Lelőttek egy vadászrepülőgépet az oroszbarát szakadárok ellenőrizte kelet-ukrajnai térségben – írja az MTI az AFP francia hírügynökség jelentése nyomán.
A gyorshír szerint a Donyeck térségében alacsonyan repülő vadászgép felrobbant, majd egy mezőre zuhant. A pilóta még a gép földet érése előtt katapultált.
A harci repülő Zsdanyivka település közelében zuhant le, nem messze a néhány héttel korábban szerencsétlenül járt Malaysia Airlines utasszállító katasztrófájának helyszínétől.
Az ukrán konfliktusban nem ez az első eset, hogy valamelyik oldal vadászgépet semmisít meg. Július 17-én a kijevi tájékoztatás szerint egy orosz harci gép lelőtte az ukrán légierő egyik Szu-25-ös vadászgépét, amely Ukrajna légterében hajtott végre feladatot. Hat nappal később két másik Szu-25-ös vadászgépet lőttek le szakadárok Donyeck megyében.
Bejelentette lemondását csütörtökön Alekszandr Borodaj, a kelet-ukrajnai szakadárok önhatalmúlag kikiáltott „donyecki népköztársaság” miniszterelnöke. Donyecki sajtótájékoztatóján az orosz állampolgárságú Borodaj azt mondta, hogy eredetileg válságmenedzserként csatlakozott a felkelőkhöz, és most átadja a kormányfői posztot Olekszandr Zaharcsenkónak, a harkivi szakadár erők „Védőbástya” alegysége vezetőjének. (MTI)
Emellett az elmúlt hónapokban a Kijev ellen harcoló kelet-ukrajnai szeparatista erők lelőttek egy An-26-ost, egy Il-76-ost és több helikpotert is. A legsúlyosabb légi tragédia azonban július 17-én történt, amikor egy maláj személyszállítót lőttek le, annak utasai és személyzete, összesen 298 ember halt meg. A katasztrófa körülményeit még vizsgálják.