Index Vakbarát Hírportál

A kijevi vezetés nem adja Donyecket

2014. május 13., kedd 12:26

Nem ismerjük el a Donyecki Népköztársaságot, amit tegnap kiáltottak ki megkérdőjelezhető tisztaságú népszavazás után

– mondta sajtótájékoztatóján Szergej Taruta, a kijevi kormányt képviselő donyecki kormányzó. A szakadárok szerint a vasárnapi népszavazáson elsöprő többség döntött az elszakadásról, de Taruta szerint a referendum nem tükrözi a donyeckiek akaratát.

Azt állította, hogy az ukrán vezetés továbbra is jelen van. Bár szó volt arról, hogy mostantól az önjelölt népköztársaság fizetné a nyugdíjakat és fizetéseket, ez egyáltalán nem igaz, továbbra is az ukrán kormány utalja a pénzeket.

A kormány folytatja a terrorellenes hadműveletet is, amivel párhuzamosan folynak tárgyalások a szeparatistákkal, de Taruta szerint problémát jelent, hogy a vezetők állandóan cserélődnek, így folyton újra kell kezdeni a megbeszéléseket. Elmondása szerint meg volt beszélve, hogy a kormánnyal közösen szerveznek egy népszavazást az elszakadásról május 18-án, de ehelyett a szeparatisták egy héttel korábban megszervezték a saját referendumukat.

Donyeck önmagában életképtelen

– mondta. Szerinte a régió ipara exportra termel, és ha nem veszik meg a termékeiket, akkor képtelenek lesznek fennmaradni. Kérdésesnek nevezte, hogy számíthatnának-e Oroszország segítségére, mivel Moszkvából egyelőre nem siettek elismerni az új országot.

Taruta szerint megtartják Donyeckben az elnökválasztást május 25-én, 2000 szavazóhely lesz, és nem látja elég erősnek a szeparatistákat ahhoz, hogy megakadályozzák a szavazást.

A szakadár Donyecki Népköztársaság (DBR) önjelölt képviselői hétfői sajtótájékoztatójukon még arról beszéltek, hogy a vasárnapi népszavazással új állam született Európában. A választási bizottság elnöke, Roman Ljagin szerint az új, 26 ezer négyzetkilométeres, 4,3 millió lakosú ország első feladata a saját hadsereg felállítása lesz.

Azt is elmondta, hogy megszakítják a kapcsolatot Kijevvel, mostantól csak a foglyok cseréjéről tárgyalnak Ukrajnával, amelynek szerintük többé nem képezik részét.

Rovatok