Index Vakbarát Hírportál

Lesz-e Budapest Varsóban?

2013. február 1., péntek 11:17

Sok írás érkezett arra a pályázatra, amit Igor Janke lengyel újságíró, szerkesztő, politikai kommentátor hirdetett meg az Orbán Viktorról szóló könyve kapcsán az általa vezetett portálon.

Janke, a második legnagyobb országos lengyel politikai napilap, a konzervatív Rzeczpospolita publicistája és a legnagyobb lengyel politikai blogportál, a Salon24 társalapítója és főszerkesztője A csatár címmel írt könyvet a magyar miniszterelnökről, ami tavaly jelent meg Lengyelországban.

A főszerkesztő a múlt hét végén zárta le pályázatát, két nyertese az Orbán-könyvet publikáló Demart Kiadó jóvoltából jutalomként egy hétvégét tölthet el Budapesten.

A két győztes írás – Lesz-e Budapest Varsóban?, illetve Mi történt velünk? – szerzője a lengyel és magyar belpolitikai helyzetet hasonlítja össze, visszatekintve a rendszerváltást megelőző és azt követő időszakra is, és arra a következtetésre jut, hogy Lengyelországban elképzelhetetlennek látszik a legnagyobb ellenzéki pártnak, a Jaroslaw Kaczyński vezette, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosságnak a Fideszéhez hasonló kétharmados választási győzelme.

A pályaművek szerzői általában rokonszenvvel szemlélik a jelenlegi magyarországi folyamatokat és személyesen a magyar miniszterelnököt. Saját hazájuk és Donald Tusk kormánya tekintetében viszont jóval kritikusabb álláspontot fogalmaznak meg, többségük a magyarországihoz hasonló változásokat szeretne látni Lengyelországban is.

Rovatok