Index Vakbarát Hírportál

Április 27-én avatják szentté II. János Pál pápát

2013. szeptember 30., hétfő 11:13

Jövő év április 27-én avatják szentté XXIII. János pápát és II. János Pál pápát, jelentette be Ferenc pápa.

Az egyházfő a bíborosokkal tartott vatikáni konzisztóriumon közölte a dátumot.

Ferenc pápa júliusban jelentette be, hogy együtt fogják szentté avatni a két nagy hatású, néhai katolikus egyházfőt, Angelo Giuseppe Roncallit (1958–1963) és Karol Wojtylát (1978–2005).

Korábban már decemberre jósolták a szentté avatást, de a tavaszi időpont is nagyon korainak számít. A Szentek Ügyei Kongregációja szerint egy 2011. május elsején, tehát közvetlenül a pápa boldoggá avatása után tapasztalt „megmagyarázhatatlan gyógyulás″ a pápa közbenjárására történt.

A katolikus egyház fogalommagyarázata szerint a boldoggá avatás (beatifikáció) gyakorlatilag a szentté avatást (kanonizáció) megelőző lépés, a két fogalom teológiai tartalma ugyanaz: annak az ünnepélyes kinyilvánítása, hogy az elhunyt hősies fokban gyakorolta az erényeket (hitvalló), vagy pedig életét áldozva tett tanúságot Krisztusba vetett hitéről (vértanú). A különbség annyi, hogy a boldoggá avatás során az egyház megengedi az illető tiszteletét egy adott közösség számára, a szentté avatás során viszont az egyház számára elrendeli hivatalos tiszteletét.

II. János Pál 1983-ban egyszerűsítette a szentté avatás procedúráját, azóta nem szerepel az eljárásban az ördög ügyvédje (advocatus diaboli), és csökkentették a szükséges csodák számát is. A lengyel pápa volt az első, aki 300 év után először Rómán kívül avatott boldoggá 14 személyt Manilában.

A szentté avatás előfeltétele, hogy a boldoggá avatott személy közbenjárására beatifikációja, azaz boldoggá avatása után csoda történjen.

A szentté avatás folyamatában ha a csoda a kivizsgálás során hitelesnek bizonyul, az ügyet összefogó Compendium készül, ezt minden Rómában tartózkodó bíboros és püspök véleményezi. A pápa konzisztóriumon hallgatja és erősítheti meg álláspontjukat. A Kongregáció gondoskodik a szentté avatást tanúsító latin nyelvű hivatalos dokumentum, a Litterae Decretales elkészítéséről.

II. János Pál 2005-ban halt meg, 84 éves korában. Utódja, XVI. Benedek 2011 májusában avatta boldoggá.

Rovatok