Az Orbán-kormány legbefolyásosabb háttérintézete, a Századvég Alapítvány tavaly tavasszal a „nemzeti érdek” fogalma köré szervezett egy konferenciát, péntek délelőtt pedig egy másik kulcskoncepció, a „keleti nyitás” került sorra – igaz, a tavalyinál sokkal szűkebb körben.
2013-ban José María Aznar spanyol exminiszterelnök volt a sztárvendég, idén egy Magyarországon tök ismeretlen, de Aznarnál sokkal fontosabb figurát hívtak meg: Tang Csia-hszüan 1998 és 2003 között Kína külügyminisztere volt, utána még öt évig államtanácsosként (az Államtanács nagyjából a kormánynak felel meg) is szolgált.
A kurta alapítványi köszöntőket követően egy hosszabb köszöntő hangzott el, melyre a magyar kormányt képviselő Szijjártó Péter bicegett a mikrofonhoz, járásából ítélve combsérülést diagnosztizáltunk.
Ő a kormány keleti nyitással kapcsolatos összes szokásos frázisát egybeszőtte, úgymint
Azon nem lepődtünk meg, hogy Kínával kapcsolatban Szijjártó kizárólag gazdasági terminusokban volt hajlandó beszélni, a kommunista nagyhatalommal szembeni demokratikus vagy ökológiai aggályokat nem érintette – mentségére legyen mondva, hogy térségünkben amúgy sem hemzsegnek a Václav Hávelek.
Így azután tényleg csak egy rövid gazdasági dicsőséglistát hallhattunk, melyben benne volt, hogy tavaly a maga kétmilliárd eurós volumenével rekordot döntött a Kínába irányuló magyar export, lebomlottak a magyar élelmiszer kivitele előtti bürokratikus akadályok. A kormányzati nyelvre jellemző atekintetbenek és vonatkozásábanok kíséretében Szijjártó a kormány két stratégiai célját is összefoglalta:
Az egyik, hogy Magyarország legyen a kínai vállalatok regionális központja, ezt az eddigi befektetések után jövőre a ZTE mobilgyár európai telefonjavító műhelyével, illetve a szolnoki citromsavgyárral illusztrálta A másik irány pedig a hangzatos „Új Selyemút", ami lényegében azt jelenti, hogy a kínai vállalatok minél több árut szállítsanak Magyarországon keresztül, és minél több logisztikai központot hozzanak létre.
Kína volt külügyminisztere elképesztően profi, tökéletesen felépített és szinte teljesen üres beszédet mondott, amit minimális változtatással előadhatott volna legalább száz másik országban is. Magyarországról nagyjából az utolsó öt mondata szólt, de ebbe azért beszédírói belefűztek egy emlékezetes motívumot. Tang azt állította, hogy a Nemzeti dal „esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk” sorának megvan a kínai megfelelője, ami szinkrontolmácsolásban valahogy így szólt:
Felkelnek, akik nem akarnak rabszolgák lenni.
Tang beszédében pedánsan összeszedte, mit is érdemes tudni 2014 Kínájáról. Elsősorban azt, hogy sikeres: ezt jelzi a sanghaji világkiállítástól a pekingi olimpián át a technológiai vívmányokig minden. A politikus a magyar közmédiát idéző lelkesedéssel ecsetelte, ahogy
A politikus méltatta azt is, hogy Kína milyen innovatívan igazította a marxi modellt a „valósághoz”, és milyen jól alakította ki azt a szocialista piacgazdaságot, melyben még a párton belül is kevesen hittek.
Állítása szerint hazája érzi a nagyhatalmiság súlyát, de képes lesz elkerülni annak buktatóit. Kína ugyanis mindig is a világbékét támogatta, a „harmonikus világ” kialakítását és a „kulturális diverzifikációt” tartja szem előtt. Külpolitikájában nem a nyerészkedésre törekszik, hiszen az erkölcs mindig fontosabb az érdeknél.
Az egyes megállapításoknál egész egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy Tangból éppen a rutinos diplomata, a kommunista pártfunkcionárius vagy a keleti bölcselkedő beszél. De valószínűleg a keletiesen csiszolt udvarias frázisok és a technokrata mellébeszélés olyan kibogozhatatlan elegyéről van szó, amire én, aki valódi érdeklődéssel ültem be az előadásra, csak Lao Ceként vonhattam meg a vállamat:
Harminc küllő kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létező
és hasznot-adó a nemlétező.
Taoista merengésemből az ébresztett fel, hogy az országimázsba egy kis önkritika is belevegyült. Persze nem kell komoly dolgokra gondolni, Tang leginkább az agyagkunyhó vs. felhőkarcoló ellentéttel leírható óriási regionális és társadalmi különbségekről beszélt. De ennél is érdekesebb volt az exkülügyminiszter azon figyelmeztetése, hogy Kína történelmének és politikájának megértéséhez nem kevesebb, mint öt különböző történelmet kell megismerni:
De erre a szemléletes megjegyzésre már csak kevesen figyeltek oda, mert a százfős hallgatóság nagy része az előadás tizedik percétől kezdve leginkább az okostelefonjának simogatásával volt elfoglalva.