Index Vakbarát Hírportál

Szexuális bűnöző az andoki túlélő

2013. szeptember 10., kedd 20:55

Hónapok óta körözték azt a férfit, aki négy hónapnyi éhezés után legyengülve került elő az Andokban. Nem annyira egy romantikus meneküléstörténetről van szó: Raúl Fernando Gomez Circunegui nyolcéves unokaöccsét erőszakolta meg, derült ki a hihetetlen megmenekülés utáni örömujjongás után.

Circunegui május 11-én indult útnak Chiléből az Andok hágóin át Argentínába. Miután lerobbant a motorja, gyalog haladt tovább, de a hófúvásban letévedt az útról. Végül vasárnap találták meg egy háromezer méteren lévő menedékházban. A húsz kilót fogyott férfi erősen legyengült, kiszáradt, látása a magaslati napfény miatt meggyengült. Négy hónapig a menedékházban maradt élelmen, majd egereken, füvön élt, patkányt és baglyot evett.

Eközben azonban Chilében körözést adtak ki ellene, mivel a kijelölt időpontban nem jelent meg a bíróságon. Ugyanis még elindulása előtt feljelentették szexuális bűncselekmény miatt, amelyet állítólag egyik sógornője gyermeke ellen követett el. A férfit most még egy argentín kórházban ápolják, de hamarosan előzetes letartóztatásba kerül majd.

Rovatok