2012. június 6-án kétfős expedíció indult Angolába és Kongóba, hogy emléket állítsanak Magyar László Afrika-kutatónak. A nyáron megvalósult expedíció angolai része után Szilasi Ildikó Hermina Afrika-kutató és Lantai-Csont Gergely fotográfus a kongói határ, Noqui felé vette az irányt Magyar egykori nyomvonalán.
Az expedíció korábbi kalandjairól a cikksorozat első és második részében olvashat.
„Azért sokáig némán elmerülve nézém a felduzzadt habokat, melyek iszonyú sebtekben mindent elnyelni fenyegettek, és amelyek a folyóban elszórt kősziklához ütődvén, hullámzó vizei nagy erővel hömpölyögtek a partokra” – írta egykoron Magyar László. Nem kevésbé lehengerlő élményben volt részünk akkor, amikor a kongói Jellala Zuhatagnál álltunk, 165 évvel azután, hogy Magyar László Afrika-kutató a fenti sorokat megírta.
A 19. századi hajós, Afrika-kutató 1848-ban, az angolai Ambriz kikötőből felhajózott az Atlanti-óceánon, majd a Kongó folyón, egészen az egykori fáro-szongói, mai Jellala Zuhatagokig. Célja a Kongó folyó hajózhatóságának vizsgálata, valamint a folyó partjain fekvő rabszolgatelepek megfigyelése volt. A 4700 km hosszú Kongó folyó, amely a Nílus után Afrika második, és földünk nyolcadik leghosszabb folyója, pont a Kongói Demokratikus Köztársaság legjelentősebb nemzetközi kikötője, Matadi, és a főváros, Kinshasa között hajózhatatlan.
Richard Poba kongói kísérőnk segítségével Jellala faluból egy órás sétával értük el a Jellala Zuhatagot. Az erdős, majd szavannás tájat a Kongó folyó közelében hirtelen óriási sziklák váltották fel. Magyarnak különös érzéke volt ahhoz, hogy kitaposatlan útjai, barangolásai végén gyönyörű helyekre bukkanjon. Az angolai Lucira és Magyar elhalálozási helye, Ponto de Cuio is lélegzetelállító helyek.
Alsó-Kongó megyében Matadiban, Bomában és Moandában is megfordultunk. Azokon a helyszíneken, amelyek a transz-atlanti rabszolga kereskedelem emlékeit hordozzák. Az „embervér-kereskedelemről” Magyar László is sokat írt, a 17. század elején kezdődő, szisztematikus kereskedelemsorán a becslések szerint közel 12 millió afrikai rabszolgát vittek át Dél-Amerikába. A rabszolga-kereskedelem több, mint háromszáz éve alatt összesen 34 ezer hajóutat szerveztek meg, az elhurcolt férfiak és nők 40 százaléka Angolából és Kongóból indult útnak.
Expedíció Kongóban nagyobb térképen való megjelenítése
A Kongó torkolatvidéke után a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosa, Kinshasa felé vettük az irányt. Útközben bepillantást nyertekünk a Tata Honda szerzetesek zárt világába. A Mbanza Nzambi faluban élő hívők a néhány éve elhunyt Tata Honda karizmatikus vezető tanításait követik. Puritán életvitelt folytatnak, szúrós zsákruhát viselnek, és víz helyett hamuval tisztálkodnak. Többszöri látogatás és imarítusok után bejutottunk a zsákosoknak is nevezett spiritualista rend belső világába, amelyben az intenzív, kürttel kísért imák nagyon könnyen transszá alakulnak át.
A kis kitérő után öt fiatal csatlakozott Magyarországról az expedícióhoz, hogy tovább folytassák az utat Kongó szívébe, a Gungu Nemzeti Fesztiválra. A Kongó szívében évenként megrendezésre kerülő fesztivál életük egyik legintenzívebb élményét kínálja az utazóknak.
„Több ezer táncos négy napon és négy éjszakán át tartó tánca!” – hirdeti a Gungu Fesztivál prospektusa, ahol, ahogy a kulturális rendezvényről hírt adó napilapokban is, az indiai delegáción kívül, a hét fős magyar csapatot említették meg. A kongói szervezők még egy kivételes gesztust is gyakoroltak, felhúzták Magyarország zászlaját a fesztivál helyszínén.
Tömény vizuális és spirituális élményben részesül az, aki részt vesz a Gungu Fesztiválon. A temérdek, tetőtől-talpig maszkba és rituális öltözetbe öltözött zenész és táncos, a dobok ütemes ritmusa egy másik világba hívja az utazót. Nem véletlen a Gungu Fesztivál töretlen sikere. 2012-ben Kongó 11 tartományából sereglettek össze a legjobb hagyományőrző tánccsoportok, amelyek megunhatatlanul színes és profi előadásokkal készültek.
A fesztiválon modern környezetben, szórakoztatásként adják elő őseik egykori táncait. Amikor pedig már azt gondolná a résztvevő, hogy a pende, luba, vili, kuba, pigmues népek táncai után nincs új a nap alatt, akkor jelennek meg a mágia jó ismerői: az átszúrt szájukban vastag gallyakkal és éles tőrökkel táncoló férfiak, vagy az éjszakai világ boszorkánykatonái.
A szórakoztató és pozitív belső-kongói élmények után egy kisebb hideg zuhanyt jelentett, amikor utolsó állomásként egy kinshasai kőfejtőbe látogattunk el. Főképp a nyári iskolai szünidő alatt iskoláskorú fiatalok tucatjai törik és zúzzák ott az építkezéshez használt köveket, hogy biztosítsák a következő tanévre a tandíjra valót, és az iskolai felszerelést. Sok az olyan család, ahol rengeteg a gyerek és kevés a pénz. Az iskoláért, az uniformisért, a tanszerekért pedig országszerte fizetni kell. Ezzel a szomorú látvánnyal zárult a két hónapos angolai és kongói, sikeres és zökkenőmentes expedíciója Magyar László nyomában.
Az expedíció mérlege: 7000 km Angolában és 3500 km a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az út során 18 000 kép, több órányi film, több száz oldal antropológiai jegyzet készült. A Magyar Földrajzi Múzeumban már meg is nyílt az a kiállítás, amely részben a nyári expedíció során készült dokumentációkat tartalmazza. A 2013 nyaráig látogatható fotó- és tárgykiállításon a nézők nemcsak a vörös vércsék útját követhetik, de belecsöppenhetnek egy angolai kvanyama falu hangulatába, miközben megismerik Magyar László életét is munkásságát. A közeljövőben előadás- és cikksorozatot tervezünk, amelyről a saját honlapunkon adunk számot.