Index Vakbarát Hírportál

Lady al-Kaida elengedését követelték Foley életéért cserébe

2014. augusztus 23., szombat 08:03 | aznap frissítve

Az Iszlám Állam a lefejezett amerikai újságíró, James Foley életéért többek között annak a Lady al-Kaida néven ismertté vált Áfija Sziddikinek a kiszolgáltatását követelte, aki azt tervezte, hogy piszkos bombával, Ebola-vírussal vagy vegyi fegyverrel intéz támadást az Egyesült Államok ellen, írta a New York Times az iszlamisták augusztus 12-én küldött emailjére hivatkozva, amit Foley családja nyilvánosságra hozott (a levél teljes szövegét itt olvashatja el). A Fehér Ház elutasította az Iszlám Állam által követelt cserét, és 132 millió dolláros váltságdíjat sem fizetett Foley-ért.

A pakisztáni születésű Sziddiki 86 éves szabadságvesztését tölti Texasban tömeges halált okozó merénylet tervezése miatt. A nő az Egyesült Államokban doktorált és a Massachusetts-i Műszaki Egyetemen neurológusi végzettséget szerzett.

Afganisztáni letartóztatásakor egy kilogrammnyi erősen mérgező nátrium-cianidot és olyan iratokat találtak nála, amelyek ismert New York-i helyszínek és épületek elleni potenciális támadások terveit tartalmazták. Sziddiki egy nappal az őrizetbe vétele után egy asztalon felejtett fegyverrel tüzet nyitott a kihallgatóira. Nem találta el őket, de ő maga súlyosan megsebesült.

A nő a 2010 elején megtartott pere során azt állította, hogy az Egyesült Államokat és az iszlámot egyaránt szereti, véget akar vetni a háborúknak. Mivel nem azért ítélték el, mert bárkit is megölt vagy megsebesített volna, a dzsihadisták egyfajta mártírként tekintenek rá. Elítélése zavargásokat váltott ki hazájában, és Júszef Reza Gilani akkori pakisztáni kormányfő Sziddiki szabadon bocsátását kérte az Egyesült Államoktól, írja az MTI.

A BT közös fellépést sürget

Közben az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyilatkozatában határozottan elítélte, gyalázatos és gyáva gyilkosságnak nevezte Foley kivégzését. A BT szerint az eset rámutat az Iszlám Állam brutalitására. A csoportot le kell győzni, ehhez pedig közös erőfeszítéseket vár a BT a kormányoktól.

A BT tagjai követelik az IÁ és az an-Nuszra Front nevű iszlamista szervezet, illetve az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető más csoportok fogságában tartott túszok azonnali és feltételek nélküli szabadon bocsátását.

Mészárlás veszélyezteti a kormányalakítást

Irakban közben veszélybe került a politikai bénultság megoldását célzó kormányalakítás, miután két iraki szunnita párt bejelentette, hogy nem vesz részt a kormányalakítási tárgyalásokban, amiért pénteken síita fegyveresek csaknem hetven imádkozó szunnitát öltek meg egy falu mecsetjében.

Habár egyelőre nem tudni pontosan, hogy kik voltak az elkövetők, a Szalím el-Dzsabúri parlamenti elnök, illetve a Szaleh al-Mutlak miniszterelnök-helyettes nevével fémjelzett két befolyásos szunnita politikai tömörülés felszólította Núri al-Máliki leköszönő miniszterelnököt és a legfőbb síita parlamenti tömböt, hogy 48 órán belül adják ki a vérengzés elkövetőit, és kárpótolják az áldozatok családtagjait, ha azt akarják, hogy folytatódjanak a kormányalakítási tárgyalások és megalakuljon a kabinet.

A hatóságok szerint pedig két öngyilkos merénylő a szunnita mecsetben rendezett vérengzésre válaszul ölt meg legalább 17 embert. Bagdadban egy merénylő robbanóanyaggal megrakott autóját a hírszerzés központjának kapujába vezette, míg Tikrítben egy amerikai Humwee robbant bele kormánykatonák és síita milicisták gyűlésébe.

Rovatok