Index Vakbarát Hírportál

Soha nem látott tüntetések Egyiptomban

2011.02.11. 20:09

Fontosabb részletek
  • Egyiptomban január 25-én kezdődtek tüntetések az elnök ellen. Február 1-én egymillióan vonultak az utcára Kairóban, Hoszni Mubarak aznap bejelentette, hogy szeptemberben távozik
  • A válság során több mint háromszázan meghaltak, a sérültek száma több ezer.
  • Hoszni Mubarak február 11-én elhagyta Kairót, és azonnali hatállyal lemondott.
  • A Tahrír téren örömünnep kezdődött.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • cikkünk a témában:

    Mi lesz most Egyiptomban?

    Mubarak bukása után az irányítás a hadsereg kezébe került. A tüntetők eksztázisban ünnepelnek, de a tiszta, demokratikus elnökválasztásra még biztosan várni kell. Az iszlamista Muzulmán Testvériség vagy az internetet magabiztosan kezelő új generáció ideje jön? A hadsereg garancia a kegyetlenkedések befejezésére? A forradalom során egyszer sem lehetett biztosan megmondani, hova fejlődnek az események, ez Mubarak bukásával sem változott meg.

  • A Legfelsőbb Katonai Tanács bejelentette, hogy a hadsereg felkészül az egyiptomi nép jogos kéréseinek teljesítésére. A tévében megszólaló katonai szóvivő elmondta, hogy később egy újabb közleményben határozzák meg a követendő lépéseket. A szóvivő egyben méltatta Mubarak eredményeit, és döntését, hogy az ország érdekeit helyezte előtérbe. Egyben méltatta az ország szabadságának védelmében életüket vesztő mártírokat. (BBC)

  • Az Egyesült Államok a Wikileaksen kiszivárogtatott táviratok szerint olyan szövetségesnek tartották az ország irányításával megbízott legfelsőbb katonai tanácsot vezető Tantavi tábornokot, aki nem akar újabb háborút Izraellel. Ugyanakkor idősnek és a változásra kevéssé képesnek írták le, és egy másik táviratban Mubarak ölebének nevezték, és úgy vélték, vezetése alatt visszaesett az egyiptomi hadsereg készültsége. (BBC)

  • Tüzijátékkal ünnepelnek a tüntetők, a katonákat a vállukra vették, zászlók lengenek, számolt be róla a BBC tudósítója a Tahrír térről.

  • cikkünk a témában:

    A semmiből Mubarak bukásáig

    Hoszni Mubarak egyiptomi elnök másfél hétig tartó tüntetések után pénteken lemondott, Tunézia után Egyiptom vezetőjét is megbuktatták az utcára vonuló demonstrálók. A harminc éve hatalmon lévő elnök lemondását harminc másodperces beszédben jelentette be alelnöke.

  • Az ország irányításával megbízott legfelsőbb katonai tanács vezetője, Tantavi tábornok üdvözölte az elnöki palota előtt tüntetőket. (AFP)

  • Az Egyesült Királyság nemzetbiztonsági bizottsága nem zárja ki, hogy Mubarak, a felesége vagy a család bármely tagja menedékjogért folyamodhat. Gamal Mubaraknak, az elűzött elnök fiának ötemeletes háza van Angliában. Ennek esélye csekély, de nem nulla. Mindenesetre ha bekövetkezik, akkor mindenkit egyénileg bírálnak majd el.

  • A Guardian azt írja, kósza hírek szerint újabb bejelentésre készül a vezérkar.

  • Samir Radwan gazdasági miniszter bejelenette, hogy Mubarak nem hagyja el az országot. "Egyiptomban fog meghalni. Ehhez joga van." (BBC)

  • A svájci külügyminisztérium friss bejelentése szerint befagyasztják a lemondott egyiptomi elnök náluk elhelyezett bankbetétjeit. Egyes információk szerint 70 miliiárd dollárnyi vagyona van Mubaraknak.(Reuters)

  • Bizonyára a véletlen műve, de ma, Mubarak lemondásának napján van az iráni iszlám forradalom 32. évfordulója. Ezen a napon vették be a felkelők az állami épületeket Teheránban. (Guardian)

  • Két lehetősége van a hadseregnek. Vagy a mostani kormányt kérik fel, hogy átmenetileg (akár egy éven keresztül is) vezessék az országot, vagy ők maguk hoznak létre egy bizottságot, ami irányítja Egyiptomot a választásokig, magyarázta a BBC-nek Samah Seif El Yazal egykori tábornok. Ezek alapján tehát nem feltétlenül következnek választások hatvan napon belül.

  • „Soha nem láttam ehhez hasonlót. A világ legnagyobb utcai bulija kezdődött el. Az emberek ugrálnak örömükben" - írja a Tahrír térről a Guardian tudósítója.

  • Az egyiptomi állami tévében is az ünneplő tüntetőket mutatják. A hírolvasó is mosolyog, és éppen olyan boldognak tűnik, mint a tüntetők.

  • Az Európai Unió készen áll segíteni Egyiptomnak, jelentette be Cathrine Ashton, az EU külügyi főképviselője. (Reuters)

  • Barack Obama is beszédet mond ma Mubarak távozásáról, közölte a Fehér Ház.

  • Az egyiptomi alkotmány szerint az elnök lemondása esetén a parlament elnöke irányítja átmenetileg az országot. Ilyen esetben hatvan napon belül kell új választásokat kiírni. Az azonban nem egyértelmű, hogy ez arra az esetre is vonatkozik-e, amikor a hadsereg veszi át az irányítást. (BBC)

  • "Ez életem legnagyszerűbb napja, az ország felszabadult az évtizedes elnyomásból" - mondta Mohamed el-Baradei ellenzéki vezető az AP-nek. Baradei azt mondta, hogy nagyszerű hatalomátadást vár.

  • Lengenek a zászlók, a Tahrír tér mellett Alexandriában, Szuezben és a többi városban is ünnepelnek az utcára vonult tüntetők. (al-Dzsazíra)

  • „Nem hiszem el, megcsináltuk! A diktátor elment. Az egyiptomiak mostantól örökké szabadok lesznek. Annyira büszke vagyok. Mindannyian nagyon boldogak vagyunk. Annyi éven át szenvedtünk, de most vége. Örökké emlékezni fogunk erre a napra" - monja egy tüntető a BBC-nek.

  • "Az ország nehéz helyzetében Hoszni Mubarak elnök úgy döntött, hogy lemond az elnöki tisztségről. A fegyveres erők vezetését bízta meg az ország ügyeinek intézésével" - jelentette be rövid beszédében Szulejmán.

  • A bejelentés szerint az elnök távozása után a hadsereg veszi át az ország irányítását.

  • Mubarak lemondásának hírére óriási ünneplésbe kezdtek a tüntetők.

  • „Mubarak elnök lemondott a posztjáról" - jelentette be Omar Szulejmán alelnök félperces tévébeszédében.

  • Egy magas rangú katonai szóvivő érkezett az állami tévé épületébe, mondta egy katonai forrás a Reutersnek. Korábbi hírek szerint a hadsereg és az elnöki hivatal is bejelentésre készül.

  • Több ezren tüntetnek a parlament épülete előtt is, "A korrupt kormánynak mennie kell" - skandálják. A BBC tudósítója szerint meglepően kevesen védik a főkaput, a tömeg akár be is törhetne az épületbe, azonban eddig nem volt erre utaló szándék.

  • Nemcsak főtitkári pozíciójából mondott le, hanem a kormányzó Nemzeti Demokrata Pártból is kilépett, mondta Hoszam Badravi az al-Hayat tévének. Csütörtökön a párt liberális szárnyához tartozó politikus azt állította, hogy Mubarak esti beszédében bejelenti lemondását, ez azonban nem így történt. (Guardian)

  • Az al-Arabíja szerint már öten haltak meg el-Arishban, ahol a tüntetők egy rendőrőrsöt ostromolnak. Az áldozatok mind tüntetők.

  • Az Egyiptomi Múzeum zárva van, a piramisok viszont nyitva, de egyetlen turista sincs ott. (al-Dzsazíra)

  • Az elnöki palotát védő katonák elfordítják fegyvereiket a tüntetők felől. (CNN)

Rovatok