Index Vakbarát Hírportál

Kegyelmet kér az ortodox egyház a Pussy Riotra

2012. augusztus 21., kedd 19:53

Az orosz ortodox egyház vezetői kegyelmet kértek a Pussy Riot punkegyüttes három elítélt tagjának – írta a The Christian Post washingtoni székhelyű keresztény lap internetes oldalán.

„Imádkozunk azért és reménykedünk abban, hogy ezek a fiatal nők és mindazok, akik Oroszországban és másutt ilyen szentségtörő tetteket hajtanak végre, felismerik cselekedetük szörnyűségét. Ennek ellenére az egyház a törvény adta keretek között kegyelmet kér számukra” – mondta Makszim Kozlov atya, akit az orosz állami tv idézett.

A híradás szerint Tyihon Sevkunov, a moszkvai Szretyenszkij kolostor vezetője – aki egyúttal Vlagyimir Putyin orosz elnök lelki vezetője is – vasárnap az állami televízióban bejelentette, hogy egyháza megbocsátott a zenekar tagjainak a februárban a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott punk imáért, és a hatóságoknak rövidre kell zárniuk az ügyet.

Az orosz ortodox egyház vezető testülete, a Legfelső Egyházi Tanács már pénteki nyilatkozatában azzal a kéréssel fordult az orosz állami szervekhez, hogy a törvény adta lehetőségeken belül tanúsítsanak könyörületet az elítéltekkel szemben, annak a reményében, hogy az érintettek a jövőben tartózkodni fognak az újabb szentségtörő cselekedetektől.

Az együttes három tagját pénteken nem jogerősen két-két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság vallási gyűlölet által motivált garázdaság címén. A feminista punkegyüttes tagjai az orosz ortodox egyház központi templomában maszkban, gitárral a nyakukban imádkoztak a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyin azóta megválasztott orosz államfőt.

Rovatok