Index Vakbarát Hírportál

Dél-Korea több száz rakétát vásárol

2012. május 22., kedd 14:33

Dél-Korea a következő öt évben 500-600 rakéta vásárlását tervezi 2500 milliárd von (1,68 milliárd euró) értékben, így védekezve az észak-koreai fenyegetésekkel szemben, jelentette kedden a dél-koreai sajtó, amely szerint Ri Mjong Bak elnök egy április 28-i kormányülésen adta beleegyezését a védelmi minisztérium ilyen értelmű javaslatába.

A minisztérium egyelőre nem erősítette meg az értesülést. A kormányforrásokat idéző lap, a Csoszun Ilbo szerint a minisztérium az új északi vezető, Kim Dzsongun hatalomra jutása óta növekvő provokációs veszélyre hivatkozva terjesztette elő kérelmét.

Az utóbbi hetekben Phenjan egyre hevesebb hangú kirohanásaiban többször is „szent háborúval" fenyegette meg Szöult. Az Egyesült Államok és szövetségesei azt gyanítják, hogy Észak-Korea az április 13-i rakétaindítás kudarca után nukleáris kísérletre készül. Azt a kísérletet a Nyugat nagy hatótávolságú rakéta álcázott tesztjeként ítélte el. A rakéta nem sokkal az indítás után felrobbant.

A Csoszun Ilbo szerint Szöul két rakétatípusának számát akarja növelni: a Hjunmu-3 típusú új, 1500 kilométer hatótávolságú cirkáló rakétáét és a Hjunmu-2 típusú, 300 kilométer hatótávolságú ballisztikus rakétáét. Ezek a fegyverek képesek elérni az északi atomfegyvertelepeket, a rakétabázisokat, a biológiai fegyverek telepeit és a légi és parancsnoki támaszpontokat.

A dél-koreai hadsereg adatai szerint Északnak mintegy 800 rakétája van: 600 Hvaszong-6 (Scud-C), amely képes elérni dél-koreai célpontokat, sőt japánokat is, és 200 Rodong-1, amely Tokiót is elérheti.

Rovatok