Frank Wisner, az Egyesült Államok korábbi egyiptomi nagykövetét Kairóba küldték, hogy találkozzon a kormánnyal, és tájékozódjon a helyzetről,t tájékoztatott a külügyminisztérium. Ennél többet nem árultak el, szerintük Wisnernek lehetősége lesz megerősíteni az Egyiptomnak szóló amerikai üzenetet. (Guardian, BBC)
Egyelőre továbbra sem állt helyre az internet- és mobilszolgáltatás egész Egyiptomban, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok többször is a kommunikáció engedélyezésére szólította fel az egyiptomi kormányt. Egy olvasónk ugyanakkor azt írta, hogy Kairóban már van mobilszolgáltatás.
A Nemzeti Demokrata Párt pénteken felgyújtott kairói székháza még szombat reggel is égett, azonban a lángok nem terjedtek át a közeli Nemzeti Múzeumra, amelyet előbb élőláncot alkotó tüntetők, majd a hadsereg védett meg a fosztogatóktól.
Az al-Dzsazíra munkatársa szerint Kairó utcáin még mindig feszült a helyzet, de a tüntetések békésen folytatódtak. Újabb összecsapásokról, gyújtogatásokról, oszlatásokról nem érkeztek hírek. A kijárási tilalom helyi idő szerint reggel hét óráig volt érvényben.
Az utcán maradt tüntetőket nem nagyon érdekli Mubarak bejelentése, hogy menesztette a kormányt, és újat jelöl majd ki szombaton. "Az a probléma, hogy ő egy korrupt elnök, akinek korrupt kormánya volt, ha pedig új kormányt állít fel, akkor az is korrupt lesz, hiszen maga a rendszer az" - mondta egyikük az al-Dzsazírának. "Soha nem a kormány volt a gond, neked kell menned, eleget tettél már az emberekért" - mondta egy másik.
A Reuters hírügynökség beszámolója szerint még péntek éjjel katonákat vezényeltek a külföldi nagykövetségek biztonságának védelmére, így katonai egységek vették körül az amerikai és a brit nagykövetséget is. Először nem lehetett tudni, hogy a meginduló csapatszállítók pontosan mit akarnak a követségek épületénél.
A tüntetők mellett az ellenzéki iszlamista Muzulmán Testvériség elnevezésű párt is követelte Mubarak lemondását, írja az al-Dzsazíra hírére hivatkozva az MTI. A szervezet egyik vezetője a hadsereg beavatkozását sürgette arra az esetre, ha Mubarak nem távozik a hatalomból.
Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió azt jelentette, hogy a kora reggeli órákban nem került sor újabb összetűzésekre, és különösen nem a rendőrökkel, ők ugyanis elhagyták az utcákat. A televízió riportere szerint a rendőröket mindenütt katonák váltották fel, őket viszont a tüntetők részben viharosan üdvözölték. (MTI)
A kijárási tilalom ellenére Kairóban és Egyiptom több más városában szombat hajnalban, majd kora reggel is több ezren tüntettek a Mubarak-rendszer ellen. Az elnöknek kora hajnalban elhangzott, a kormányellenes megmozdulások hét eleji kirobbanása óta első televíziós beszédével a jelek szerint nem sikerült lecsillapítani a kedélyeket. A többi között a párbeszéd fontosságát hangoztató elnöki beszéd ellenére a tüntetők továbbra is követelték Hoszni Mubarak lemondását. "Mubaraknak el kell hagynia az országot" - skandálták a tiltakozók Kairó központi terén, a Tahrír téren. (MTI)
Barack Obama amerikai elnök arra hívta fel az egyiptomi hatóságokat, hogy feltétlenül tartózkodjanak a békés tüntetők elleni erőszaktól. Ugyanakkor a tiltakozókat is az erőszak mellőzésére szólította fel.
Az Egyesült Államoknak fontos partnere Egyiptom, sikeresen működtek együtt a közel-keleti békefolyamatban is. De mindig nyilvánvalóvá tették, hogy reformra van szükség: szociális, politikai és gazdasági reformokra.
Egyiptom sorsát végső soron az egyiptomi nép fogja eldönteni. Obama beszélt Mubarakkal, és emlékeztette felelősségére. Az amerikai kormány együtt fog működni Egyiptom kormányával abban, hogy igazságosabb, jobb és szabadabb jövőt biztosítsanak az egyiptomiaknak.
1030 sérültről tud az al-Dzsazíra Kairóban egyiptomi egészségügyi forrásoktól. Szuezből 170 sebesültet jelentettek.
A Reuters jelentése szerint a katonaság elfoglalta a Tahrír teret Kairóban, a tüntetők a mellékutcákba menekültek. Fegyverhasználatot nem jelentettek. Huszonkét páncélos van a téren. A hadsereg biztosítja a nemzeti múzeumot is, amit a nap folyamán megpróbáltak kifosztani. Ezt civilek akadályozták meg.
Váratlanul megszólalt Hoszni Mubarak egyiptomi elnök az egyiptomi tévében. Biztosította az egyiptomiakat, hogy tud a problémáikról. Szerinte az, hogy ezek a tüntetések megtörténhettek, jelzi, hogy Egyiptom szabad ország.
Reformokat ígér, nyitást és modernizációt, a munkanélküliség csökkentését, az oktatás, egészségügy és a lakhatás javítását. Kéri a tiltakozókat, hogy ne folytassák a rombolást, és ne keverjék össze a szabadságot a káosszal és pusztítással. Azt mondja, a történelemben sokszor előfordult, hogy az ilyen lázadásokból nem demokrácia lett, hanem pusztulás és szenvedés. Szerinte az egyiptomiak többségét félelemmel tölti el, ami történik.
Bejelentette, hogy meneszti a kormányt, holnap új kormányt fog kinevezni.
"Követem az eseményeket és figyelem az emberek követeléseit. Sajnálom, hogy ártatlanok haltak meg és sebesültek meg mindkét oldalon" - mondta többek között az egyiptomi elnök.
Az egyiptomi elnök tévébeszédet tart, nem tudni, hogy élő-e.
Az al-Dzsazíra jelentése szerint már országszerte 1030 ember sérült meg a pénteki tüntetésekben. A tévé szerint Szuezben tizenegyen vesztették életüket, 170-en megsebesültek, ők ugyanakkor nem tudnak kairói áldozatokról.
Az állami tévé szerint hamarosan egy fontos bejelentés következik, az al-Dzsazírának a házelnök beszélt hasonlóról. Ugyanakkor azt nem tudni, hogy ki, és pontosan mikor fog beszélni. Egyiptomban már éjfél lesz perceken belül.
Mivel Mubarak nem nevezett ki alelnököt, ezért ha valamiért nem tudná ellátni hivatalát, akkor egyébként a házelnök, Fathi Sorour venné át ideiglenesen az elnöki teendőket, amíg ki nem írják a választásokat.
Barack Obama nem lépett kapcsolatba az elmúlt napokban Hoszni Mubarakkal, mondta Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője. Gibbs hangsúlyozta, hogy a helyzetet maguknak az egyiptomiaknak kell megoldaniuk. "Az egyiptomi nép elvárja, hogy törvényes lépések történjenek konkrét reformok felé. Ennek az ideje határozottan elkövetkezett" - mondta.
"Felülvizsgáljuk az Egyiptomnak nyújtott segély egészét" - mondta Robert Gibbs, aki sürgette az egyiptomiak egyesülési, gyülekezési és internet-használati jogának, valamint szólásszabadságának érvényesítését.
Gibbs sajtótájékoztatója során többször is kitért annak megválaszolása elől, hogy Obama az elmúlt órákban mely arab országok vezetőjével vette fel a kapcsolatot. Kerülte az állásfoglalást azzal kapcsolatban is, hogy milyen szerepe lehet a Muszlim Testvériségnek az eseményekben, mindössze arra a kijelentésre szorítkozott, hogy "nem állunk kapcsolatban velük."
Az al-Dzsazira beszámolója szerint Kairóban terjed a hír, hogy több gazdag és befolyásos ember privát repülőkkel hagyta el az országot. (Az EgyptAir egyiptomi légitársaság 12 órára felfüggesztette kairói járatainak indítását.) Mivel Mubarak elnök péntekre beszédet ígért, ami elmaradt, már olyan találgatások is vannak, miszerint akár ő is elhagyhatta az országot. Mubarak fia, akit lehetséges utódaként emlegettek, a meg nem erősített hírek szerint már napok óta Londonban van.
Az al-Dzsazíra szerint nemcsak Alexandriában, hanem Kairóban is kiszabadultak az elmúlt napok tüntetésein őrizetbe vett fogvatartottak a rendőri fogdákból.
Az állami tévé szerint már a hadsereg védi a lángoló pártszékház közelében található Nemzeti Múzeumot, amelyben a fáraók kincsét is őrzik. A rendőrök elvonulásával fosztogatók jelentek meg, azonban idáig tüntetők élőláncot alkotva védték meg az épületet.
Továbbra sem tudják megközelíteni a tűzoltók az egyre nagyobb lángokkal égő pártszékházat Kairóban, jelentette az al-Dzsazíra. Az épület négy emelete is ég, az alsóbb szintekről ennek ellenére fosztogatók pakolták ki az értéktárgyakat, vagy éppen még székeket is.
Átmeneti kormányt, új parlamenti választásokat és alkotmánymódosítást szorgalmazott az egyiptomi a világi, liberális Vafd párt vezetője, Szajjid al-Badavi. Szerinte az alkotmányt módosítani kellene, eszerint az államfői mandátumot hat évre korlátoznák, és egy politikus legfeljebb kétszer tölthetné be a köztársasági elnöki tisztséget. "Eljött az ideje egy új átmeneti kormány létrehozásának... és új parlamenti választások kiírásának" - mondta. (MTI)
Az al-Dzsazíra szerint katonák vették körbe Kairóban a brit és az amerikai nagykövetséget, azt nem tudni, hogy pontosan mit akarnak, megvédeni érkeztek-e az épületeket.
Az EgyptAir egyiptomi légitársaság 12 órára felfüggesztette kairói járatainak indítását. A külföldről érkező járatok még leszállhatnak a fővárosban, de péntek este 9 után az EgyptAir gépei nem szállnak fel.
A kairói repülőtér egyik névtelenül nyilatkozó vezetője közölte, hogy több nemzetközi járatot töröltek, legalábbis az éjszakára.
A British Airways törölte pénteki járatát, mert az érkezés már a kijárási tilalom idejére esett. Az utasokat szállodában helyezték el, és a járatot csak szombaton indítják Heathrow-ról. A brit légitársaság naponta csak egyszer repül Kairóba, sarm-es-sejki járata viszont a menetrendnek megfelelően közlekedik. A kairói járat marad, és úgy igazítják, hogy nappal érkezzen, illetve induljon. A német Lufthansa ugyancsak törölte egyik járatát, amely szombat hajnalban indult volna Kairóból Frankfurtba. A nappali, Münchenbe, illetve Frankfurtba tartó járat kérdésében szombaton, az események fényében döntenek. (MTI)
Az al-Dzsazíra úgy tudja, hogy tizenegyen haltak meg pénteken a szuezi tüntetésekben, húsz demonstráló pedig súlyosan megsebesült. Továbbra sincs pontos szám a pénteki tüntetések áldozatairól.
A Reuters úgy tudja, hogy a szerda óta Washingtonban tartózkodó egyiptomi vezérkar, a tábornokok lerövidítik amerikai látogatásukat. Az eredeti tervek szerint egészen jövő szerdáig maradtak volna.
A pénteki tüntetések előtt a szervezők nemzetközi felhívást tettek közzé, hogy más országokban is szolidarítsanak az egyiptomi eseményekkel. Az al-Dzsazíra szerint nemcsak a dublini egyiptomi nagykövetség előtt, de Katarban is utcára vonultak többen ennek jegyében.
A CNN-en látható élőképen a környéken minden békés, csak az tér el az átlagostól, hogy a képen látható úton este még bőven kétszer öt sávban járt a forgalom, amikor egyik kollégánk arra járt korábban. Most egy-egy autó is ritkán halad csak el.
Már az állami tévében is közvetlenül a tüntetésekről mutatnak képeket, eddig vagy a távolból, vagy pedig a város békés pontjairól jelentkeztek Kairóból. (Guardian)