Kelet-Ukrajna 2014 májusában: a legzavarbaejtőbb dolog, amivel valaha találkoztam, pedig többször hallottam beszélni magát Lázár Jánost is. De bármilyen meghökkentő dologgal is szembesültem eddig, legalább azt meg tudtam nevezni, hogy miért tűnik szokatlannak. Volt ugyanis egy pont, amihez hasonlítani tudtam a szituációt.
Donyeckben ezekben a napokban ugyanakkor semminek nem lehet megmondani a jelentőségét, a viszonyát, vagy helyzetét.
Döbbenetes bejelentések hangzanak el egy új állam, bizonyos Novorosszija megalapításáról, ami lehet, hogy csak az egykori Kossuth-tériek alkotmányozó nemzetgyűléséhez hasonló lázálom, de az is lehet, hogy a jövő héten megkezdik a saját útlevelek kibocsátását. Nem lehet tudni azt sem, hogy a semmiből jött vezetők kinek a felhatalmazására hirdetnek háborút Kijevvel. Ahogy rejtély, miért gyűlnek össze a szakadár főnökök a parlamenti választás előtti délutánon Donyeck egyik menő hotelében.
De ez még nem minden. A szálloda tükrös mennyezete és süppedő szőnyege közt állva nem tudtam magyarázatot adni arra sem, hogy:
Az olvasó ne várjon választ, annyit tehetek, hogy vázolom az elnökválasztás előtt a régió fővárosában uralkodó szürreális helyzetet.
Donyeck szombaton olyan csöndes, mintha a lakói közösen utaztak volna el egy nagy, gondtalan nyaralásra. Az utak üresek, még az elfoglalt megyeközpont barikádjain sincs senki, pedig itt legutóbb még tomboltak a fegyverimádó tinédzserek.
Mozgást egyedül az ötcsillagos Shaktar Hotel környékén tapasztalni. Egy sajtótájékoztatóra jövünk, ahol állítólag a két, önmagát már országként kezelő megye, Donyeck és Luganszk köt történelmi szövetséget.
A sajtótájékoztató körülményei egyrészről a szokásosak: pogácsa, üdítő, kávé, fontoskodó médiamunkások. Másrészről a képletet teljesen összezavarja, hogy a buja környezettől, és az esemény apropójától egyaránt idegen módon gépfegyvereket szorongató kommandósok bóklásznak a jóravaló újságírók körül.
De hiába tartják ujjukat a ravaszon, mintha azonnali tűzpárbajra készülnének, a kép annyira szürreális, hogy lehetetlen komolyan venni. A nemzetközi médiamunkás-horda természetesen nem is veszi komolyan: tömegek fotóztatják magukat kávéval a kézben, és terepruhás Rambóval a háttérben. Miért mi lesz, ha sokat hülyéskedünk, lemészrolnak minket a tükrös, aranystukkós hotelben?
Az esemény sem az, aminek látszik. Nevében ugyan sajtótájékoztató, de egyébként inkább olyan, mint egy konferencia. Csak éppen nem tudni, kik alkotják a közönséget, akik minduntalan tapssal üdvözlik az elhangzottakat.
Azok az újságírók, akik nem az „én, az aprósüti, és a hülyén beöltözött dzsungelharcos” című fotón dolgoznak odakinn, hátulról követik a beszédeket. Ami nem egyszerű.
A pódiumon ugyanis nem a két „ország” vezetője van jelen, ahogy beharangozták, hanem ott parádézik a keleti régió minden megyéjének képviselője. Szavaik kevés újdonságot nyújtanak, a szokásos oroszbarát propagandát halljuk:
A beszédek monotóniáját csak az dobja fel, amikor váratlanul kirohan a teremből a donyecki népköztársaság választási bizottságának elnöke, akit vonakodva követ az állam önjelölt elnöke. Azon már nem csodálkozom, hogy egy ideje úgy tűnik: ezt az országot valójában a választási elnök, Roman Ljagin vezeti. Érdekes viszont, amikor kiderül: a Donyecki Népköztársaság vezetői állítólag nem ilyen szövegről tudtak, ez szerintük túl elnéző a kijevi kormányzattal szemben, úgyhogy nem adják a nevüket.
Az események végül történelmi megegyezésbe torkollnak. A keleti megyék a Narodnij Front, azaz Népi Front elnevezésű szövetségben egyesülnek, közlik a színpadról. Az önjelölt donyecki kormányzó, Pavel Gubarev azonban a Novorosszija kifejezést használja.
Kiáltványuk, amelyet a gyűlés után osztogattak, nem mondja ki direkten, hogy el akarnak szakadni, de számtalan módon jelzi a Kijevtől való távolodás határozott szándékát. Ugyanennyire hangsúlyozzák az orosz közeledést, a közös spirituális és gazdasági alapokon.
Mint minden populista kiáltvány, ez is rámutat valós problémákra: Ukrajnát oligarchák irányították, és ebben a forradalom sem hozott változást, egyszerűen új oligarchákra cserélték a régieket. Kérdés, hogy mit változtatna a képleten Putyin.
„Most tehát egy új állam alakult Népi Front, vagy Novorosszija néven?” – kérdezem kifelé menet tolmácsomat, de ő sem érti pontosan. Szerinte az egész nem jelentett semmit, nem hangzott el érdemi bejelentés. A világ vezető médiái mindenesetre órákon át tudósították ezt a semmit.
Az események fonalát már rég elveszítettem, úgyhogy nem csodálkozom, amikor megkapjuk a hírt: a kijevi kormány választásért felelős hivatalnoka a hotel mögött, egy alacsony épületben húzza meg magát. Épp hogy eltűnnek a hátunk mögött a kommandósok, már zörgethetünk az ajtaján.
Kedélyes, farmeros férfi nyit ajtót, betessékel, majd gondosan visszazárja magunk mögött. Ilja Szuzdalev azóta székel itt, hogy a felkelők elfoglalták a központban magasodó megyei adminisztrációs tömbjüket. Végigvezet minket az üres irodák során, míg végül a székébe huppanva elmondja:
Vasárnap lesz elnökválasztás Donyeckben is, csak még nem tudjuk, pontosan hol.
Felvetem, hogy tudomásunk szerint a felkelők egyenként végiglátogatták a szavazóhelyiségeket, választási irodákat, és elkobozták a papírokat, pecséteket, sőt, a biztonság kedvéért elraboltak néhány választási bizottsági elnököt is.
„Miből gondolják, hogy ilyen körülmények közt technikailag megvalósítható a szavazás? A szakadárok még azt is kihirdették, hogy mindenki ellenség, aki részt vesz a procedúrában. Lesz olyan ember, aki el mer majd menni?” – kérdezem.
„Kijev biztosítani fogja egyes szavazóhelyiségek biztonságát” – nyugtat meg Szuzdalev, nekem pedig olyan érzésem lesz, hogy a jámbor hivatalnok valószínűleg napok óta nem mozdult ki a félhomályos irodájából. Fogalma sincs, mi zajlik jelenleg a város utcáin.
Alig 12 óra volt hátra az eseményig, az ukrán katonaságnak azonban nyoma sem volt a vidéken. A meg nem erősített hírek inkább orosz fegyveresek tömeges határárlépéséről szóltak.
Azt Szuzdalev is elismerte, hogy jelenleg egyedül van Donyeckben a probléma megoldására. A választási jegyzékeket, pecséteket, urnákat pedig mind elvitték az oroszbarát fegyveresek. „Ezt a problémát holnapig meg kell oldani” – int utánk mosolyogva az ajtóból, majd hallom, ahogy zörög bentről a kulcsaival.