A republikánus színekben induló konzervatív jelölteket támogató Tea Party mozgalom több jelöltet is a kongresszusba juttatott a félidős választáson, miközben rajtuk mehetett el a párt szenátusi többsége. A kétélű fegyvernek tartott mozgalom megreformálná a Republikánus Pártot, a következő években még komoly fejtörést jelenthet a pártvezetésnek és akadálya lehet a törvényhozási manővereknek.
A demokraták történelmi vereséget szenvedtek az előző héten a félidős választásokon, azonban a győztes Republikánus Párt sincs könnyű helyzetben. A pártnak kezelnie kell a megerősödő Tea Party jelenséget, miközben a mozgalom kongresszusba jutott képviselői és szenátorai egyértelműen maguknak tudják be az elért sikert.
A kétélű fegyvernek tartott, egyrészről a konzervatív bázist aktivizáló, másrészről a mérsékeltebbeket elriasztó Tea Party az egész pártot megreformálná. A 2012-es választási évben derül ki, hogy komolyan számolni kell-e velük, vagy hamar kipukkad a lendületük.
A Tea Party ultrakonzervatív, populista mozgalom, ami elsősorban a Republikánus Párt színeiben induló jelölteket támogatott az eddigi választásokon. Nem beszélhetünk egy nagy szervezetről, hanem inkább helyi csoportok lazán kötődő sokaságáról, amelyeket olyan jelentős, a republikánus pártvezetéstől elfordult konzervatív alapítványok és szervezetek támogatnak, mint a FreedomWorks, de magánszemélyektől is kapnak adományokat. A mozgalmat a közös ideológia tartja egyben, alapvetően kisebb kormányzatot és beavatkozás nélküli, spórolós kormányt akarnak.
A Tea Party nevében és lázadó fellépésében az 1773-as bostoni teadélutánra utal, amikor az adók ellen tiltakozó és képviseletet követelő amerikaiak a tengerbe szórták az anyaországból, Angliából érkezett tearakományokat. A mozgalom 2007-ben indult útjára, amikor a libertariánus, republikánus előválasztásokra készülő elnökjelölt, Ron Paul hívei december 16-án a bostoni teadélután 234. évfordulóján összegyűltek, hogy tiltakozzanak a szövetségi állam adói ellen.
Az alulról indult mozgalom ugyan már George W. Bush elnöksége alatt tiltakozott a bajba jutott bankok és több nagyvállalat állami megsegítése ellen, de igazán Obama mentőcsomagjai, valamint a vitatott egészségügyi reform elleni tüntetéseken erősödött meg. 2009 februárjában már nemzeti konvenciót tartottak, a következő hónapokban pedig több mint egymillió embert megmozgattak országszerte. Első nagyobb sikerükként értékelték a mozgalom által támogatott Scott Brown megválasztását Ted Kennedy megüresedett szenátori helyére Massachusettsben.
A Tea Party által támogatott jelölteket sok államban először nem vette komolyan a republikánus pártvezetés, azonban a jelöltállító előválasztásokon sorra ütötték ki a korábban akár évek óta kongresszusi vagy kormányzói helyet betöltő republikánus indulókat. A demokraták mellett a mérsékeltebb republikánusok ellen is élesen felszólaltak, legtöbbjük Sarah Palin 2008-as alelnökjelölt támogatását is élvezte.
A félidős választásokon végül összességében harmincnál is több republikánus jelölt nyert a Tea Party támogatásával, köztük Rand Paul Kentuckyból, Marco Rubio pedig Floridából jutott a szenátusba, míg Nikki Haley első indiai származású nőként lett kormányzó Dél-Karolinában.
Az Economist és a YouGov felmérése szerint a Tea Party támogatói főként republikánusok, de a függetlenek negyven százaléka, és még néhány demokrata is szimpatizál az elképzeléseikkel. A félidős választás estéjén az exit pollokból is egyértelműen kiderült, hogy leginkább az idősebbek, a 65 éven felüliek, a fehérek és a viszonylag jól keresők a mozgalom támogatói. A legkevésbé a feketék és a fiatalok azonosulnak a Tea Partyval.
A félidős választásokon az elért sikerek mellett az is jól látszott, hogy a Tea Party kétélű fegyver. A konzervatív bázist feltüzelő mozgalom több jelöltje is kikapott olyan államokban, amelyeket az addigi republikánus jelölt az előrejelzések szerint könnyedén hozhatott volna – csakhogy ő már az előválasztásokon elvérzett a Tea Party támogatottjával szemben.
A mozgalom jelöltjeit sokszor botrányok árnyékolták be. Delaware-ben a boszorkányos történetével elhíresült Christine O'Donnellnek esélye sem volt demokrata ellenfelével szemben, ahogy a republikánusoknak nem sikerült begyűjteniük Nevadában a demokraták szenátusi vezetőjének, Harry Reidnek a skalpját sem. Reid alaposan megkopott az elmúlt két évben, népszerűsége visszaesett, azonban az ellene induló, Tea Party-jelölt Sharron Angle még nála is megosztóbb személyiségnek bizonyult.
A Tea Party kritikusai szerint a mozgalom jelöltjei miatt bukták el a republikánusok az említett két államon kívül a coloradói szenátorválasztást is, és ezzel lényegében nekik köszönhetik a demokraták megmaradt felsőházi többségüket.
A sikerek kihangsúlyozása mellett úgy tűnik, a Tea Party egyes szervezeteinél is tanultak a mostani választásból. A Tea Party Express egyik vezetője a delaware-i vereségről nyilatkozva azt mondta a Newsweeknek, jó, ha olyan jelöltjük van, aki egyetért a mozgalom elveivel, de olyan jelöltekre is szükség van, akik nyerni is tudnak. Azonban nem a sokszor botrányokkal terhelt jelöltek személye a Tea Party legnagyobb problémája.
Több elemző azért is kételkedik benne, hogy hosszabb távon tényleg működhet a mozgalom, mert a szervezet képlékeny jellegéből is adódóan nincs igazán hangsúlyos vezetőjük, vagy valódi központi döntéshozó testületük. Michele Bachmann minnesotai képviselő a nyáron létrehozott a képviselőházban ötven republikánus képviselő részvételével egy Tea Party csoportot a republikánus frakción belül, azonban a mozgalomból többen azzal vádolták, hogy megpróbálja kiszervezni alóluk a kezdeményezést.
A mozgalmat egy-egy ismert arc is meghatározza, mint például Ron Paul fia, Rand Paul, de Sarah Palin befolyása és a vele járó médianyilvánosság vitathatatlanul sokat alakított a Tea Partyn. Ugyanakkor a BBC-nek több megkérdezett támogató is azt mondta, példaképének tartja ugyan a volt alaszkai kormányzót és 2008-as alelnökjelöltet, azonban nem szeretné, ha közvetlenül a mozgalom élére állna.
Egyelőre sokszínűségük miatt az sem egyértelmű, hogy pontosan mik a céljaik: átvennék a Republikánus Párt vezetését, vagy harmadik erőként pozicionálnák magukat. A kétpárti amerikai rendszerben nem volt még olyan harmadik politikai erő, amely hosszú ideig életképes alternatívát tudott volna kínálni. A Tea Party legtöbb támogatója azt állítja, hogy nem egy új politikai pártot akarnak létrehozni, hanem a mostani rendszerben akarják megreformálni a politikát, vissza akarják vezetni a Republikánus Pártot a helyes, konzervatív útra.
Az általuk csak névben republikánusnak nevezett mérsékeltebbekkel szembeni ellenszenvük és merev elképzeléseik miatt problémát is jelenthetnek a republikánus pártvezetésnek. A Tea Party elképzeléseibe ugyanis nem feltétlenül férnek bele a törvényhozásban egyébként akár mindennapos manőverek, és számos billegő államban csak a republikánus előválasztást lehet szélsőséges üzenettel megnyerni, a választást magát már nem biztos.
A félidős választások eredménye alapján egyelőre nem lehet megjósolni, hogy mi lesz a mozgalom sorsa. 2010 egy jó kezdet éve is lehet a Tea Partynak, de az sem kizárt, hogy a 2012-es elnökválasztásig és újabb kongresszusi szavazásig tart ki a lendületük, és utána eltűnnek, ahogy Michael Kazin, a Georgetown University történelemprofesszora jósolta a CNN-nek.