Index Vakbarát Hírportál

A francia alsóház a burka betiltására szavazott

2010. július 13., kedd 19:10

A francia nemzetgyűlés 335 igen szavazattal első olvasatban elfogadta azt a tervezetet, amely betiltja a muzulmán nők teljes testét és arcát eltakaró öltözet, azaz a burka és a nikáb viselését nyilvános helyeken. A törvényjavaslat szeptemberben kerül a szenátus elé.

A jobbközép kormánypárt és a centristák igennel szavaztak, az ellenzéki pártok közül a szocialisták és a zöldek nem vettek részt a szavazáson, a baloldali radikálisok viszont támogatták a tervezetet, amely ellen jogászok és a franciaországi muszlim kisebbség tagjai tiltakoztak.

Franciaország a második európai ország Belgium után, ahol betiltják az arcot is takaró hagyományos muszlim öltözetet.

Az ellenzéki kommunista képviselők közül csak egy, a törvényt kezdeményező André Gérin vett részt a szavazáson, és ő igennel szavazott. Távolmaradásukat a szocialisták azzal indokolták, hogy a teljes tiltás jogi akadályokba ütközik és az alkotmánytanács várhatóan alkotmányellenesnek fogja minősíteni, ami szerintük "felbecsülhetetlen ajándék lesz a fundamentalistáknak, akik ellen mindannyian harcolunk".

Csak bizonyos helyeken

A francia igazságszolgáltatás legmagasabb fórumától, az államtanácstól a kormány már előzetesen véleményt kért, és a jogi intézmény azt javasolta, hogy a tilalom csak bizonyos nyilvános helyekre - például hivatalok, közlekedés - legyen érvényes. A burkához és nikábhoz hasonló viseletek utcai betiltását az államtanács jogilag megalapozatlannak tartotta.

Az elfogadott szöveg kiköti, hogy "senki sem hordhat olyan ruhát nyilvános helyeken, amely eltakarja az arcot is". Aki ezt nem tartja be, az 150 eurós pénzbírságra és/vagy egy az állampolgári tudatot és a köztársasági értékrendet erősítő tanfolyamra számíthat.

A második cikkely egy új szabálysértést is megfogalmaz: az "arc eltakarására való felbujtást a nemi hovatartozás miatt" azokat érintően, akik a nőknek előírják vagy rájuk kényszerítik a burkát, illetve a nikábot.

Kevesen viselik

A burka viseletének "erőszakkal, fenyegetéssel, hatalmi visszaéléssel vagy tekintéllyel történő kényszerítése egy év szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtható" - áll a törvényben. A kiszabható büntetés kétszer ekkora lehet abban az esetben, ha kiskorú lányt kényszeríti valaki a burka viselésére.

A háborgó franciaországi muszlim kisebbség szerint a tilalom megbélyegzi az 5-6 milliós közösséget. A burkát vagy a nikábot hatósági becslések szerint ugyanis mindössze kétezer nő viseli Franciaországban.

A törvény az elfogadását követően fél évvel, várhatóan 2011 tavaszán fog életbe lépni.

Rovatok