A latin-amerikai országban azután kellett újabb elnökválasztást kiírni április 14-re, hogy Hugo Chávez korábbi elnök több hónapos eredménytelen kubai gyógykezelése után március 5-én rákbetegségben elhunyt. A volt elnök az egykor még buszsofőrként dolgozó Nicolás Maduró alelnököt jelölte utódjául, akinek komoly esélye van a győzelemre: a közvélemény-kutatások szerint 10-17 százalékos az előnye.
Míg Venezuelában továbbra is tart a gyász Hugo Chávez halála miatt, a hétvégi elnökválasztás előkészületei számos társadalmi feszültséget is a felszínre hoztak. A korábbi elnök kijelölt „örököseként” induló Nicolás Maduro a „kormány ellenlábasait” tette felelőssé a caracasi áramkimaradásokért, de két amerikai diplomatát is kiutasított az országból, amiért szerinte merényletet akartak előkészíteni ellene. „Céljuk a megölésem. Azért akarnak megölni, mert tudják, hogy nem nyerhetnek meg egy szabad és tisztességes választást” – állította Maduro.
A vasárnapi elnökválasztás valódi tétje az, folytatódhat-e a Chávez által kiépített, kőolaj-eladásból finanszírozott szociális osztogatás, vagy az ország Brazília mintájára áttér a „bőkezű jóléti juttatásokkal megerősített szabadpiaci kapitalizmus” modelljére – ezt ígéri az egyesített ellenzéki erők jelöltjeként induló Henrique Capriles, aki az októberi választáson körülbelül 10 százalékkal maradt alul Chávezzel szemben.
A kampány során az ellenzéki Henrique Capriles nem a Chávez halála utáni nosztalgia letörésére, hanem sokkal inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy „Nicolás nem Chávez”, csak egy „gyenge utánzat”. Erre az adhatott alapot, hogy a buszsofőrből lett szakszervezeti vezető, aki 2006-tól külügyminisztere,2012-től pedig alelnöke volt az országnak, nemigen állt elő saját programmal, azon kívül, hogy hitet tett a chávezi örökség folytatása mellett.
Ez azonban az elnök elvesztése feletti gyász állapotában komoly fegyvertény lehet: Chávez márványkoporsóját még több mint egy hónappal a halála után is százak keresik fel, a szociális misszióinak kedvezményezettjei közül pedig sokan úgy gondolják: ő volt az „egyetlen igazi elnöke” Venezuelának.
Nicolás Maduro a legtöbb közvélemény-kutatás szerint 10-17 százalékkal vezet kihívója előtt, de van olyan intézet, ami 20 százalékos előnyt mért – a fölény tehát biztosnak látszik, de az annak mértékére vonatkozó előrejelzéseket érdemes kellő óvatossággal kezelni, mivel az azokat készítő venezuelai intézetek államtól való függetlensége erősen megkérdőjelezhető.
„Hugo Chávez vélhetően azért jelölte Nicolás Madurót utódjául, mert legmegbízhatóbb emberének ítélte, ily módon valószínűsíthető, hogy az egykori szakszervezeti vezető megválasztása esetén erős kontinuitás mutatkozna a chávezi örökséggel” – vélekedik Lehoczki Bernadett, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének adjunktusa. A szakértő szerint Madurónak akkor lehet a legnagyobb esélye a vasárnapi elnökválasztáson, ha biztosítja a választókat a chávista politikai és gazdasági irányvonal továbbviteléről, ezzel Chávez korábbi szavazóinak minél nagyobb százalékát megnyerve.
Lehoczki Bernadett úgy látja, Chávez politikai karrierje sikerének központi eleme volt karizmája és harcos retorikája, ezért fontos kérdés, hogyan lesz képes Maduro saját népszerűséget szerezni és „önálló életre kelni” egy ilyen karakteres, komoly népszerűséget élvezőelőd után. „Ráadásul sokat nem tudunk róla, azon túl, hogy politikai pályája rendkívül gyorsan ívelt felfelé a chávezi érában és hogy maximálisan lojálisnak mutatkozott a chávezi politikai irányvonalhoz – emlékeztetett. Ugyanakkor, ha a chávizmus nem is, az ún. neobolivarianizmus – a Latin-Amerika összefogását és nemzetközi politikában játszott önálló szerepét hangsúlyozó baloldali populizmus – minden jel szerint túl fogja élni Chávezt, a politikai jelenséget ugyanis több évtizedes latin-amerikai politikai és gazdasági tendenciák „termelték ki”.
Maduróval szemben az ellenzéki jelölt, Henrique Capriles megválasztása jelentős fordulatokat hozhat Venezuela külpolitikájában. Ez gazdasági szempontból Kubát érintheti a legérzékenyebben, mivel a szigetország energiaellátása jelentős mértékben függ a támogatott áron szállított venezuelai kőolajtól, habár az exportja nagyobb része Kínába és Kanadába irányul. „Capriles Latin-Amerikában talán inkább Mexikó, Chile és Brazília felé fordulna a hagyományos chávezi szövetségesek helyett, és természetesen a Washingtonhoz fűződő viszony is enyhülne az ő győzelme esetén” – véli a Corvinus adjunktusa.
Az elnökválasztás a latin-amerikai integrációs szervezetek belső életére is kihatással lehet, hiszen Hugo Chávez központi figurája volt a kontinens egységét és egyben önálló nemzetközi politikai szerepvállalását sürgető törekvéseknek. Különösen igaz ez az általa életre hívott ALBA (Bolivári Alternatíva Amerika Népei Számára) esetében, aminek Venezuelán kívül Bolívia, Kuba, Nicaraguaés Ecuador – Chávez legfőbb latin-amerikai szövetségesei – alkotják a gerincét.
Ettől függetlenül a többi regionális integrációs szervezet, köztük a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) és a Karibi Államok Szövetsége (ACS) lendülete nem feltétlenül fog megtörni, valamint az Amerikai Államok Szervezetén (OAS) belül sem változnak lényegesen az erőviszonyok. Így előreláthatólag utóbbi szervezetnek az USA ellen folytatott belső harcai is tovább folynak, „hiszen a szélesebb latin-amerikai összefogásnak a mexikói, brazil és argentin támogatottsága is erős, ezért Cháveztől függetlenül azon tendencia erősödése várható, hogy a latin-amerikai tagállamok mind határozottabban állnak ki saját ügyeik mellett, ha kell, az USA-nak ellentmondva is” – fejtette ki Lehoczki. A latin-amerika szakértő szerint az USA hegemóniájának leáldoztával párhuzamosan erősödő regionális integráció messze túlmutat Hugo Chávez személyén.
A szocialisták sikere esetén Venezuelában vélhetően az eddigi külpolitikai irányvonal folytatódik, vagyis konfrontatív hangvétel az Egyesült Államokkal szemben, közeledés a multipoláris világrend nem nyugati pólusaihoz (mindenekelőtt Kínához és Oroszországhoz), valamint aktív latin-amerikai kapcsolatépítés. Emellett az új elnöknek komoly belpolitikai kihívásokkal kell majd szembenéznie. A legfontosabb feladatot a magas infláció, a kevéssé hatékony kőolajszektor, a társadalmi erőszak és a korrupció elleni fellépés fogja jelenteni. Ugyanakkor az országnak elengedhetetlen volna az elbizonytalanodott nyugati befektetők helyett új, tőkében gazdag partnereket találnia – hangsúlyozta Lehoczki Bernadett.