Két feladattal bízta meg új kormányát Hoszni Mubarak egyiptomi elnök. A légügyi miniszterből miniszterelnökké előléptetett Ahmed Safíknak párbeszédet kell kezdenie az ellenzékkel, és vissza kell állítania a gazdaságba vetett bizalmat. Mubarak feladatként szabta meg az élelmiszerárak állami támogatását, az infláció megfékezését, valamint azt is, hogy a kormány szálljon szembe a korrupcióval. Kiemelt feladatnak nevezte a munkahelyteremtést is.
Egyiptomban a tiltakozók Mubarak távozását követelik, de a tiltakozások a gazdasági nehézségek miatt válltak széleskörűvé. Safík kinevezése előtt az országnak nem volt miniszterelnöke, Mubarak egyszemélyben vezette az országot. A tiltakozások hatására nem csak miniszterelnököt, de alelnököt is kinevezett. (MTI)
Bírósági források azt ígérték, hogy kedden kikérdezik azokat a korábbi minisztereket és a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt egyik magas rangú tisztviselőjét, akiket korrupcióval vádoltak meg. (AP)
Mubarak elnök utasította az ország parlamentjét és a legfelsőbb bíróságot, hogy vizsgálják ki a tavaly évvégi választási kampányban történt esetleges visszaéléseket. A rezsim ígéretet tett, hogy feltérképezik a hivatali korrupciót és a választási csalásokat. (BBC)
Amr Waked egyiptomi színész és aktivista szerint a tüntetők talán több kérdésben megosztottak a Tahrír téren, de abban egyetértenek, hogy Mubaraknak mennie kell. "Nem érdekel minket, hogy ki jön Mubarak után. A szabadság a fontos, és hogy ne egy fáraó legyen az elnökünk" - mondta. (BBC)
Már esküvő is volt a Tahrír téren, vasárnap egy pár 300 ezer ember előtt tartotta meg a szertartást. A pár január 28-a óta a téren van a barátaikkal, az elmúlt tíz nap alatt ért meg bennük az elhatározás. A pár azt mondta, hogy eldönthették, elmenjenek a térről összeházasodni, vagy inkább a családjuknak érzett tünetők között tartsák a szertartást. Utóbbi mellett döntöttek. (Guardian)
Még mindig sok tüntető van a Tahrír téren, jó a hangulat, többen teát és cigarettát árulnak, jelentette a BBC egyik tudósítója. Jon Leyne szerint Kairó központjának még mindig egy jelentős részét érintik a tüntetések.
A fosztogatások alatt a nemzeti múzeumban megrongált műtárgyak többségét még a héten elkezdik helyreállítani, jelentette be Zavi Havass régészeti miniszter. A régészeti ásatásokat is újrakezdenék már a héten. (AP)
Az előző héten az amerikai kormány által Kairóba küldött Frank Wisner korábbi egyiptomi nagykövet egy olyan amerikai tanácsadó cég alkalmazásában is áll, amelyik Hoszni Mubarak kormányának is dolgozik, állítja az Independent. A cég tanácsokat ad az egyuptomi hadseregnek, az egyiptomi gazdaságfejlesztő ügynökségnek, valamint egyiptomi vállalatokat és gazdag családokat is képvisel. Wisner szombaton meglepetésre azt mondta, hogy Mubaraknak elnökként kellene levezényelnie az átmenetet, a Fehér Ház azonban gyorsan jelezte, hogy ez a diplomata magánvéleménye volt. (BBC)
Az állami tévé szerint Mubarak elnök vezetésével megbeszélés kezdődött Omar Szulejmán alelnök, a házelnök és a legfelsőbb bíróság elnökének részvételéve. (BBC)
Néhány nemzetközi iskola kivételével zárva vannak az iskolák Alexandriában, írja a BBC egyik olvasója. Vasárnap kellett volna újra kinyitniuk, de ez nem történt meg.
A tüntetők szimbolikus temetést tartottak a megölt Ahmed Mahmúdnak, az al-Ahram újságírójának a Tahrír téren. (al-Dzsazíra)
Guido Westerwelle német külügyminiszter egyelőre óvatosan nyilatkozott a Hoszni Mubarak távozását előkészítő esetleges németországi gyógykezelésről. Westerwelle a ZDF német közszolgálati televíziónak vasárnap este azt mondta: "kormányzati szereplőként nem mennék bele spekulációkba egy ilyen érzékeny és fontos kérdésben". Kormányzati körökre hivatkozva a Bild am Sonntag szellőztette meg vasárnap azt, hogy az egyik szcenárió szerint Mubarak méltóságteljes távozására megfelelő módszer lenne a németországi gyógykezelés, majd az azt követő hosszabb pihenés. Az elnök az operatív irányítást átadná Omar Szulejmán alelnöknek, de nem mondana le, ekkor ugyanis az egyiptomi alkotmány szerint 70 napon belül új választásokat kellene kiírni, így nem lenne elég idő az ellenzék felkészülésére.
A 82 éves egyiptomi államfőt 2010 márciusában már kezelték a heidelbergi egyetemi klinikán, ahol epehólyag- és vékonybélpolip-műtétet hajtottak végre rajta. Az államfő elismerő szavakkal szólt a kiváló ellátásról. "Bármikor újra eljöhet hozzánk, akárcsak minden korábbi páciensünk" - mondta a dpa-nak a klinika szóvivője, de hozzátette: eddig nem érkezett ilyen irányú megkeresés a kormányzattól vagy a külügyminisztériumtól.
Az újságíróknak regisztrálniuk kell az egyiptomi Információs Minisztériumban, ha be akarnak jutni a Tahrír térre. "Ez nem jó így" - írja a Twitteren Matthew Cassel. (BBC)
Omar Szulejmán sürgetheti Mubarakot a távozásra, véli Marvan Muaser, Jordánia korábbi miniszterelnök-helyettese, aki jelenleg a Carnegie Nemzetközi Békéért Alapítványban dolgozik. "Szerintem Szulejmán kesztyűs kézzel fogja közölni vele. Ha azonban ez nem működik, akkor szerintem eljöhet az idő, amikor nyersen mondja a szemébe" - vélte. több külföldi elemző szerint is Szulejmán vezényelheti le az átmenetet, ugyanakkor az alelnök vasárnap azt mondta, hogy egy dologra nem hajlandó, átvenni a hatalmat Mubaraktól. (BBC)
Egy ismert bloggert, Karim Amert és a független filmes Szamir Esrát is őrizetbe vették a katonák, állítja blogján a néhány napja szintén kihallgatott Wael Abbas. (Guardian)
Omar Szulejmán alelnök és több ellenzéki vezető vasárnapi találkozója után az eredményeken vitatkoznak a felek. Szulejmán szerint konszenzusra jutottak a reformhoz vezető útról, megegyeztek egy bizottság felállításáról is március elején, amelyik majd javaslatot tenne az alkotmányreformokra. Mohamed Murszi, a Muzulmán Testvériség egyik vezetője szerint azonban az alelnök megpróbálja úgy beállítani a találkozót, mintha együttműködnének a rezsimmel. Szerinte nem lett eredménye a megbeszélésnek, ugyanakkor azt elismerte, hogy néhány napon belül egy második tárgyalást is terveznek. (BBC)
Állítólag a külföldi újságíróknak egyiptomi sajtóigazolványra is szükségük van ahhoz, hogy beléphessenek a Tahrír térre, írja a Guardian egyik tudósítója. Egyelőre nem tudni, hogy ez mennyire része a rezsim taktikájának, hogy próbálja marginalizálni a tüntetéseket.
Karneváli hangulat van a Tahrír téren, beléptetéshez hasonlóan két csoport köszönti az érkezőket a térre vezető utakon, tapsolva és énekelve örülnek az újjaknak. A téren zenészek és költők adják elő műveiket, az utcai árusoknál pedig szinte minden beszerezhető, az ételtől a zokniig. (BBC)
Az állami tévé szerint szélsőséges csoportok megpróbálják aláásni a közbiztonságot, ezeket a meg nem nevezett csoportokat vádolja a Sínai-félszigeten található Rafahban egy rendőrőrs ellen elkövetett támadással is. Szombaton a Sínai-félszigeten felrobbant gázvezeték elleni támadást is terroristáknak tulajdonították a hatóságok. (BBC)
A tüntetők elállják az utat a Tahrír térnél egy kormányzati épület előtt, ahova így az emberek nem tudnak bejutni elintézni a hivatalos ügyeiket. A kormányzat megpróbált egy hátsó bejáraton keresztül becsempészni a dolgozókat, ugyanakkor az ügyfelek nem tudnak bejutni. A katonák az épülethez vonultak, azonban utasításuknak megfelelően nem alkalmaznak erőszakot a tünetők ellen. (BBC)
A hatóságok szabadon engedték Ayman Mohyeldint, az al-Dzsazíra vasárnap őrizetbe vett riporterét. A Twitteren mindenkinek megköszönte, hogy támogatásáról biztosította. (BBC)
A független és ismert szakértőkből is álló Bölcsek Tanácsának egyik tagja, Hani Sukrallah elmondta, hogy a tüntetéseket is megszervező ifjúsági mozgalmak is képviselve voltak a kormányzat és az ellenzék vasárnapi tárgyalásain. A fiatalok ugyan elutasították, hogy részt vegyenek a tárgyalásokon, azonban felkérték a Bölcsek Tanácsát, hogy képviselje érdekeiket, mondta. (BBC)
Az arab ébredés áradata mindenhová eljut, és aki az ellenkezőjében bízik, megtéveszti magát – nyilatkozta a New York Times-nak a Nobel-díjas egyiptomi ellenzéki vezető.
Hétfőn temetik el Ahmed Mahmúdot, az al-Ahram egy hete meglőtt riporterét, aki csütörtökön belehalt sérüléseibe, írja Lindsey Hilsum, a Channel 4 tudósítója a Twitteren.
A kairói repülőtér arról tájékoztatott, hogy három volt miniszter akarta elhagyni az országot tegnap és tegnapelőtt. A politikusok nem hagyhatták el Egyiptomot.
Az Al-Masry al Youm egyiptomi újság ismertette néhány olyan volt miniszter, üzletember és politikus vagyonát, akik nem hagyhatják el az országot. A politikusok vagyonát zárolták.
Ahmed Ezz, a Nemzeti Demokrata Párt volt főtitkárának a vagyona 18 milliárd egyiptomi font, azaz körülbelül 600 milliárd forint.
Ahmed al-Magrabynak 11 milliárd egyiptomi font volt a vagyona, ez körülbelül 365 milliárd forint.
Zuhair Garrana, aki a turizmusért felelt miniszterként 13 milliárd egyiptomi fontot - 430 milliárd forintot - bukott el.
Rashid Mohamed Rashid volt ipari miniszter 12 milliárd egyiptomi fontját - közel 400 milliárd forint - zárolták.
A volt belügyminiszter, Habib al-Adly 8 milliárd egyiptomi fontot - 265 milliárd forint - vesztett el.
A kaliforniai tengerészeti egyetem nemzetbiztonsági professzora, Robert Springboard professzor szerint az Obama-kormány félreérti az egyiptomi helyzetet. Úgy véli, Frank Wisner különleges megbízott hibázott, amikor csak a katonaság vezetőivel találkozott, és az új ellenzék képviselőivel nem. "Találkozott a katonai vezetőkkel, majd bejelentette, hogy Mubaraknak szeptemberig hatalomban kéne maradnia: ezzel teljesen kirántotta a szőnyeget az ellenzék alól." (BBC)
Egy nemzetbiztonsági szakértő szerint az egyiptomi hatóságok ügyesen húzzák az időt, ami nagy segítség a kormánynak. Robert Springborg, a kaliforniai tengerészeti egyetem professzora szerint a hatóságnak sikerült megúsznia a vihart. Halogatták a tárgyalást, mert nem akartak nyomás alatt tárgyalni. Közben megfélemlítették a tüntetőket, akiknek egyre csökken a támogatása. "Sok egyiptomi egyre jobban aggódik a gazdaság helyzete és a tüntetők sorsa miatt. A katonaság a tüntetők terének szűkítésével csökkenti a kormányra nehezedő nyomást, hogy az erőpozícióból tárgyalhasson." (BBC)
A hadsereg egyre kisebb területre akarja szorítani a kormányellenes tüntetőket a Tharír téren, hogy megindulhasson az autóforgalom. A téren éjszakázó tüntetők megpróbálják megakadályozni a hadsereg akcióját. "A katonák is egyre idegesebbek, a tüntetők is. Egy egész kis körbe akarnak minket beszorítani a tér közepén" - mondta Mohamed Salaby.
Ez lesz az első ülés, amióta Mubarak átalakította január 28-án a kabinetet. A kormányülést az új miniszterelnök, Ahmed Safík vezeti majd.
Legalább egy rendőr megsérült a Sinai félszigeti Rafahban, amikor rakétagránátok csapódtak egy rendőrségi épületbe. Egyelőre tisztázatlan, hogy ki áll a merénylet mögött. (BBC)