Index Vakbarát Hírportál

Hazafelé tart a kicserélt hadifogoly

2014. június 12., csütörtök 23:22

Pénteken szállítják át Németországból egy texasi katonai kórházba az utolsó amerikai hadifoglyot, Bowe Bergdahl őrmestert, akit Washington május 31-én, katari közvetítéssel váltott ki a tálibok fogságából öt guantánamói fogoly fejében, írja pentagonos forrásra hivatkozva az MTI. A tervek szerint Bergdahl, akit június 1-től ápoltak a landstuhli katonai kórházban, a San Antonió-i kórházban fog találkozni a szüleivel.

A katonát öt évig tartották fogságban Afganisztánban. Barack Obamát bírálták a fogolycsere miatt arra hivatkozva, hogy az amerikai kormány megsértette a "nem tárgyalunk terroristákkal" alapelvet, és nem tartotta be azt a törvényt sem, hogy a guantánamói foglyok átszállításáról 30 napra előre értesíteni kell a kongresszust.

A Reuters úgy tudja, halálos fenyegetést is kapott Bergdahl családja, valószínűleg olyanoktól, akik úgy gondolják, hogy a férfi dezertőr.

A Fehér Ház szerint nem történt törvénysértés, kötelességük, hogy senkit ne hagyjanak hátra egy háború lezárásakor, és az elnöknek pedig rendkívüli körülmények között joga van önálló döntést hozni. A kormány szerint Bergdahl élete veszélybe került volna, ha nem váltják ki azonnal.

Rovatok