Index Vakbarát Hírportál

USA: Szíriában is harcolni kell az Iszlám Állam ellen

2014. augusztus 22., péntek 07:41 | aznap frissítve

Az amerikai légi csapásokkal sikerült megállítani az iszlamisták előrenyomulását Irakban, de az Iszlám Állam várhatóan rendezi sorait, mondta Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter. Szerinte az Iszlám Állam a legnagyobb fenyegetés, amivel az Egyesült Államok az elmúlt években szembekerült, írja a BBC.

Martin Dempsey vezérkari főnök pedig úgy vélte, az Iszlám Államot nem tudják anélkül legyőzni, hogy szíriai hátországukat is támadnák, Irakban és Szíriában is fel kell venni velük a harcot. Ugyanakkor egyikük sem jelentette be az eddigi, célzott légi csapásokra korlátozódó amerikai hadműveletek kiszélesítését.

Nem változtatnak

Az Egyesült Államok nem egyezkedik terroristákkal, és tartja magát ehhez az elvhez az után is, hogy az Iszlám Állam kivégzett egy amerikai újságírót, és egy másiknak a meggyilkolásával fenyegetőzött, jelentette be Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője.

„Nem teszünk engedményeket terroristáknak. Ez azt is jelenti, hogy nem fizetünk váltságdíjakat" – jelentette ki Harf, és hozzátette, hogy az Egyesült Államok fel sem vette a kapcsolatot az Iszlám Állammal. Harf kifejtette, hogy sok külföldön tartózkodó amerikait sodorna veszélybe már eleve az a hír is, hogy az amerikai hatóságok megkezdték a váltságdíjak kifizetését. Emellett ez megszilárdítaná az emberrablásokkal foglalkozó terrorszervezetek, így az Iszlám Állam anyagi helyzetét is, írja az MTI.

Egy kedden nyilvánosságra hozott videofelvétel szerint James Foley-t lefejezte az Iszlám Állam egyik tagja. A felvételből ítélve a dzsihádisták fogva tartanak még egy amerikai újságírót, Steven Sotloffot, és sorsát Barack Obama amerikai elnök további lépéseitől tették függővé. A Foley-t is alkalmazó Global Post szerint Foley elengedéséért 132 millió dollárt követeltek a terroristák.

Elemzők szerint a váltságdíjak kifizetésével az európai és a közel-keleti országok a terrorcsoportok legnagyobb pénzügyi támogatóivá válták. A kialakult helyzetről bővebben itt olvashat>>>

Rovatok