Index Vakbarát Hírportál

Magyar igazgatója is örül a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet Nobel-díjának

2013. október 11., péntek 16:53

„Nagy megtiszteltetést jelent és felelősséget ró ránk a Nobel-békedíj, de az elismerés révén hatalmas támogatást is kapunk a munkánkhoz" – mondta Ziminyi Attila, a pénteken díjazott Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) magyar munkatársa a Népszabadságnak.

A magyar diplomata február óta dolgozik az OPCW stratégiai és politkai ügyekben illetékes igazgatójaként. A Nobel-békedíj odaítéléséről a végrehajtó tanács ülése közben értesültek, nagy tapssal fogadták a bejelentést. Zimonyi állítása szerint meglepődtek a bejelentésen, habár már 11 óra előtt elkezdtek gyűlni a fotósok az épület előtt.

Zimonyi szerint a díj odaítélésénél fontos szempont volt, hogy a szervezet közreműködése és ellenőrzése mellett szerelték le a világ vegyifegyver-készleteinek négyötödét.

A Nobel-békedíjat odaítélő öttagú bizottság délelőtt jelentette be, hogy az OPCW-nek ítélte 2013-ban az elismerést. A bizottság az indoklása szerint nem kifejezetten az OPCW Szíriában játszott szerepét, hanem az első világháború óta bevetett vegyi fegyverek megsemmisítéséért végzett évtizedes munkát ismerte el. A szervezetet még a február eleji határidőig, a Damaszkuszhoz közeli, augusztus 21-i vegyi támadás előtt jelölték a díjra.

Rovatok