Index Vakbarát Hírportál

5 perc alatt 50 millió dollárt visznek

2013. február 22., péntek 22:57

Voltak már női ruhába öltözött, vagy teljesen elmaszkírozott, esetleg vaktölténnyel érkező rablók, akik éppúgy méregdrága gyémántokra pályáztak, mint a héten egymást követő két gyémántrablás elkövetői. Az akciók közös jellemzője, hogy a tétnek megfelelően szinte mindig gondos előkészítés előzi meg, az elrabolt kövek pedig ritkán kerülnek elő.

Hosszú, akár évekig tartó tervezés, néhány perc alatt végrehajtott akció, több tízmilliós zsákmány – így épül fel egy tipikus gyémántrablás egy hollywoodi akciófilmben, de a valóságban sem sokban térnek el ettől. A héten két gyémántrablás is történt, amelyek közül az egyikben minden idők egyik legnagyobb zsákmányát is megszerezhették a rablók. Márpedig a legtöbb gyémántrablásban még egy dolog közös: még ha el is fogják a tetteseket, a gyémántok soha nem kerülnek elő.

Két nap, két gyémántrablás

Hétfőn akciófilmbe illő jelenetek közepette nyolc fegyveres autókkal törte át a brüsszeli reptér kerítését, hogy aztán tíz kiló gyémántot raboljon a Swiss légitársaság egyik Fokker 100-asáról, amely Antwerpenből, a gyémántfővárosból szállított volna drágaköveket Zürichbe. Az utóbbi évek legnagyobb, legalább ötvenmillió, de egyes jelentések szerint akár több százmillió dolláros gyémántrablása mindössze öt percig tartott.

A rablók rendőri egyenruhában, a rendőrség által használt fekete, a tetejükön villogóval felszerelt autókkal érkeztek. Pontosan tudták, mikor kell lecsapniuk: éppen 18 perccel a gép felszállása előtt. Ekkor állt ugyanis oda a gyémántokat szállító páncélautó a repülőgéphez, hogy átpakolják az értékes csomagot. A rablók fegyverükkel sakkban tartották a földi személyzetet, majd egyetlen lövés eldördülése nélkül a kerítésbe szakított lyukon keresztül elszáguldottak a zsákmánnyal.

Az akciót egy olyan területen hajtottak végre, ahol különleges biztonsági intézkedések vannak életben. A gépen ülő utasok észre sem vették, hogy valami probléma történt, amíg nem kérték meg őket, hogy szálljanak le a Helvetic Airways járatól, mivel azt törölték. „Elképesztő profik voltak” – álmélkodott a brüsszeli ügyészség egyik szóvivője.

Egy nappal később aztán egy párizsi ékszerüzletben következett az újabb, ezúttal kevésbé látványos, de mégis merész akció. Egy belvárosi bevásárlóközpontban két fegyveres férfi lépett be nem sokkal zárás előtt a De Beers üzletébe, és úgy vittek el 2-3 millió dollár értékben – vagyis a nagy gyémántrablásokhoz képest viszonylag kis zsákmányt – drágaköveket, hogy a bevásárlóközpontban a vevők nagy része semmit sem vett észre az egészből.

Váratlan rajtaütés

Jan Van Der Cruysse, a brüsszeli reptér egyik szóvivője azt mondta a New York Timesnak, hogy a biztonsági intézkedéseik megfelelnek az ilyen helyeken szokásosnak. Azonban szerinte hiába vannak felkészülve lehetséges merénylők és ehhez hasonló fenyegetések ellen, „nem tudják kivédeni nehézfegyverekkel érkező bűnözők kommandó-stílusú rajtaütéseit”.

Ugyanakkor a hétfőihez hasonló rohamok csak a legismertebb gyémántrablások egyik felét teszik ki. Már a brüsszeli rablás ügyében nyilatkozó Doron Levy, a francia Ofek kockázatelemző cég egyik munkatársa is emlékeztetett például a hírhedt Rózsaszín Párduc banda működésére, de az egyik legismertebb akciót például több éves előkészítés és precíz, fegyvereket nélkülöző megvalósítás jellemezte. Lássunk néhányat a leghíresebb gyémántrablások közül!

A nagy lopás

Antwerpenen áramlik át a világ csiszolatlan gyémántjainak négyötöde, így nem meglepő, hogy az egyik legnagyobb gyémántrablás is az itteni gyémántnegyedben, egészen pontosan a Gyémántkereskedelmi Központban történt 2003-ban, pont tíz évvel ezelőtt. Az olasz tolvajok semmit sem bíztak a véletlenre: már három évvel korábban irodát béreltek az épületben, kielemezték a riasztórendszereket, kulcsokat másoltak, kijátszották a mozgásérzékelőket, és előre bekészített felvételekkel cselezték ki a biztonsági kamerákat.

A tolvajok teljesen zavartalanul dolgozhattak, a hétvégi akcióban a Gyémántkereskedelmi Központ föld alatti trezorjában 160 széfből 137-et kirámoltak, és a biztonsági őrök csak másnap vették észre a történteket. Azonban a tettesek így sem voltak elég óvatosak: egyikük DNS-ét megtalálták a gyémántok elszállítására használt zsákok közelében hagyott, félig megevett szendvicsen, míg egy másiké a trezorból került elő. Kiderült, hogy az egyik férfi évekig gyémántkereskedőnek adta ki magát, így jutott be a központba is. Végül a tolvajok többségét elkapták, de az ellopott, több mint százmillió dollár értékű gyémántok soha nem kerültek elő.

Nőnek öltözve raboltak

Az egyik legszofisztikáltabb lopás után nézzük az egyik legfurcsább rablást. 2008-ban négy, parókát és női ruhát viselő férfi lendületesen besétált az egyik párizsi rendőrőrs közelében a Harry Winston ékszerüzletbe, majd fegyverrel fenyegette meg az eladókat és a vásárlókat. Húsz perc alatt kirámolták az egész boltot, ahol még a titkos tárolók elhelyezkedését is pontosan ismerték.

Az amszterdami reptéren is lecsaptak

Voltak már elhíresült reptéri rablások a hétfői akció előtt is. 2005-ben két férfi az egyik holland légitársaság reptéri furgonjával, a vállalat egyenruhájában odahajtott az Antwerpenbe induló gépre szánt gyémántokkal érkező páncélautóhoz az amszterdami reptéren. Mindenki szeme láttára fegyvert fogtak a sofőrökre, akiket a földre fektettek, majd elhajtottak – a becslések szerint akár 77 millió dollárnyi gyémánttal megrakodva.

Teljesen elmaszkírozták őket

2009-ben két elegánsan öltözött, magát vásárlónak kiadó férfi lépett be a Graff Diamond egyik londoni üzletébe, ahol fegyverrel ékszereket zsákmányoltak, egy rövid időre túszul ejtették az egyik eladót, az utcán leadtak egy lövést a levegőbe, hogy pánikot keltsenek, majd a rájuk váró autóval elhajtottak. Nem messze autót váltottak, és úgy menekültek tovább. A két férfi profi sminkes segítségével teljesen megváltoztatta a kinézetét, ugyanakkor végül a nagy sietség lett a vesztük, az egyik autóban ott hagytak egy mobiltelefont. Így a rendőrség le tudta nyomozni őket, és végül összesen tíz embert vettek őrizetbe a rablás ügyében.

Vaktöltényekkel keltettek pánikot

A gyémántok még a cannes-i Carlton Hotelben sem voltak biztonságban 1994-ben, amikor három maszkos férfi záróra környékén berontott az épületben lévő ékszerboltba, és gépfegyverével vaktában lövöldözni kezdett. A vevők és az eladók pánikszerűen vetették magukat a földre, vagy megpróbáltak kimenekülni, miközben a rablók a drágaköveket zsákokba söpörték. A francia rendőrök a helyszínen hamar felfedezték, hogy sehol sem voltak golyónyomok, vagyis a tettesek vaktöltényeket használtak. Viszont sikerült elmenekülniük a 60 millió dollár értékű zsákmánnyal.

Meglepték a rablókat

A végére pedig nézzünk egy olyan esetet, ami minden bizonnyal a rekordzsákmánnyal vonult volna be a történelembe, csakhogy a hatóságoknak sikerült megakadályozniuk a rablást. A felfegyverzett rablók füstgránátokat dobáltak szét 2000-ben a londoni Millenium Dómban (mai nevén O2-ben) rendezett gyémántkiállításon, a felfordulást kihasználva pedig gázmaszkokban nekiálltak a kiállított drágakövek begyűjtésének. Ekkor akcióba léptek a többek között takarítónak álcázott rendőrök, és elfogták a támadókat. A rendőrség még a rablás előtt kapott egy fülest, így sikerült meghiúsítaniuk az akár 700 millió dolláros akciót, ami előtt az eredeti drágaköveket is olcsó másolatokra cserélték ki.

Rovatok