A Mamá Rosaként ismert nő évtizedeken át a mexikói közélet egyik köztiszteletben álló figurája volt: tizenéves kora óta nehéz sorsú és árva gyerekekkel foglalkozott, sok politikus és értelmiségi elismerően nyilatkozott róla. Az árvaházában feltárt visszaélések alaposan megbolygatták a mexikói közvéleményt: a helyiek tüntettek mellette, korábbi pártfogói óvatosan ugyan, de továbbra is támogatják, a többség szerint viszont bűnös. Rossz egészségi és mentális állapota miatt őt már nem ítélhetik el, de hat társa börtönbe kerülhet: többek között személyi szabadság megsértésével és prostitúcióra való kényszerítéssel vádolják őket.
Már hat és féltizednyi elhivatott szolgálat, amely egy remek asszonynak az érzékenységéből fakad, aki kitárta szívét és elméjét, hogy egy társadalmi problémával foglalkozzon
– valószínűleg nem gondolnánk, hogy ezt arról a Mamá Rosáról írta egy mexikói helyi lap, akinek az árvaházában bántalmaztak, koldulásra kényszerítettek és szörnyű körülmények között tartottak több mint 400 gyereket, akik még a szüleik kérésére sem hagyhatták el az otthont.
A mexikói lap szerint Rosa Carmen del Verduzco Verduzco 1947-ben, tizenévesen határozta el, hogy a magukra hagyott, nélkülöző gyerekek megsegítésének szenteli az életét. Először csak egy gyereket vett magához, majd a projekt egy gyermekotthonná nőtte ki magát, ahol története során több mint ötezer gyerek nőtt fel – szól a legenda.
Arról, hogy mi motiválta az otthon elindításában, a következőket mondta:
Nem gondolkodtam, egyszerűen nekiláttam megoldani azt a problémát, amit láttam magam körül. Velük együtt nőttem fel, ezekkel a gyerekekkel találkoztam az utcán, enni adtam nekik, fociztunk, és elhatároztam, hogy vigyázni fogok rájuk.
A Mamá Rosaként ismert nő egy 2011-es interjúban arról beszélt, hogy a korábbi években nagyjából megduplázódott az otthonba jelentkező hányattatott sorsú gyerekek száma, elsősorban a drogfüggőség, a csavargás, a rossz életkörülmények és a családok szétesése miatt. Így alakult ki az a 600 körüli létszám, amennyien a bezárása előtt is laktak az otthonban.
Rosa Carmen del Verduzco Verduzco a La Gran Familia (A Nagy Család) név ötletét egy '65-ös spanyol filmből, a La familia y uno más-ból (szabad fordításban: A család és még egy fő) merítette, mint mondta, „eljátszott a szavakkal”.
Ez azért vicces, mert túl sokat nem is kellett volna játszania a szavakkal, ha inkább ugyanennek a rendezőnek, Fernando Palaciosnak a három évvel korábbi filmjét, a La gran familiát nézi meg.
Az intézmény nemcsak ételt és szállást adott a gyerekeknek, hanem képzést is: zenére tanították őket, a La Gran Familiának szimfonikus-, ütős-, mariachi zenekara és kórusa is volt. Ezek az együttesek nemcsak Zamorában és a környékbeli városokban, hanem Kubában és az Egyesült Államokban is felléptek, több ezer ember hallhatta őket – mesélte Mamá Rosa az őt barátjának tartó mexikói újságírónak.
Minden nap elégedettséggel tölt el, hogy látom ezeket a fiúkat és lányokat fejlődni, nőni, emberré formálódni, és képessé válni arra, hogy célokat érjenek el az életben, és hogy befektessenek a saját jövőjükbe.
– mondta saját hivatásáról. A Mamá Rosa tevékenységét méltató cikk szerint sok gyerek szívfacsaró történetekkel érkezett az intézetbe, de a Gran Familia már a jövőre való felkészülésről szólt, az otthonban a fájdalmas, szenvedésről szóló történeteket a sikerről szólóak váltották fel.
Az, hogy egy helyi lap a lehető legelfogultabban írja le Rosa Carmen del Verduzco Verduzcót, talán nem meglepő, de a róla alkotott pozitív kép egyáltalán nem tűnik elszigetelt jelenségnek. Egy mexikói hírügynökségnél dolgozó újságíró, Elly Castillo a BBC-nek azt nyilatkozta:
(...) nem lehet azt mondani, hogy (a gyermekotthon) az elejétől kezdve egy gonosz vagy rossz hely lett volna.
Castillo szerint Mamá Rosa
A Nobel-békedíjas apáca 1910-ben, még a török hódoltság idején albán paraszti családban született Agnes Gonxha Bojaxhiu néven Szkopjében, a mai Macedónia fővárosában. Tizennyolc évesen lett apáca, felvette a Teréz nővér nevet és egy évvel később már Indiában dolgozott.
1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai irgalmasrendet. Már életében szentként tisztelték, végig a haldokló nyomorgókért, súlyos beteg szegényekért és az árva gyerekekért dolgozott. 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat. 1997-ben halt meg, kalkuttai temetésén egymilliónál is többen vettek részt, 2003-ban II. János Pál pápa boldoggá avatta.
a hatóságok pedig egészen a mostani ügy kirobbanásáig elismerték, mert tevékenységével állami funkciókat helyettesített. Ez az elismerés nem merült ki közös fotókban és szóbeli méltatásokban: egy helyi újságíró szerint idén februárban a zamorai polgármester, Rosa Abascal körülbelül ezer dollárral támogatta az otthon működését.
A különböző, egymásnak ellentmondó beszámolók alapján a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a valóban nemes célokkal induló Mamá Rosa idős korára szenilissé vált, és kicsúszott a kezéből az irányítás, de természetesen nem zárható ki az sem, hogy az intézményben tanúsított embertelen bánásmódból tevőlegesen is kivette a részét.
Carlos Alberto éppen mostanában tölti be a tizennyolcat, édesanyja azért adta be az intézetbe, hogy „megjavuljon”, mert nem akart tanulni. Azért túl sok esélyt nem kapott: már 9 évesen bedugták az otthonba. A fiú a mexikói Excelsiornak mesélte el, hogy bántak vele a La Gran Familiában, ahonnan az ügyészség július közepén végrehajtott mentőakciójával szabadult ki.
Carlos gyakran nem engedelmeskedett a Mamá Rosához közel álló őröknek, ezért rendszeresen megbüntették: egyszer harminc napot kellett töltenie a belső nyelvhasználatban csak „Pinnokió” néven emlegetett cellában, ahol enni sem kapott rendesen, csak rizst és romlott tortillát (utóbbiból levest készített magának, hogy kevésbé érezze az ízét) . A fiú szerint akik tudták fizetni a havidíjat, azok jobb ellátást kaptak, mint a „szegények”.
A mexikói lapok a napokban arról írtak, hogy az otthon kiürítése óta „különböző traumák miatt” négy korábban bent lakó gyerek is véget vetett az életének.
Konkrétumokat csak az egyik esetről lehet tudni: egy 11 éves fiú a beszámolók szerint azután akasztotta fel magát, hogy megtudta: az ellene elkövetett szexuális bűncselekmények során elkapta a HPV-t.
Az Áldozatokért Felelős Végrehajtó Bizottság vezetője azt mondta, a többi öngyilkosságról szóló beszámolók szintén a visszaélések áldozataitól származnak, azokat még nem erősítették meg.
A verések is rendszeresek voltak: ha valaki nem tudta megvédeni magát az őröktől, annak rátapostak a fejére, majd magára hagyták, sokszor ájultan. A fizikai fenyítésben a fiú beszámolója szerint Mamá Rosa is részt vett: amikor az őrök Carlost „lázadással” vádolták, először szóban feddte meg, majd többször megpofozta. A fiút egy verekedés során késsel is megszúrták, de ennek részleteiről nem árult el többet.
A zenetanulás sem mindenkinek volt öröm: Carlos szerint kötelezték őket, hogy megtanuljanak valamilyen hangszeren játszani, a fellépések bevételét viszont Mamá Rosa vágta zsebre. „Csak néhány piros utalványt adott nekünk, de ezekkel csak helyben lehetett vásárolni, szóval nagy üzlet volt" – mesélte a fiú, aki nem különösebben bánná, ha Rosa Carmen del Verduzco Verduzco rács mögé kerülne:
Ugyanazokat a szabályokat kéne elviselnie, amiket korábban ő kényszerített másokra. Már kiélvezte, amit lehetett, itt az ideje, hogy szenvedjen.
Az ügyészség már tavaly június óta nyomoz a gyermekotthonnal kapcsolatban, az intézményt mégis csak idén júliusban ürítették ki. Tavaly öt szülő tett feljelentést, amiért
A La Gran Familia vezetőivel szemben indított büntetőeljárással párhuzamosan egy másik, hasonló ügy tárgyalásai is mostanában kezdődtek. Ennek vádlottja a jelenleg 56 éves Soledad Griensen Porras, aki a „Nők Együtt az Erőszak Ellen” nevű, az állam által is támogatott intézményt vezette Juárezben.
A vádak szerint az elsősorban a kapcsolati erőszak elől menekülő nőket és adott esetben gyermekeiket is befogadó intézmény vezetője fogva tartott és prostitúcióra kényszerített hét nőt, akiket halálosan megfenyegetett, az általuk kapott segélyeket pedig elkobozta. Griensent súlyos testi sértéssel is vádolják, amiért egy ízben életveszélyesen megsebesített egy kisfiút, miközben azt próbálta megakadályozni, hogy az anyja megetesse. A nő a gyanú szerint molesztálta is az egyik 4 évnél kisebb gyereket.
A vádlói négy különböző tényállás miatt összesen 347 év börtönt kértek Griensenre. Az ügyében körülbelül 60 tanú meghallgatása után születhet ítélet.
Az ügyészség szerint eddig 40-en tettek feljelentést a most 81 éves Rosa Carmen del Verduzco Verduzco ellen. Mamá Rosát és társait egy sor bűncselekmény elkövetésével vádolják, ezek között szerepel a személyi szabadság megsértése, közokirat-hamisítás, szexuális erőszak és kiskorúak dolgoztatása – mondta a La Jornadának Antonio Hernández Barros, az Áldozatokért Felelős Végrehajtó Bizottság vezetője.
A gyerekeket megfosztották a szabadságuktól, prostitúcióra kényszerítették és fizetés nélkül dolgoztatták őket, és arról is készült feljegyzés, hogy megváltoztatták a születéskori adataikat, ami arra utal, hogy a hivatalos szervek is közreműködtek a dologban
– mondta Barros. Szakértők azt is vizsgálják, hogy nem temettek-e el holttesteket az épületben engedély nélkül.
Az otthonból kikerülő gyerekek és felnőttek közül sokan nemcsak pszichés, de orvosi segítségre is szorultak: 43 gyereknek volt szüksége orvosi kezelésre, többnyire gyomor- és bőrfertőzések, valamint légzési nehézségek miatt. Harminckilenc egykori bentlakó szorult segítségre az otthon falain kívüli életük megalapozásában, 38-an pedig a feljelentések megfogalmazásához kaptak jogi segítséget.
Mamá Rosának jó politikai kapcsolatai voltak, de több meghatározó értelmiségi figurával is baráti viszonyban volt. Így lehetséges, hogy az árvaház kiürítése után Vicente Fox egykori elnök és felesége, a szintén zamorai Marta Sahagún, Michoacán állam volt kormányzója, Leonel Godoy, a népszerű író, Enrique Krauze, a francia születésű, de évtizedek óta mexikói állampolgár geográfus-történész, Jean Meyer, sőt, a mexikói fociválogatott edzője, Rafa Márquez is kiállt mellette.
Az egykori first lady azt nyilatkozta:
Némivel finomabban, de tulajdonképpen ugyanezt – az állam felelősségét hangsúlyozó – érvet ismételte meg az író Enrique Krauze egy Twitter-üzenetében:
Kosz, visszaélések. Ezért volt szükség katonai beavatkozásra? Azzal, hogy 66 éven át árvákat vett magához, Rosa egy olyan helyet foglalt el a szociális ellátásban, amit az állam üresen hagyott.
A volt kormányzó, bár szintén „meglepődött” a vádak hallatán, árnyaltabban fogalmazott:
Az én időmben a legsúlyosabb vád az volt, hogy a szülőknek nem hagyták, hogy láthassák a gyerekeiket, de ezek a gyerekek éppen azért voltak nehéz esetek, mert korábban rosszul tartották őket, abúzusnak és családon belüli erőszaknak voltak kitéve
– mondta Leonel Godoy, aki saját bevallása szerint soha nem járt a La Gran Familiában.
Egy helyi politológus, Lorenzo Meyer azzal érvelt: a környékbeli termelők annyi ételt küldtek Mamá Rosának, hogy már azt se tudta, mit csináljon vele – ezzel arra a vádra reagált, hogy a gyerekeket romlott ételekkel etették az otthonban.
Ebben a videóriportban az árvaház gyerekkórusa énekel egy dalt, aminek a fenti sor a refrénje. A videó (a kísérteties hangon beszélő) Mamá Rosát egy elhivatott, a fiatalok sorsával törődő nőnek mutatja be, aki azt szeretné, hogy a gyerekek az otthonból kikerülve elkerüljék azokat a kudarcokat, amikkel a családjukban találkoztak.
Az árvaház alapítója mellett nemcsak véleményvezérek, hanem az otthon korábbi lakóinak egy része is kiállt: körülbelül kétszázan tüntettek mellette Zamorában, többek között „Én Mamá Rosa fia vagyok”-feliratú transzparensekkel. Ez azért is bizarr, mert az otthon vezetőjét többek között éppen azzal vádolják, hogy az otthonban született gyermekeket a sajátjaiként jegyeztette be, ezzel megfosztva őket valódi személyazonosságuktól. Az alapítóval szimpatizáló korábbi lakók szerint Mamá Rosa egész életét a szegény gyerekek megsegítésének szentelte, ami a közelmúltban kirobbant, az pedig egyértelműen politikai ügy.
Az ügyészség július végén jelentette be, hogy megkezdődtek a büntetőeljárások Mamá Rosa hat őrizetbe vett társa ellen, akiket szervezett bűnözéssel, személyi szabadság megsértésével és az emberkereskedelem három különböző válfajával (ezek közül egy bizonyosan a prostitúcióra való kényszerítés) vádolnak.
Az otthon vezetőjét egy „Claudia” álnevű egykori bentlakó azzal vádolta, hogy ő maga is szexuális viszonyra kényszerítette a bentlakó gyerekeket.
Mamá Rosa ezt egy tízsoros közleményben cáfolta, amelyben úgy fogalmazott: „Teljesen hamis, hogy szexuálisan bántalmaztam volna bárkit, aki a La Gran Familiában lakott. Soha nem tettem ilyet.”
Ugyanakkor egy orvosszakértői vélemény kimondta, hogy
Rosa Carmen del Verduzco Verduzcót a guadalajarai Puerta de Hierro (Vaskapu) kórházban ápolják, ami az El Universal szerint a város egyik legdrágább kórháza. Az idős nő a kardiológián fekszik, bekatéterezve, a kórház nem engedélyezte neki, hogy látogatókat fogadjon.
A társai a vádak szerint a következőket követték el:
Egy friss közvéleménykutatás szerint a mexikóiak többsége Mamá Rosát is felelősnek tartja az árvaházban történtekért: 56 százalék szerint bűnös, 10 százalék szerint „részben bűnös”, míg csak 15 százalék gondolja úgy, hogy ártatlan.