Havi 350 ezerért ápolják a szórványmagyarok nemzettudatát a KIM ösztöndíjasai, amerikai, dél-afrikai útjaikat és a tartózkodásukat is az állam fizeti. A félszáz szerencsés keveset árult el munkájáról.
Los Angeles, Toronto, Melbourne, Johannesburg, Caracas – néhány város azok közül, ahol a magyar diaszpóra és az anyaország kapcsolatát erősítheti április óta az a negyvenhét, főként 25-35 éves pályázó, akiket kiválasztottak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Kőrösi Csoma Sándor Programra.
Ha ön távolba szakadt hazánkfia, aki részt vett a program ösztöndíjasainak valamelyik rendezvényén, vagy kint élőként ötlete van arra, hogy milyen programok kellenének, akkor írjon a nyilasg@mail.index.hu címre.
Ugyanide várjuk az írni vágyó Kőrösi Csoma-ösztöndíjasok beszámolóit is.
A résztvevők az öt hónapos kinti tartózkodás idejére havi 350 ezer forintot kapnak – e felett a program a szállás és a kijutás költségeit is fedezi – itthon pedig további három hónapig 200 ezer forintos ösztöndíjra számíthatnak. Feladatuk a „magyar diaszpórák magyar nyelvtudásának fejlesztése, a magyar közösségekben való tevékenység és a Magyarországgal való kapcsolattartás ösztönözése, azaz a magyar identitás megerősítése” – legalábbis ezeket a célokat fogalmazta meg a program.
Ezeket a feladatokat már a 2011 novemberében – a nemzetpolitikáért felelős Semjén Zsolt bábáskodása mellett – megalakult Magyar Diaszpóra Tanács alapító nyilatkozata is kiemelten kezelte. A KDNP-t vezető kormányfőhelyettes az Országházban tartott megnyitón arról is szólt, hogy Budapestnek ideje a nyugati magyarság szempontjaira is figyelnie.
Az ösztöndíjat január elején hirdette meg a KIM, két hét múlva már a pályázatok beküldési határideje le is járt. Ezután döntöttek a 480 millió forint költségvetési pénzből biztosított program lebonyolítóiról, akiknek felsőfokú végzettség sem feltétlenül kellett a sikerhez. Alapkövetelmény a középfokú végzettség és közösségszervező tapasztalat volt, emellett sokat nyomott a latban a zenei képzettség vagy a néptáncok ismerete és a cserkészmúlt. Dokumentummal kellett igazolni a célországban beszélt nyelv ismeretét, ám annak szintjét a pályázat nem határozta meg közelebbről.
Végül 21 fő utazhatott Kanadába és az Egyesült Államokba, tizenketten nyugat-európai országokba, heten Ausztráliába, négyen Latin-Amerikába, ketten Izraelbe és egy ember pedig Dél-Afrikába.
Az Index áprilisban írt a projektről, majd az atlatszooktatas.cink.hu számolt be részletesen a nyertesekről, akik körébe a cikk szerint meglepően nagy számban jutottak be a KDNP-hez kötődő Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) képviselői. Zsonda Márk, az IKSZ erzsébetvárosi szervezetének alapítója Argentínában erősíti a magyar diaszpórát, az IKSZ Kulturális Munkacsoportjának vezetőjeként Vörös Krisztina pedig Atlantában gondoskodik az anyaország és a kint élő magyar közösség kapcsolatának szorosabbra vonásáról, és ugyanezt teszi Clevelandben az IKSZ váci szervezetének alapítója, Gyombolai Zsolt.
Ugyaninnen jött a Melbourne-ig jutott Molnár Balázs, aki korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium alkalmazásában állt. Minisztériumi múltja van Flender Gyöngyinek is, aki a torontói kiküldetés előtt épp a pályázat kiírójánál dolgozott: a KIM Nemzetpolitikai Államtitkárságán volt főreferens. Igaz, a minisztériumban az Indexszel közölték: „már kihúzták az adatait”, ami azt jelenti, hogy már nem dolgozik az intézménynél.
A Nemzeti Regiszter Facebook-oldalán néhány rövid videónapló is látható: a negyvenhét résztvevőből négytől. Torontóból két ösztöndíjas arról mesél, hogy létrehozták az „Észak-Amerikában egyedülálló” Bóbita gyermeklapot, azzal a céllal, hogy ennek segítségével „sikerüljön megszólítani a diaszpóra többedik generációjában született gyermekeket”.
Ezenkívül egy gyermekszínházas próbáról számoltak be, ahol a bábokkal játszva ez egyik kisfiú azt kiáltotta „I wanna be Mátyás király (Mátyás király akarok lenni)!”. A magyar diaszpóra tagjai sajnos egyik bejátszáson sem látszanak, így Manhattan széléről, „az egykori Gulyás Avenue-ről” egy szép furulyaszóló után csak annyit tudhatunk meg Velkey Róberttől, hogy az ő feladata lesz, hogy a diaszpóra „magyarul már nem beszélő tagjait összefogja”.
Ottawából egy ösztöndíjas lány elmesélte, hogy a magyar házban besegítve az ételosztáson egy idős úr magához hívta és azt mondta: „a magyar kormány tudja, hogy kiket kell ide küldeni! A csinos lányokat!”
Az Argentínában a „chacói magyarokhoz felutazott” Zsonda Márkról és a Hungária Könyvbarátok Köre könyvtárának katalogizálásában segítő Nagy Szebasztianról az Argentínai Magyar Hírlap számolt be rövid cikkében.
Többüknek a személyes Facebook-oldalán látszik a kintlét okozta öröm: van, aki egy floridai tengerparton, van, aki Hannoverben ugrik vidáman a magasba, esetleg Torontóból posztol magáról turistaképet.
„Egy cikkben olvastunk a programról, érdekes is lenne számunkra, de nem tudjuk, hogyan léphetnénk az ösztöndíjasokkal kapcsolatba, a KIM honlapján semmi erre vonatkozó információ nincs” – mondta lapunknak a Frankfurtban élő Tósoki-Forintos Réka. Igaz, ő párjával csupán néhány éve van kint, így nem kifejezett célpontja a programnak, ám az asszony szerint ha ő nem találja meg a program lebonyolítóit, akkor a magyarságukat mind távolabbi emlékként őrzők még kevésbé fogják. Más németországi, svájci és nagy-britanniai magyar ismerősei szintén nem hallottak a programról.
„Természetesen van lehetőségük a helyi magyar embereknek – nem csak közösségi szinten – is arra, hogy személyesen keressék meg, lépjenek kapcsolatba az ösztöndíjassal. A Nemzetpolitikai Államtitkárság kimondottan biztatja arra a diaszpóra magyarságát, hogy ők maguk is legyenek kezdeményezők az ösztöndíjassal történő kapcsolatfelvételben, legyen minél több olyan program, ahol közösen élhetik meg magyarságukat, ápolhatják kultúrájukat” – írta az Index megkeresésére a KIM sajtóosztálya, elmagyarázva, hogy az ösztöndíjasok a kint meglévő magyar közösségek intézményeinek keretein belül tevékenykednek.
Az Index kilenc ösztöndíjast keresett meg, hárman írásban jelezték, hogy később válaszolnak, ezt egyelőre csupán egy ösztöndíjas tette meg. Weidinger Péter Frankfurtban oktatja néptáncra a kinti érdeklődőket. „Közel 15 éve néptáncolok a Csillagszemű táncegyüttesben. Itt hallottam a Kőrösi Csoma Programról is" – írta a fiatalember, aki tervei szerint a program befejeztével egyetemi tanulmányait fogja folytatni. Elmondása szerint a frankfurti magyarok nagy bizalommal és érdeklődéssel fogadták őt. Sok segítséget kapott tőlük abban, „hogy a leghatékonyabban tudja segíteni a közösségi élet felpezsdítését a magyar néptánckultúra terjesztése, a néptánc széles körű megismertetése, megszerettetése által."
„Öt csoportot tanítok és hetente legényes próbákat tartok a fiúknak. Ezen kívül Heidelbergben és szeptembertől Hannoverben fogok magyar néptáncot tanítani. A fennmaradó időmben részt veszek a helyi magyarság programjaiban, a cserkészettől kezdve a magyar egyházközség életéig" – írta le napi teendőit és terveit Weidinger.
A Dél-Afrikába kiküldött Juhász Ágnes telefonos megkeresésünket utasította el, a KIM sajtóosztályához irányítva. Szerinte teljesen felesleges a programról bármit mondani annak befejezése előtt. „Az eléréssel sincsen gond” – közölte a jelenleg Durbanben tartózkodó ösztöndíjas, aki szerint a magyarok tudnak a közösségben zajló programokról. Az általa szervezettekről semmit nem kívánt elmondani.
Hogy legalább valamit megtudjunk arról, hogy mivel foglalkozik egy átlagos ösztöndíjas, megkerestük a Dél-afrikai Magyar Közösség egyik vezetőjét. „Dél-Afrikában összesen 2-3 ezer magyar él. Amikor Semjén Zsolt itt járt, 80 ember jelent meg a rendezvényen” – mondta Pleskó László. Szerinte magyar nyelvű lapjukat 300 család kapja meg.
Pleskó nagyra értékelte Juhász Ágnes munkáját, felidézve a történelemórával egybekötött angol és magyar nyelvű gyermeknapot, egy kézművesprogramot, és a most vasárnap esedékes sportnapot, ahová összesen négyszáz – magyar és búr – résztvevőt várnak.
A program szerint márciustól egyhónapos képzésen vettek részt az ösztöndíjasok, áprilistól három hónapot töltöttek kint, majd egy hónapra hazajöttek, hogy augusztusban újabb két hónapra visszautazhassanak. A programot egy újabb itthon töltött hónap zárja le, ekkor készítik el beszámolóikat a résztvevők.
Sokan azonban júliusra is kint maradtak, volt, aki a távolban gyermekével töltötte idejét, más utazással. Juhász Ágnes visszautasította a kérdést, hogy a program biztosítja-e júliusi kintlétének anyagi fedezetét, és hogy jogosult-e a program alapján a magyarországi tartózkodásra szánt 200 ezer forintra.
A KIM szerint minden térségben fontos jelen lenni, ahol létezik magyar közösség. Dél-Afrikával kapcsolatban Soós Zoltán kommunikációs osztályvezető válaszában hangsúlyozta: bár kisebb csoportokban „élik meg magyarságukat ... mindenképpen egy olyan összlétszámra kell gondolni, melyre nemzetpolitikai szempontok alapján kötelesek vagyunk odafigyelni”.
Soós szerint a program „lényegét a magyarságtudat ápolása, megőrzése és aktívabbá tétele jelenti, így az ösztöndíjasok feladata a közösségi életre, a kulturális eseményekre koncentrálódik.” A KIM kommunikációs osztályának vezetője visszautasította, hogy a program célja az egyszerűsített honosítási eljárás megismertetése volna, vagy bárminemű, ahhoz kapcsolódó adminisztráció.
A 480 millió forintos program – ebből a részvevők ösztöndíja 105 milliót tett ki – a KIM szerint pozitív visszajelzéseket kapott, de a végleges értékelés csak az ősszel készül el. Ám a célok ismeretében a kezdeményezés „csakis pozitív és sikeres megítélésű lehet”, hiszen régi adósságát törleszti „a hazájukat kényszerből vagy önszántukból elhagyó nemzettársaink felé”. Soós közölte, hogy objektív mércék helyett elsősorban „a gesztust, a kezdeti lépéseket és egymás felé történő nyitott, közeledő szándékot kell értékelni. A jelen körülményeket talán a vetéshez tudnánk hasonlítani, melyet követhet majd az aratás örömteli érzése.”