Index Vakbarát Hírportál

A hongkongiak nem adják fel a harcot

2014. szeptember 23., kedd 13:22

Azzal tökéletesen tisztában vagyunk, hogy a tanórák egyhetes bojkottja nem fog semmit változtatni. A hongkongi kormánynak tízezer tüntető nem sokat jelent. 

– vallotta be egy hongkongi diák a Tamar Parkban rendezett tüntetéssorozat második napján.

Több mint tízezer diák vonult ki az utcára hétfőn, ezzel megkezdve azt az egyhetes tüntetést, amely a hongkongi választási rendszer pekingi döntésen alapuló megreformálását hivatott érvényteleníteni. Erről itt írtunk bővebben. 

A megmozdulás az Occupy Central (Foglald el a központot) október elsejétől meghirdetett tüntetéssorozatának előfutára. A résztvevők szerint a mostani eseménysorozat nem fog sokat változtatni, sokkal inkább arról van szó, hogy a hongkongi emberek érthetővé teszik, nem hagyják annyiban Peking döntését. 

A tüntetéssel egy időben Pekingbe látogatott egy hongkongi delegáció, amelyet Hszi Csin-ping kínai elnök is fogadott. Az eseményen többek között a hongkongi ellenzék rendezvényeit ítélték el. A delegáció tagjai arra figyelmeztettek, hogy az Occupy Central és más szervezetek tettei aláássák Hongkong hírnevét, és gyengítik a gazdaságot. 

A központi kormány Hongkongot érintő politikája nem változott, és nem is fog a jövőben.

–  fogalmazott Hszi elnök a rendezvényen, a hongkongi történésekre reflektálva. 

A tömeges tüntetés viszonylag békésen zajlik, bár reggel a bojkott szervezői megrohamozták Hongkong főminiszterét, Leung Csun-jinget az irodaépülete bejáratánál. A tüntetők azt akarták elérni, hogy a politikus álljon ki a tömeg elé a Tamar Parkban, és vállalja választási ígéretének megszegését. Leung ugyanis 2012-es megválasztásakor az állandó választójog elérésére tett ígéretet, amit Peking döntésének elfogadásával megszegett. 

Rovatok