Egy Tahrír téri tüntető tweetje szerint valóban nem olyan felkavaró a hangulat, mint pénteken, de az emberek még mindig viccelődnek és mosolyognak. (BBC)
A legjelentősebb, évek óta gyakorlatilag illegalitásban működő ellenzéki szervezetet, a szoft-iszlamista Muzulmán Testvériséget is be kell vonni az egyiptomi politikai rendezésbe.
Clinton egy müncheni tárgyalássorozat után nyilatkozott erről az AFP hírügynökségnek, és egyúttal arról is beszélt, hogy az izraeli-palesztin és az átfogó izraeli-arab békéért is tenni kéne valamit. A Muzlim Testvériség bevonása a politikai folyamatba reálisabb célnak tűnik.
Az interneten mindenfelé kering egy kép, amiről nagyon úgy tűnik, hogy nem Photoshop beavatkozásával készült. Ezen egy házasodó egyiptomi pár látható, amint egy Tahrír téri tank előtt mosolyognak.
Az egyiptomi diktátor távozását jósolja vasárnapi cikkében a Közel-Kelettel foglalkozó nyugati újságírók legtekintélyesebbike. Az évtizedek óta a régióban élő Robert Fisk a londoni Independentben többek közt Gabriel García Márquezre hivatkozva jósolja a Mubarak-rezsim végét.
Fisk felidézi, hogy a Nobel-díjas kolumbiai író A pátriárka alkonya című regényében négy fázisra osztja a diktátorok viselkedését, amikor ellenállással találkoznak. Először csak tagadják a nyilvánvalót, és úgy tesznek, mintha nem lenne semmi baj, valamint nemzeti hősnek képzelik magukat. A következő fázisban külföldi szabotőröket vádolnak zavarkeltéssel. A harmadik fázisban tesztelik az elnyomó gépezet erejét, és mindent megtesznek – kivéve azt, amit kéne. Ekkor nagyon veszélyesek. Végül pedig elmenekülnek.
Fisk szerint Mubarak már a harmadik fázis vége felé jár. MIndent megpróbált már, de semmi sem járt sikerrel, a tüntetők nem ijedtek meg, és továbbra is a távozását követelik. Ezek után tehát csak a lelépés marad.
A Tahrír téren a BBC tudósítója szerint még soha nem volt ennyi sátor. Több ezer ember énekel és kántál, és az egésznek olyan hangulata van, mint egy zenei fesztiválnak. A téren elterjedt a hír, hogy egy esküvőt fognak megtartani a protestálók központjában.
Az Al Jazeera tudósítója szerint a tömeg új erőre kapott, és sokan érkeztek a térre, ahol zeneszó, és ütemes kántálás hallatszott.
Ahmed Osman egyiptomi író-újságíró arra kéri a Tahrír térieket, hogy fejezzék be a tiltakozást, mert az emberek szeretnék visszakapni normális életüket. Sokan már attól tartanak, hogy elveszítik munkájukat. "Ez most a párbeszéd, a politikai reformok ideje, de nincs többé szükség utcai harcokra" - mondta Osman.
Sharm El Sheikben szintén azt szeretnék, ha visszatérne minden a normális kerékvágásba.
A twitteren megjelent üzenetek közt egy újságíró azt írja: a bankok előtt hosszú sorok állnak, de a rendőrök csak hivatalos papír ellenében hagyják dolgozni őket. "Mintha visszatért volna egy kicsit a hétköznapi élet!" -írja a twittelő.
Az ENSZ főtitkára, Ban Ki-moon szerint precíz és szabályos átmenetre van szükség Egyiptomban, mert ez alapvető kérdés az izraeli-palesztin konfliktuskezelésben is. Mubarak igazi kulcsfigura ebben, hiszen eddig is részt vett a közel-keleti békefolyamatokban.
Ennek ellenére sokan vannak Kairóban, akik szeretnék ha a külföldi hatalmak kimaradnának az egyiptomi ügyekből. "Nem értek egyet azzal, hogy az amerikaiak vagy az európaiak beelszóljanak az ügyeinkbe" - mondta Zahi Hawass egyiptomi régészeti miniszter a BBC beszélgetős műsorában.
Ezrek várják a müezzin hívását az imára a Tahrír téren. Az imákban emlékeznek azokra is, akik meghaltak az összecsapásokban. Két megemlékező weboldalt is létrehoztak az eddig elhunytak számára, akiknek pontos létszámáról nincs hivatalos adat. Egyes jelentések 44, mások 58, az Al-Jazeera pedig 300 halottról beszél a 13 napja tartó összetűzések alatt.
Banki alkalmazottak és a pénzüket féltő emberek tömegei mentek az egy hét után először kinyitó pénzintézetekhez vasárnap délelőtt. Önkéntesek érkezési sorrend alapján külön várólistákat szervezetek meg a bankoknál, hogy elkerüljék a várható káoszt, számolt be az országszerte 340, Kairóban 152 bank nyitásáról az Egypt Daily News. (Guardian)
Egyiptomi fellépőkkel koncertet tartanak délután a Tahrír téren. (al-Dzsazíra)
A tüntetések előtti hétköznapokat idézi a forgalom Kairóban, ugyanakkor az utak mentén álló katonai járművek és tankok emlékeztetnek a Tahrír tértől távolabb is az eseményekre. (BBC)
"Egyek vagyunk, egyek vagyunk" - skandálják a tüntetők a Tahrír téren. Hamarosan misét és ima lesz a téren, ahol együtt gyülekeznek a keresztények és a muzulmánok. (al-Dzsazíra)
Alexandriában is kinyitottak a bankok, hosszú sorok állnak az ATM-ek előtt, a rendőrök a forgalmat irányítják, a benzinkutaknál nincs sorbanállás, írja Nic Robertson, a CNN tudósítója a Twitteren.
Óriási sorrol számoltak be egy bank elől Kairóban, az emberek feltehetően megrohantak a csak rövid időre, délután fél kettőig nyitva tartó pénzintézeteket. (BBC)
(Mubarak) próbált rohamrendőröket, hadsereget, a mobil- és internetszolgáltatás megvonását. A legutóbbi taktika szerint a Tahrír tériek megunják a tüntetést a téren, ahogy újra dolgozni kezdenek körülöttük Kairóban, véli Jonathan Rugman, a Channel 4 News tudósítója a Twitteren.
A BBC egyik tudósítója, Ian Pannell szerint a katonák nem engedik a tüntetőknek, hogy ételt is bevigyenek a Tahrír térre. A dühös demonstrálók szerint a hadsereg megpróbálja kiéheztetni az embereket.
Szombaton Frank Wisner, Obama korábbi különmegbízottja okozott kavarodást Mubarak melletti kijelentésével, ezúttal Dick Cheney, George Bush korábbi alelnöke is jóbarátnak és az Egyesült Államok szövetségesének nevezte Mubarakot. (BBC)
Sokan a tankok útjában aludtak éjszaka a Tahrír téren, hogy megakadályozzák a katonák előrenyomulását a térre. Ugyanakkor a többség bízik abban, hogy a hadsereg egyébként sem fogja megindítani a tankokat. (BBC)
A Tahrír téri tüntetők a környező kormányzati épületekbe munkába érkezőket győzködik, hogy vegyenek ki egy hetet, és inkább csatlakozzanak hozzájuk. (al-Dzsazíra)
A Tahrír téren több ezer ember tart ki még mindig, azonban sokan attól tartanak, hogy a bankok és az üzletek nyitásával együtt a hadsereg is megint megpróbálhatja hazaküldeni őket a térről. (BBC)
A Tahrír téren még tüntetnek, de Kairó más részeiben már több helyen már a tüntetések előtti időszakhoz hasonlóan járnak az autók, a forgalmat rendőrök irányítják. Perceken belül újra kinyitnak az egy hete zárva tartó bankok, várhatóan az emberek megrohanják a délután fél kettőig elérhető pénzintézeteket. (al-Dzsazíra)
A Muzulmán Testvériség egyik bástyájának tartott Alexandriában sokakat meglepett, hogy a mozgalom korábbi elutasítását feladva mégis tárgyalna a kormányzattal már azelőtt, hogy Mubarak elnök lemondana, jelentette az al-Dzsazíra tudósítója.
A Muzulmán Testvériség mégis hajlandó résztvenni a tárgyalásokon a kormányzattal, mert fel akarja mérni, mennyire komolyak a vezetés szándékai, hogy teljesítik a tüntetők követeléseit. (al-Dzsazíra)
A rendőrkapitányság épületére támadtak szombaton tüntetők a tunéziai el-Kéfben, a rendőrök először figyelmeztető lövéseket adtak le, majd miután ez hatástalan volt, tüzet nyitottak a tüntetőkre. Négy ember meghalt, tizenheten megsebesültek. A nagyjából ezer ember azért vonult az őrs elé, mert a rendőrkapitány arcon ütött egy nőt. (MTI)
A nemzetközi hírtelevíziók befejezték élő adásukat a Tahrír térről, így az Index közvetítése is szünetel reggelig. Búcsúzóul a nap lényegi eseményei:
A hadsereg a nap folyamán kérésekkel és fenyegetésekkel próbálta rávenni a tüntetőket a Tahrír tér elhagyására, de végül nem lépett fel ellenük. A tüntetők elszántságuk bizonyítékaként sokszor a földre feküdtek, jelezvén, hogy a tankok elé vetik magukat, ha kell.
Mubarak elnök leváltotta a kormánypárt teljes vezérkarát, megszabadult a párt főtitkárától, utódjelölt fiától, Gamal Mubaraktól is. Elterjedt, hogy ő maga is lemondott a pártelnöki tisztről, de az állami televízió egy órán belül visszavonta az erről szóló közleményt.
Félreértést okozott Frank Wisner, Obama elnök egyiptomi különmegbízottja is, aki arról beszélt, hogy az átmenetet Mubaraknak kéne levezényelnie. Az amerikai külügyminisztérium sietve közölte, hogy mennyire hálásak eddigi munkájáért, de szombati nyilatkozatát már magánemberként tette. A Fehér Ház közleményben erősítette meg, hogy Obama rendezett, de azonnali átmenetet szeretne.
Vasárnap a muzulmán világban munkanap van, tíz nap után először nyitnak majd ki a bankok. Várhatóan nagy lesz a tumultus, mert csak rövidített nyitvatartással várják a napok óta pénzhez jutni képtelen egyiptomiak rohamát.
Az izraeli elnök, Simon Peresz szenvedélyesen védelmébe vette Hoszni Mubarakot. "Hozzájárulását a békéhez, ha rajtam múlik, sosem felejtjük el" - mondta. Szerinte Mubarak arab és zsidó életek ezreit mentette meg a béke fenntartásával. Aggodalmát fejezte ki, hogy Mubarak bukásával a Muzulmán Testvériség juthat hatalomra Egyiptomban. (Guardian)
"Mubaraknak meg kell adni a méltóságteli visszavonulás lehetőségét" - mondta egy amerikai tisztviselő a BBC tudósítójának. Arra is utalt, hogy akár Egyiptomban is maradhatna, nem kéne számüzetésbe vonulnia. "Talán ez [a számüzetés] is napirenden volt?" - írta twitterüzenetében a tudósító.
Közleményt adott ki a Fehér Ház Barack Obama amerikai elnök és Mohamed bin Zajed, az Egyesült Arab Emírségek koronahercegének telefonos megbeszéléséről. Ezek szerint Obama "rendezett, békés átmenetben érdekel, ami most kezdődik és tekintettel van a nép követeléseire". (BBC)
Az AP helyszíni tudósítása szerint a Tahrír téri tüntetők tudják, hogy türelmesnek kell lenniük, ha el akarják érni céljukat. "A nagy francia forradalom alatt is eltartott egy ideig, amíg az emberek kiharcolták a jogaikat. Ha egész életünkben azért kell küzdenünk, hogy Mubarak távozzon, hát ezt fogjuk tenni" - nyilatkozta egy Mubarak elnöknél 61 évvel fiatalabb, 22 éves tüntető. "Minden napot, amit itt töltünk, Mubaraktól vesszük el. Lehet, hogy egy hónapig fáradoznunk kell, de utána egy életen át szabadok lehetünk" - nyilatkozta egy másik, villamosmérnök végzettségű tüntető. (BBC)
Kairóba érkezése után nem sokkal letartóztatták a Népszabadság fotóriporterét, Kurucz Árpádot. Kurucz csütörtökön érkezett Kairóba, de a belvárosba menet feltartóztatták az egyik ellenőrzőpontnál, ahonnan egy őrszobára, majd egy katonai laktanyába hurcolták. Órákon át bekötött szemmel tartották, és semmit nem közöltek vele. Elengedésekor azt közölték, hogy mindez az érdekében történt, és hogy eszébe ne jusson visszamenni a belvárosba. A Népszabadság csak Kurucz biztonságos hazaérkezése után, szombaton számolt be a történtekről.
David Cameron szombat este telefonon egyeztetett Barack Obama amerikai elnökkel. Egyetértettek abban, hogy az egyiptomi kormánynak reformokkal, és nem elnyomással kell felelnie a nép követeléseire és hogy az erőszak elfogadhatatlan. A brit miniszterelnök a BBC-nek nyilatkozva megdicsérte a hadsereget, amiért az magát türtőztetve tartotta fenn a rendet az elmúlt napokban.