Apja idejéhez képest sikerült kiszélesítenie a Nemzeti Front táborát Marine Le Pennek a francia elnökválasztás első fordulójában. Nicolas Sarkozynek szüksége lenne a Nemzeti Front szavazóira, de Le Pennek nem érdeke támogatnia a bukásra álló elnököt, hiszen a kormányzó UMP párt meggyengülésével erősítené meg pártját a júniusi parlamenti választások előtt.
A francia elnökválasztás első fordulójának legnagyobb meglepetése nem Nicolas Sarkozy és Francois Hollande továbbjutása, hanem Marine Le Pen erős harmadik helye volt. A 43 éves volt ügyvédnő 18 százalékával jobb eredményt ért el, mint a Nemzeti Frontot megalapító, és öt elnökválasztáson is induló Jean-Marie Le Pen valaha.
Miközben több európai országban is aggodalmuknak adtak hangot a francia szélsőjobboldal megerősödése miatt, a frontvonalban magát először megmérető Le Pen a párt bázisának kiszélesítésével már Sarkozy pártjának meggyengülésére játszhat a júniusi parlamenti választások előtt.
„Húsz kiló dinamit” – válaszolta, amikor a New York Times újságírója tavaly a gyerekkorának meghatározó élményéről kérdezte. 1976-ban ugyanis nyolcéves korában egy apjának szánt bomba lerobbantotta a család párizsi házának homlokzatát, miközben mindenki otthon aludt, de senki sem sérült meg. „Akkor értettem meg, hogy a politika az életedbe is kerülhet” – mondta.
Jean-Marie Le Pen három lánya közül a legfiatalabbként a Nemzeti Frontot 1972-ben megalapító apja árnyékában nőtt fel. Gyerekkorukban sokat támadták őket apjuk miatt, emiatt ugyanakkor csak még jobban összezárt a család. Anyjával viszont tizenöt évig nem beszélt, miután a családját elhagyó asszony félmeztelenül pózolt a Playboyban, az interjúban pedig azt állította, hogy volt férje otthon csak Dolfie bácsiként beszélt Adolf Hitlerről.
Le Pen alapvetően távol tartja családját a nyilvánosságtól. Háromgyermekes anyuka. Marine első két férje is a pártban töltött be tisztséget, ahogy mostani élettársa, Louis Aliot is. 13 éves lányát Jehannát Jeanne d'Arc-ról, 12 éves Louis nevű fiát pedig Franciaország Lajos nevű királyaira emlékezve nevezte el.
Jogi tanulmányokat végzett, büntetőjogból szerzett diplomát, hat évig dolgozott ügyvédként, de közben már a politikát is kóstolgatta. 1986-ban, 18 éves lépett be a Nemzeti Frontba, harminc éves korára pedig már látszott, hogy Marine-ban van meg a kellő elszántság és politikai tehetség, hogy átvegye egyszer apja helyét. Éveken át a háttérben dolgozott a pártban, majd apja segítségével az alelnök lett 2003-ban, 2007-ben pedig már Jean-Marie Le Pen utolsó elnökválasztási kampányát vezette.
A 2004 óta európai parlamenti képviselőként is dolgozó Marine-t 2011 elején választották meg a Nemzeti Front elnökének, ezzel automatikusan a párt államfőjelöltje is lett a 2012-es elnökválasztásra. „Marine vezetőnek született” – mondta róla Jean-Marie Le Pen a Le Parisiennek. Marine már korábban is apja mellett edződött, előtérbe helyezésével pedig sikerült egészen új dinamikát adnia a lassan meg-megfáradó mozgalomnak, és megindította annak megújulását.
Már megválasztásakor is célkitűzésének nevezte, hogy kiszélesítse a párt bázisát, emellett pedig akár kormányképes erőt is vizionált a Nemzeti Frontból. Le Pen sokat dolgozott azon, hogy egyszerre maradjon hű apjához, és tartsa meg a párt eredeti, szélsőjobboldali bázisát, miközben legtöbbször próbálta elhatárolni magát apja korábbi megosztó kirohanásaitól. Nem nyíltan antiszemita, de a bevándorló-ellenes retorikát központi elemként tartotta meg. 2010 végén a náci megszálláshoz hasonlította, amiért szerinte a franciáknak el kell viselniük, hogy muszlimok imádkoznak az utcákon.
Kiváló szónoknak és karizmatikus vezetőnek tartják, aki a médiában is rendszeresen részt vett különböző tévéműsorokban. Sikerének valódi titka azonban az lehet, hogy a Nemzeti Front szélsőjobboldali táborától kiindulva egyszerre képvisel hagyományosan jobb- és baloldalinak nevezett álláspontokat.
A bevándorlás minden formájának elutasítását keverte a gazdasági populizmussal és a nemzeti patriotizmussal, a nacionalizmust vegyítette baloldali gazdasági elképzelésekkel. Keményen bírálta például a kapitalizmust, és a Nemzeti Front korábbi álláspontjával ellentétben az államot az emberek védelmezőjének nevezte. Protekcionista felfogású, vagyis szeretné a francia államot függetleníteni a külső behatásoktól.
A 2012-es kampányában emellett hangsúlyos szerepet kapott, hogy kiléptetné Franciaországot az eurozónából és a Schengeni övezetből, de a globalizáció és Franciaország iszlamizálódása ellen is rendezett nagygyűléseket. Egyik sokat támadott kiszólásában már az halal szerint levágott állatok húsát vizionálta az összes párizsi hentesboltba.
Marine Le Pen előretöréséhez arra is szükség volt, hogy a többség kiábránduljon a nagy pártokból. A vasárnapi eredménynek már megvolt az előjele: a Nemzeti Front ugyanis az elnökválasztás előtt egy évvel tartott helyhatósági választásokon is nagyjából 15 százalékot ért el, igaz, akkor csak 44 százalékos választási részvétel mellett. Az elmúlt egy évben számos kérdésben kellett reagálnia Le Penre Nicolas Sarkozynek is, aki már a vasárnapi elnökválasztás első fordulója előtt is megpróbálta elhódítani a Nemzeti Front szavazóit.
Sarkozy hívei ugyan azzal érveltek az első forduló ismeretében, hogy a jobboldal összességében több szavazatot kapott, mint a baloldal, azonban a hivatalban lévő elnök így sincs könnyű helyzetben. Alapvető problémája, hogy egyszerre kellene megszólítania a Nemzeti Front jelöltjére szavazókat, valamint a centrista, az első fordulóban 9 százalékot szerzett Bayrou szavazóit.
Le Pen majd május 1-jén nyilatkozik a Nemzeti Front álláspontjáról, de ha Sarkozyt is nevezné meg (nagyon kicsi rá az esély, inkább otthonmaradásra szólíthatja fel híveit), a szavazóinak egy része semmiképpen nem szavazna a hivatalban lévő elnökre. A BVA felmérése szerint 48 százalékuk szimpatizálhat Sarkozyvel, 24 százalékuk viszont egyenesen Hollande-ot választaná, a többiek pedig otthon maradnának. (Bayrou szavazóinak harmadára számíthatna Sarkozy.)
Le Pennek ráadásul egyáltalán nem érdeke, hogy kisegítse az általa korábban „elszabadult flippergolyónak" nevezett Sarkozyt, hiszen a hosszú távú stratégiája éppen az elnök UMP pártjának meggyengülésére épül. A Nemzeti Front elnöke ugyanis részben éppen a jobbközép vezető erejének megrogyása mellett akar egy széleskörű jobboldali koalíciót létrehozni. Erre utal az is, hogy vasárnap este a Nemzeti Front vezetői már arról beszéltek, hogy ők az egyetlen ellenzéke a baloldalnak.
Az elnökválasztás végeredményétől függetlenül az már biztosnak tűnik, hogy Le Pennek első célkitűzését sikerült elérnie, a Nemzeti Frontnak jó esélye van arra, hogy a júniusi parlamenti választásokon bekerüljön a törvényhozásba. Nagy kérdés, hogy a többi francia párt, és elsősorban az UMP mit tud reagálni Le Pen megerősödésére, és apjához képest szélesebb rétegeket elérő retorikájára.