A kormányzó Nemzeti Demokrata Párt teljes vezérkarának a távozása és Mubarak lemondása a pártelnökségről arra utal, hogy megkezdődött az átmenet, de nem abban a radikális formában, amiben azt a tüntetők várták. Az eddig kizárólag elnöki köztársaságban egyre több feladatot vesz át az alelnök, de jelentősen nőtt az évek óta betöltetlen, szombat óta viszont újra létező miniszterelnöki poszt, véli az al-Jazeera elemzője.
Véradókra van szüksége az alexandriai és kairói kórházaknak, hívta fel a figyelmet a Human Rights Watch emberi jogi szervezet. (Guardian)
Alkalmi kórházzá alakult át több mecset: golyótól megsérült tüntetőket látnak el bennük. (Guardian)
A Muzulmán Testvériség 34 tagja, köztük 7 vezető megszökött a börtönből. A foglyok rokonai megrohamozták a Wadi el-Natroun börtönt Kairótól 120 kilométerre északra, és több ezer rabot szabadítottak ki, mondta a Muzulmán Testvériség illetékese, aki szerint senki sem sérült meg. (Reuters)
Egy kairói tüntető szerint nagyrészt rendőrök a fosztogatók. "Kérdezzék meg a katonákat, ha nem hisznek nekem!" – mondta. (Reuters)
A katonák mindenkit ellenőriznek, aki be akar lépni a Tahrír térre. Hosszú sorok alakulnak ki. (BBC)
Az al-Dzsazíra közleményben ítélte el kairói irodájának bezárását. A szóvivő azt ígérte: a történtek ellenére folytatják a tudósítást az egyiptomi eseményekről. A honlapon újra elérhető a folyamatosan frissülő tudósítás.
Egyes hírek szerint nagyobb demonstráció készülődik az észak-egyiptomi Mahalla el-Kubra ipari városban. Előző éjjel zavargások voltak itt több gyár közelében is. Állítólag haderőt vezényeltek az egyik legnagyobb textilgyárhoz. (BBC)
A brit külügy Kairó, Alexandria, Szuez elhagyását javasolja a briteknek, mondta William Hague külügyminiszter, aki elítélte az al-Dzsazíra elhallgattatását. (Guardian)
Törökország két repülőgépet küld Egyiptomba, hogy kimenekítse a török állampolgárokat, jelentette az Anatolia török hírügynökség. (BBC)
A kairói amerikai nagykövetség azt tanácsolta az Egyiptomban élő amerikai állampolgároknak, hogy fontolják meg az ország elhagyását. A nagykövetség segítséget is ajánlott ehhez, repülőkkel viszik majd az amerikaiakat Európába. A gépek hétfőn indulnak. (BBC, CNN)
Nem töltődik be az al-Dzsazíra honlapján korábban folyamatosan frissülő, élő tudósítás. A hibaüzenet szerint nem lehet kapcsolatot létesíteni a blogs.aljazeera.net szerverével.
A hadsereg őrzi a belügyminisztérium kiürült épületét, mióta tüntetők megpróbáltak bejutni az épületbe előző este. A hivatalnokokat kimenekítették, két felfegyverzett teherautó és egy tank áll odakint. (BBC)
Netanjahu nyilatkozatán túl más jelei is vannak az izraeli aggodalomnak. A hadsereg rádiója bemondta: a hadsereg felkészül arra a lehetőségre, hogy a gázai militánsok megpróbálják kihasználni az egyiptomi káoszt, és próbálnak fegyvereket hozni a Sínai-félszigetről. Állítólag három palesztin fogolynak, akik egyiptomi börtönükből szöktek meg, sikerült visszajutniuk Gázába. A rafahi határátkelőt lezárták. (Guardian)
Aggodalmát fejezte ki a régió "stabilitása és biztonsága" fölött Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az egyiptomi eseményekkel kapcsolatos első nyilatkozatában. Emlékeztetett rá, hogy több mint három évtizede tart a béke Izrael és Egyiptom között. (Guardian)
Az egyiptomi hatóság elrendelték, hogy az al-Dzsazíra kairói irodáinak be kell zárnia, és felfüggesztették a tudósítók akkreditációját. "A csapat végignézte a bejelentést élő közvetítésben a Nílus TV-n. Azt mondják, hogy visszavonták a sugárzási engedélyünket és a sajtóigazolványainkat" – mondta Evan Hill webproducer. Hill szerint egyelőre kivárnak. (al-Dzsazíra)
Helyi közösségek saját kezükbe vették a rendfenntartást, miközben civil ruhás rendőrök megpróbálják az anarchia látszatát kelteni. A Tahrír teret a katonaság lezárta. A tüntetők azt skandálják, hogy ők és a hadsereg egy oldalon állnak. Előző este egy tiszt azt mondta a tömegnek, velük van. (Guardian)
Több mint ezren gyűltek össze Kairó központjában Mubarak távozását követelve. A tüntetők kezet ráznak a katonákkal a Tahrír téren egy hangfelvétel szerint. (Guardian)
A hivatalos állami hírügynökség szerint megtiltották az al-Dzsazíra televízió működését Egyiptomban. (BBC)
A hadsereg megjelent Sarm el-Sejk üdülőhelyen is, hogy védelmezze a turistaövezetet. Ez amiatt lényeges, hogy Sarm el-Sejk a Sínai-félszigeten van, ahová az Izrael és Egyiptom közötti békemegállapodás tiltja a katonai behatolást, a közbiztonságot ott elvben csak a rendőrség tarthatná fenn. Ez arra utalhat, hogy a rendőrség már nem végzi a munkáját a Sínai-félszigeten. (al-Dzsazíra)
A tüntetők újra Kairó központjában kezdtek gyülekezni. Miután az éjszakai kijárási tilalom véget ért, a kairóiak nekiálltak szétszedni a fosztogatók ellen felállított torlaszokat. Bár a vasárnap munkanap Egyiptomban, a bankok, iskolák várhatóan továbbra is zárva maradnak. Továbbra is nagyon erős a katonai jelenlét, új katonai útakadályozat helyeznek ki a Galaa utcában, blokkolva a forgalmat a Nílus mentén haladó Corniche úton. (al-Jazeera, BBC)
Ezer rab szökött meg a fayoumi börtönből, délnyugatra Kairótól, jelentette vasárnap kora reggel az állami kézben lévő Nílus TV. A tévé híradása szerint a rabok az utcákon vannak, a családok rettegnek. (CNN)
Már több mint száz ember vesztette életét az Egyiptomban kedd óta tartó kormányellenes tüntetéseken, a sebesültek száma pedig kétezer körül mozog - közölték rendőrségi és egészségügyi források szombat éjjel. A hatóságok hivatalos adatokat nem tettek közzé, így a valós számok nagyon mások is lehetnek, tekintettel az utcákon kialakult zűrzavarra.
Szombaton rendőrök 17 tüntetőt lőttek agyon a Kairótól 140 kilométerre délre fekvő Ben-Szuef városban, ahol két rendőrőrsöt próbáltak megrohamozni a lázongók. Nyolc további embert Kairóban lőttek le, amikor egy börtön foglyai megpróbáltak kitörni. Kairóban, Szuezben és Alexandriában a pénteki összecsapások 68 ember életét követelték. A tiltakozó mozgalom első három napján heten vesztették az életüket. (MTI)
Egyiptomban a vasárnap munkanap, de a bankok és tőzsde nem nyit ki. A zavargások által okozott veszteségek már 11,8 milliárd dollárra rúgnak. Ugyanakkor a Szuezi-csatornán továbbra is zavartalan a forgalom. (MTI)
Gazdag egyiptomi és arab üzletemberek sorra hagyják el Egyiptomot családjaikkal együtt. A kairói repülőtér egyik névtelenül nyilatkozó tisztviselője elmondta, hogy szombaton 19 magánrepülőgép szállt fel a fővárosból a gazdasági elithez tartozó több tucat családdal. A reptéren közben már több ezer ember várja, hogy kijusson az országból.
Egyiptomban a Sínai-félsziget északi részén súlyos a helyzet: a rendfenntartó erők és a kormányellenes tüntetők többször összecsaptak. A szomszédos Gázai övezetben a határ túloldaláról fegyverdörgés és robbanások hallatszottak.
A rafahi határátkelőnél, ahol szombaton három egyiptomi határőrt megölték, riadókészültségbe helyezték a Hamász erőit, hogy elejét vegyék a határkerítés bárminemű megbontásának. A belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy biztonságos az egyiptomi-gázai határ, nem voltak határsértések.
Az egyiptomi hatóságok jelezték, hogy vasárnap lezárják a rafahi határátkelőt, valószínűleg napokra. (MTI)
Elözönlötték a benzinkutakat a Gázai övezet lakosai szombaton, mert az egyiptomi zavargások akadályozzák a csempészeket az üzemanyag behozatalában. Kereskedők és a határ alatti csempészalagutak építői elmondták, hogy az utóbbi napokban csökkent, és szombaton már mélypontra esett az üzemanyag és más termékek "behozatala".
Attól tartva, hogy az olajvezetékek hamarosan teljesen leállnak, a gázai autósok tömött fürtökben lógtak a benzinkutaknál, és tartalékot is vásároltak a biztonság kedvéért. Az övezetet kormányzó Hamász radikális mozgalom közleményben próbálta megnyugtatni a lakosságot, mondván, nem lesz hiány semmiből, mindazonáltal nem akadályozta a bevásárlásokat.
A Gázai övezetben az üzemanyag-szükséglet túlnyomó részét Egyiptomból hozzák be az illegális vezetékeken. (MTI)
Helyi idő szerint vasárnap hajnali négyig van érvényben a kijárási tilalom. Egyiptom muzulmán ország, azaz vasárnap már munkanap van, a hétvége péntek-szombatra esik. A Twitteren több sztrájkfelhívás is terjed, és várhatóan folytatódnak a tiltakozások is. Szombaton nagyobb volt a nyugalom, mint a megelőző napokban, bár Mubarak bejelentése kormánya leváltásáról nem vetett véget a tüntetéseknek, a tiltakozók az elnök távozását követelik. A nap legfőbb kérdése, hogy visszatér-e a rendőrség az utcákra. Jelenleg a hadsereg az egyedüli fegyveres rendfenntartó erő, de alakulatai csak a főbb csomópontokat biztosítják a nagyvárosokban. Kairóból és Alexandriából is fosztogatásokról érkeztek hírek, bár ezek részben túlzónak bizonyultak. A lakónegyedekben éjszaka botokkal és késekkel felfegyverzett, önszerveződő helyi fiatalokból álló csoportok kezdtek járőrözni.
A BBC tudósítója szerint az egyik civil járőr figyelemre méltó elméletet dolgozott ki az aktuális történésekről. Megfigyelése szerint a rendőrség visszavonása az utcáról a rezsim tudatos stratégiája. A kialakuló fosztogatásokkal rá akarnak rémiszteni az emberekre, hogy azok az ismeretlen jövő helyett a megszokott biztonságot válasszák. Az este az elvileg a kijárási tilalom betartására kivezényelt hadsereg a televízióban maga is arra buzdította a lakosságot, hogy mindent tegyen meg vagyona védelmében, az állami televízió meg szinte kizárólag fosztogatásokról tudósított. Köztük olyanokról is, amit később a helyiek cáfoltak.
A Reuters információi szerint 17 embert lőttek agyon a rendőrök, amikor a tüntetők megostromolták a rendőrörsöket Biba és Nasser városokban. A sérültek száma ennél jóval magasabb.
Az elmúlt órákban nincs hír nagyobb tiltakozásokról, az aggodalom tárgya a közbiztonság lett. A nagyvárosokban a rendőrség távozása után biztonsági vákuum keletkezett, a helyi lakosok önszerveződő csoportjai vették át az ellenőrzést, minden negyedben civil csoportok állítottak fel barikádokat és ellenőrzik az arra járókat. A csoportokat a beszámolók ugyan milíciának nevezik, de valójában ezek gyengén felszerelt, többnyire botokkal és konyhakésekkel felfegyverzett civilek alkotják. A hadsereg, az egyetlen fegyveres erő, ami még az utcákon van, maga is felszólította a lakosságot, hogy tegyenek meg mindent javaik védelmében.