teljes egészében jogi és zeneszerzői pályájára koncentrált. Tíz évvel később parlamenti képviselőként tért vissza, majd a körülmények összejátszásával nem túl markáns személyisége ellenére elnökjelölt lett.