Index Vakbarát Hírportál

Cameron nem fenyegetőzött kilépéssel

2014. június 1., vasárnap 13:42

Brit kormányforrások nem hivatalosan ugyan, de gyakorlatilag cáfolták a német Spiegel hírmagazin azon értesülését, hogy David Cameron brit miniszterelnök Nagy-Britannia EU-tagságának "fenntarthatatlanná" válását jósolta volna arra az esetre, ha Jean-Claude Junckert, az Európai Néppárt csúcsjelöltjét választanák az Európai Bizottság elnökévé.

A német hetilap cikke szerint a konzervatív párti brit miniszterelnök a keddi EU-csúcson azt mondta Angela Merkel német kancellárnak, hogy Juncker megválasztása "olyan mértékben destabilizálná" a brit kormányt, hogy előre kellene hozni a brit EU-tagság sorsáról már korábban megígért népszavazást. Cameron állítólag hozzátette azt is, hogy "az 1980-as évekből itt maradt" emberekkel nem lehet megoldani a következő öt év problémáit.

A BBC azonban vasárnap név nélkül idézett egy magas rangú brit kormányilletékest, aki kijelentette: a Spiegel által írtak "nem emlékeztetnek" az EU-találkozón elhangzottakra, és a brit miniszterelnök "egyébként sem mondana ilyesmit", írja az MTI. David Cameron tavaly jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad a 2015 májusában esedékes parlamenti választásokon, Nagy-Britanniában 2017-ig népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét az Európai Bizottsággal.

A Financial Times minap közölt értesülése szerint Cameron nemrégiben, kabinettagjai körében "teljesen elfogadhatatlannak" nevezte a luxemburgi politikus jelölését a bizottság elnöki tisztségére, és telefonos kampánnyal próbálja több uniós társállam vezetőjét rávenni Juncker megválasztásának megakadályozására. Londoni stratégiai elemzők legutóbbi értékelése szerint e jelentős ellenállás miatt valószínűtlen, hogy Juncker elnyerheti az Európai Bizottság elnöki tisztségét.

Rovatok