Index Vakbarát Hírportál

Rettegnek a pilóták a Raptortól

2012. május 7., hétfő 20:36

Két pilóta már kitálalt az F-22 vadászgéppel kapcsolatos félelmeikről, majd hozzátették, feletteseik nem nézték jó szemmel, hogy aggályukat fejezték ki a gépekkel kapcsolatban. Állításuk szerint a légierőtől való kirúgásukkal fenyegették meg őket.

Josh Wilson és Jeremy Gordon vadászpilóta a CBS News vasárnapi 60 Minutes című műsorában számolt be arról, hogy több pilóta is fél repülni az F-22-es vadászgépekkel, mivel azok oxigénellátó rendszere már hozzájárult egy társuk halálához. Wilson elmondása szerint hiába fordultak feletteseikhez, azok a légierőtől történő elbocsátással fenyegették meg őket, ha nyilvánosságra hozzák aggodalmaikat.

A CBS ezután több volt és jelenlegi Raptor pilótával megpróbálta felvenni a kapcsolatot, ám azok nem akartak nyilatkozni az ügyben. A légierő szóvivője szerint Wilsonnak és társainak semmilyen megtorlástól nem kell tartaniuk, viszont sem ők, sem a gépet gyártó Lockheed Martin képviselői nem akartak interjút adni a televíziónak. Rövid nyilatkozatában a légierő hangsúlyozta, az oxigénhiányos tünetek rendkívül ritkák voltak, mindössze kétszer fordultak elő több ezer repülés során.

Az F-22-es Raptor jelenleg az Egyesült Államok légierejének valaha gyártott legdrágább repülőgépe.

Rovatok