Index Vakbarát Hírportál

Három év után szabadultak a túszok

2013. október 30., szerda 23:37

Hazatért Párizsba szerdán az a négy francia túsz Maliból, akit több mint három évvel ezelőtt raboltak el terroristák. A három férfit kedden szabadult az al-Kaida észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb (AQMI) fogságából.

A francia Areva és Satom vállatok alkalmazottjait, akiket a Niger északi részén található arliti uránbányákból raboltak el, hozzátartozóik társaságában Francois Hollande államfő fogadta a Párizs közeli Villacoublay katonai repülőtéren. Az elnök hatalmas örömnek és Franciaország számára nagyon jó hírnek nevezte, hogy a túszok épségben hazatérhettek.

Hollande háláját fejezte ki nigériai kollegájának, Mahamadou Issoufounak, akinek meghatározó szerepe volt a túszok kiszabadításában. "Ő és csapata vitte végig a túszok elengedéséhez szükséges tárgyalásokat" - mondta Hollande, aki szerint a tárgyalások hosszúak és nehezek voltak.

Nigeri források szerint a túszokért 20-25 millió euró (5,8-7,3 milliárd forint) váltságdíjat fizettek, ezt azonban a francia kormány, az Areva nukleáris vállalathoz hasonlóan határozottan cáfolta. Franciaország nem változtatott a politikáján - közölte Najat Vallaud-Belkacem kormányszóvivő. A másfél évvel ezelőtti kormányváltás óta Párizs kitart amellett, hogy nem fizet váltságdíjat a túszejtőknek.

A túszok elengedésének körülményei nem ismertek. A Le Monde című napilap azt állította, hogy a francia titkosszolgálat emberi vitték el a váltságdíjat és adták át Nigerben azoknak, akik közvetlenül tárgyaltak a túszejtőkkel.

A Szahara közepén rabolták el őket

Az iszlamista fegyveresek 2010. szeptember 16-án rabolták el a francia Areva és Satom vállalatok alkalmazottjait Niger északi részén, az arliti uránbányákból, amelyek az algériai határtól alig 200 kilométerre, a Szahara közepén találhatók. Az emberrablást az AQMI vállalta magára.

A túszokat elválasztották egymástól és Mali északi részén tartották fogva, és csak az utolsó napokban gyűjtötték őket egybe. Helyi források szerint kedden helikopterrel érkeztek Niameyba Maliból, a tuaregek székhelyének számító Kidalból. A nigeri források szerint itt zajlottak az utolsó tárgyalások.

A világban további hét francia túszt tartanak fogva: kettőt a Száhel-övezetben, egy embert Nigériában, négy újságírót pedig Szíriában.

Rovatok