Index Vakbarát Hírportál

Látott már éles lőszerrel a kézben nyilatkozó választási elnököt?

2014. május 15., csütörtök 13:28

A Donyecki Népköztársaság (DNK) választási bizottsági vezetője legutóbb csokornyakkendőben jelent meg a világ előtt, amint bejelentette az új donyecki államot, majd keményen beszólt Kijevnek.

Érdekes volt, hogy a harcos politikust két nappal később egy parkban láttuk viszont, viseltes ruhákban, egyedül. Néhány kérdést tettünk fel neki az új államával kapcsolatban, de nem csak a szükségszerű orosz csatlakozásról szóló válasza volt meglepő, amivel ellent mondott a választás előtti szavaiknak. Szokatlan volt az is, hogy Roman Ljagin beszéd közben egy éles géppisztolylövedékkel játszott szórakozottan. 

Kijev parlamenti választást rendez május 25-én. A régió ukrán kormányzója, Szergej Taruta a sajtónak is hangsúlyozta, hogy nem törődnek a szakadárok által kikiáltott állammal, itt is lesz választás. Hogy próbálják megakadályozni ezt?

Nem tudom, Taruta hogy képzeli a választást, ha minden szavazókörzetet a Donyecki Népköztársaság emberei ellenőriznek. Kijevnek nincs is kapcsolata a helyi választási bizottságok vezetőivel, elképzelni nem tudom, hogy lehetne így megrendezni az eseményt. A kormány korábban a népszavazás megakadályozásáról is beszélt, de ahogy látható volt, megtartottuk. Iskolákban, kórházakban voltak a szavazóhelyiségek, ami azt mutatja, hogy a Donyecki Népköztársaságot valóban támogatja a társadalom.

A DNK által hirdetett kiemelkedő, 70 százalékos részvétellel szemben állítólag jó, ha 20-30 százaléknyian szavaztak.

Ez hazugság. Mindenhol hosszú sorok voltak, 12-kor már a választók fele szavazott. Nagy áttörést jelentett a népszavazás. Taruta amúgy csak blöfföl, hiszen a kormány képviselői nem voltak jelen a választási bizottságokban.

Oroszország eddig nem ismerte el a népköztársaságot. Nem tartják ezt aggasztónak a jövőjükre nézve?

A referendumot megtartottuk, úgyhogy a legfontosabb tény, hogy ez már nem Ukrajna. A napokban pedig újabb érdekes események várhatók, majd mindenki meglátja.

Putyin a krími népszavazás után nem sokkal már üdvözölte az új országot. Itt ez nem történt meg.

Lehet, hogy Oroszország nem számított arra, hogy ilyen sikeres lesz a népszavazás. Most a népköztársaság felszólította az ukrán hadsereget a távozásra. Szóval Oroszországnak nincs más választása, mint elismerni az új országot. Nincsenek kétségeink, ez hamarosan be fog következni.

Igaz, hogy már meg is keresték Oroszországot a csatlakozási szándékukkal?

Az orosz csatlakozás az egyetlen logikus és adekvát lépés, amit tehetünk. Donbasz régió Oroszország segítsége nélkül gazdaságilag életképtelen. Szóval nincs más választásunk, mint Oroszország.

Rovatok