Index Vakbarát Hírportál

Átment a Tavares-jelentés a szakbizottságon

2013. június 19., szerda 13:23 | aznap frissítve

Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága 31 igennel, 19 nem és 8 tartózkodás mellett elfogadta szerdán az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló jelentéstervezetet, amelyet a portugál zöldpárti EP-képviselő, Rui Tavares készített.

A testület a végszavazás előtt a tervezethez érkezett 551 módosító indítványról is szavazott. A néppárti képviselők, a többi között a magyar Fidesz-KDNP-s politikusok önálló módosító indítványainak nagy többségét elvetette a bizottság. Rui Tavares ugyanakkor magyar újságíróknak adott nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben kidolgozott több mint 40 közös, kompromisszumos módosító indítvány közül több a magyar kormány és a Fidesz észrevételeit is tartalmazza, és ezeket néppárti képviselők is támogatták.

A jelentésről a szakbizottsági zöld jelzés után az Európai Parlament fog szavazi.

Az Indexnek a Taveres-jelentésről, illetve az arra adott kormányzati válaszról szóló cikke itt olvasható.

Rovatok